Itt a Teréz körúti robbantó Belügyminisztériumnak írt fenyegetőző levele

2018. szeptember 28., 08:40

Szerző:

Egymillió forintot követelt a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantóként ismert, P. László, legalábbis ez derül abból a levélből, amit  számítógépén találtak letartóztatása után – írja a 24.hu.

– A robbantás nem a célunk. A robbantás csak egy eszköz a célunk eléréséhez. Ebből a trágyából akár több tonnásat is össze lehet gyúrni. Több kockázatot, hogy mások ne sérüljenek, nem fogunk vállalni. Időzítőt fogunk használni. Reméljük, erre nem kerül sor. Mindössze egymillió eurót kérünk. Ha fizettek, ígérjük, hogy legalább 2022-ig visszavonulunk – áll a levélben.

P. Lászlót életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, legkorábban 25 év múlva szabadulhat.

A 24.hu szerint az első, helyesírási hibákkal teli levélben, amelyet P. László a Belügyminisztériumnak küldött, az áll, hogy milyen alapanyagból pontosan mennyi kell a robbanószerkezet előállításához. Az írás arra is kitér, hogyan kell tárolni a HMTD nevű detonátorindító anyagból, trágyából, cukorból és más anyagokból előállított szerkezetet.

A levél érdekessége, hogy P. László mindvégig többesszámban ír.

A férfi húga a 24.hu-nak azt mondta, kizárt, hogy testvére küldte volna a levelet, mert az elküldés időpontjában Karamcson vacsorázott édesapjukkal. – Az IP-cím, amiről a levél állítólag elment a belügynek, az a nagymamám wifijének az IP-címe, aki Taksonyban él. Szóval lehetetlen, hogy a bátyám 200 kilométeres távolságból elküldött volna egy emailt – mondta a nő a portálnak.