Itt az MSZP–DK-paktum: osztottak, szoroztak, majd végül fél lábbal mozdultak el egyről a kettő felé

Saját kontóra mondhatnak le körzetekről kisebb pártok jelöltjei javára, a szocialisták nem adták Szegedet, ahogyan a DK ragaszkodott Újpesthez. Nevek nincsenek, de sok az érdekesség a nem túl nagy ellenzéki megállapodás környékén.

2017. december 20., 18:19

Szerző:

Sokkal, de sokkal több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közötti megállapodás a 106 egyéni országgyűlési képviselői körzet szétosztásáról. Egyelőre ugyanis a szocialisták is csupán egy, a két párt nevét, nem pedig az így induló, indítani szándékozott egyéni jelöltek névsorát osztották ki a bejelentés mellé, holott a Fidesz–KDNP 106-os listája nemcsak hogy készen áll, de már javában kampányolnak is.

Koordinált egyéni jelöltekkel, így lényegében együtt indul a 2018-as választáson az MSZP és a DK. A szerdai sajtótájékoztatón a két párt vezetője, Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc elmondta, a szocialisták 60, a DK-sok 46 egyéni választókerületben indítanak jelöltet. A két párt elnöksége délelőtt bólintott rá a megállapodásra. „Készen állnak” – hangoztatták, ugyanakkor még várnak esetleges csatlakozókat, szeretnék, ha a Momentumtól a MoMáig mindenkivel sikerülne valamilyen megállapodásra jutni, „hogy valamennyi választókerületben egy demokratikus jelölt legyen”.

Az MSZP és a DK elnökének sajtótájékoztatója Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc bejelent
Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A DK továbbra is ragaszkodik a külön listákhoz, Molnár Gyula azonban elmondta, az MSZP felvenne listájára olyan szereplőket, akik érdekeltek ebben: „a közös lista lehetősége is nyitva áll az MSZP részéről”. Sőt a 168 Óra értesülései szerint az MSZP már így is közös listán indul a Párbeszéddel, erről is döntött ugyanis ma a szocialista elnökség. Molnár ismét egyértelművé tette azt is: a szocialisták továbbra is azt támogatják, hogy Karácsony Gergely legyen a közös miniszterelnök-jelölt, ám Gyurcsány Ferenc már nem fogalmazott ilyen egyértelműen. A DK elnöke csak annyit mondott, hogy nem támogatnak olyan kormányfőjelöltet, aki más párt listáján van, ők viszont már véglegesítették a sajátjukat. Arról az elképzelésről viszont mindkét pártelnök hallgatott, amely szerint Karácsony Gergely egyetlen listán sem szerepelne – ez utóbbit maga Karácsony cáfolta.

Magyarán összesen annyi biztos, hogy a 106 egyéni választókerületből 46 körzetben a DK állít jelöltet, hatvanban pedig a szocialisták. Ez választókerületi lebontásban így nézne ki:

 

Mindez már csak azért is furcsa, mert a korábbi híresztelések és szivárogtatások nem is annyira a pártok, mintsem a konkrét jelöltek személye körüli vitákról árulkodtak. Amint a listából kitűnik, Gyurcsány és pártja megkaparintotta Kiss Péter egykori, az MSZP által a kilencvenes évek óta hozott körzetét, ugyanakkor nem lett a DK-é Szeged, Csongrádban csupán a szentesi körzetbe férkőztek be, míg Lázár János hódmezővásárhelyi központú egyéni választókerületében az MSZP állíthat kihívót – vélhetően azt a makói gimnáziumi igazgatót, akit ősszel Botka László már bemutatott.

Az országos felosztás alapján egyértelmű, hogy annyira azért nem jött be az ATV.hu-nak kiszivárogtatott verzió, és a DK-nak jelentősen vissza kellett vennie nagyívű elképzeléseiből. Persze az MSZP még így is jelentős gesztusokat gyakorolt az egyébként minden egyes közvélemény-kutatás által máshová pozicionálható Gyurcsány-párttal. A fővárosi kifejezetten érdekes: a DK a XI., XII., II.,  IV., VII. és VIII., valamint a XV. és a XVI. kerületi választókörzeteket is viheti, ám ezek között többen épp a kormánypártok „erős emberei”, így például Simicskó István honvédelmi miniszter, Gulyás Gergely frakcióvezető vagy épp Kocsis Máté jelenlegi józsefvárosi polgármester indulnak, így az ellenzéki esélyek legalábbis kétségesek.

Az is szembeötlő, hogy az MSZP-nek jutott végül a budapesti 1-es számú, azaz az V. kerületet magában foglaló körzet, ami lényegében biztossá teszi: lesz demokratikus ellenjelölt Juhász Péter Együtt-elnökkel szemben.

Utóbbi egyébként ugye még mindig sürgetné a koordinációt, ám – mint megírtuk – a szocialisták, de még a DK-sok körében is kihúzta a gyufát a múlt héten a kissé aránytalan ajánlatával, valamint azzal, a partnerek által lekezelőnek minősített megoldással, hogy előbb szivárogtatta ki a sajtónak elképzeléseit, mint hogy arról tárgyalt volna. Már csak ezért is, valamint információink szerint több belső mérésből – amelyek arról árulkodtak, hogy nemhogy a szinte mérhetetlen Fekete-Győr András Momentum-elnököt, de Juhászt is magasan veri az MSZP a belvárosban, ahol persze még mindig vezet a Fidesz – arra következtettek a pártok, hogy szocialista indulónak lenne a legnagyobb esélye. Kérdés, mit szól ehhez Juhász.

Ám még így sem egyértelmű, hogy az Együtt kimaradna a koordinációból a végén. Több forrásunk is – akik nyilatkozni nem akartak, mondván: arra csak a tárgyalásokon részt vett pártvezetők jogosultak – azt állította: az MSZP–DK-megállapodás része, hogy további pártok csatlakozása esetén nem a teljes csomagot, azaz mind a 106 körzetet tárgyalják újra, hanem a két „nagy”, azaz magát nagynak tartó párt a saját kontójára mondhat le további körzetekről kis pártok javára.

Így indul majd el a szocialistákra osztott budapesti III. kerületi választókörzetben a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea, és lép vissza az ő javára Kiss László, az egyébként nyertes MSZP-s parlamenti képviselő. Azt nem tudni, a Liberálisok színeiben bárki elindulna-e egyéniben, de információink szerint

Fodor Gábor és pártja, továbbá a Lévay Katalin által gründolt, Lendülettel Magyarországért elnevezésű nyugdíjaspárt is a szocialisták kontóját nyomja, míg a DK-nak a MoMa, a Szolidaritás és várhatóan végül az Együtt koordinációjában kell majd lemondani saját körzetekről.

Az országos listaállítás feltételéül szabott, 27 egyéni választókerületi jelölt állítása és a megfelelő számú ajánló aláírás összegyűjtése már ennyi tömörülésnek is nehezen lehetne koordinálható, ám az LMP és a Momentum esetleges ilyen szándéka, illetve hajlandósága még tovább fokozhatja a káoszt. Már csak ezért is érthető, még ha bosszantó is, hogy a jelöltek névsora nem lett nyilvános a mai félbejelentéssel együtt.

A jelölti névsor már csak azért is érdekesebb volna, mert a Fidesz–KDNP közös egyéni jelöltjeinek neve már egy-egy körzet kivételével ismert, éppen a 168 Óra írta meg, ahogyan azt is, hogy ezek a politikusok bizony hetek-hónapok óta járják saját körzetük, az utóbbi hetekben az adventi ételosztások és ajándékátadások is felpörögtek – javában kampányolnak tehát.

Október 23. - Ellenzéki pártok vezetői Nagy Imre szobránál Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc
Fotó: Szigetváry Zsolt

Ehhez képest az ellenzék még mindig nem a jelöltek népszerűsítésével, hanem az osztozkodással van elfoglalva. Ráadásul a mai sajtótájékoztató továbbnövelte a bizonytalanságot abban, hogy mi lehet Karácsony Gergely szerepe ebben az egészben. A Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje a bejelentés után újságíróknak azt mondta, továbbra is bízik abban, hogy közös baloldali lista lesz, vagyis a DK is elfogadja ezt a verziót. Mint azt a 168 Órának adott interjúban is elmondta már: ő ezzel a forgatókönyvvel számol, a megvalósítására pedig februárig van idő. Ezután sikertelen puccsnak értékelte egy háttérbeszélgetésen a 444 keddi cikkében kiszivárgott információkat, amelyek arról szóltak, hogy Karácsony maga nem lesz rajta sem a DK, sem az MSZP listáján, de ő lesz a közös miniszterelnök-jelölt, ellenben a Párbeszéd nem kap listás helyeket és nem is indul közösen az MSZP-vel. Az MSZP elnökségi ülésén, amelyen ő is részt vett, végül egyhangúlag fogadták el az MSZP–Párbeszéd-együttműködést és Karácsony miniszterelnök-jelöltségét is. Bár az is kiderült, listás helyekről egyenlőre nem tárgyalt a két párt, de az már biztos, hogy pártszövetségként indulnak, azaz tízszázalékos parlamentbe jutási limitet kell megugraniuk.

Kérdés, valóban sikerül-e továbblépni, ahogyan jelenleg az is tökéletesen bizonytalan, hogy a 106-os megállapodás nyomán van-e még bármilyen halovány remény arra, hogy Gyurcsány mégis hajlandó a közös lista felé terelni pártját.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.