Itt a Fidesz 106 egyéni jelöltje: már javában kampányolnak is

A Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek listája lényegében készen van, napokon belül ráütheti a pecsétet a Kövér László vezette országos választmány is. Valójában persze a jelölés nem így dől el. Orbán Viktor személyes „közbenjárása” kellett például ahhoz, hogy a lányát is képviselő jogász elvállalja az egyéni jelöltséget egy 2014-ben elbukott körzetben. De a kormányfő mondhatta ki a végső szót arról is: ki indulhat újoncként a régóta narancsos vidékeken, ki az, akit kínos ügyei vagy összeférhetetlensége ellenére sem enged el, és ki az, akinek mennie kell még úgy is, hogy 2014-ben hozta, amit kellett. A fideszes jelöltek többsége szisztematikusan építi magát választókerületében, így a kormánypártok már most beláthatatlan előnyre tettek szert a kampányban.

2017. november 28., 13:16

Szerző:

Óvodafelújítás, emléktábla-avatás, választókerületi lakossági fórumok, „Védjük meg Magyarországot!”-turné, gyárátadás, ételosztás, beruházásbejelentés: azaz kampány, lábon. Ezt csinálják a Fidesz „egyéniségei”, miközben a nyilvánosság hetek, hónapok óta az ellenzék tárgyalásaival, jelöltféleségeivel, visszalépőivel és együtt nem működésével van elfoglalva.

Információink szerint akár már a hétvégén vagy jövő hét elején dönthet a Fidesz országos választmánya a párt 106 egyéni országgyűlési választókerületi jelöltjéről.

Valójában persze nemcsak a sajátjaikról határoznak, hanem a leginkább papíron létező KDNP reménységeiről is. A párszövetség indulóinak listáját véglegesítő döntésig – egyúttal addig, hogy jövőre ki nem száll be a kampányringbe, s vonul inkább „vissza” az országos pártlistára – ugyanakkor két szempontból is másként jutnak el a kormányoldalon, mint a kaotikus ellenzéki frontokon.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Egyfelől, a Fideszben nyilvánvalóan Orbán Viktor mondja ki az utolsó szót. Ám az elnöki döntést személyes viszonyok alapozzák, és rendszeres, drága közvélemény-kutatások előzik meg. Mielőtt ugyanis a választmány jóvá hagyja a jelölti listát,

a Fidesz elnöke akár egy évig teszteli is az indulóesélyeseket.

Vélhetően az is Orbánon múlik, hogy – amint a 168 Óra forrásai állítják – az utolsó napokban is vannak még nyitott egyéni körzetek. Sőt: az Inforádiónak Gulyás Gergely frakcióvezető – aki a fővárosi XII. kerületben, Budapest 3-as választókerületben, a rendszerváltás óta biztosan hozott körzetben lesz egyéni jelölt Fónagy János helyett – maga is azt mondta: több helyen nincs még döntés, noha a 106 választókerületet felölelő lista nagyja szerinte nem okoz majd meglepetést senkinek.

Már csak azért sem, mert 2014-ben az országgyűlési választásokon a 106 egyéni választókerületből 96-ot megnyert a Fidesz, a tíz elvesztett körzet nagyja pedig hagyományosan baloldali. Ennek ellenére, úgy tűnik, nemcsak az abszolút sikerembereit hagyja ismételni a kormánypárt: újrapróbálkozói is akadnak majd, miközben összesen várhatóan nem is tíz, hanem mintegy 15 helyen cseréli le korábbi indulóit 2018-ban. Esetenként tehát olyanokat is, akik ’14-ben behúztak választókerületeket.

A Fidesz egyértelműen úgy készül, hogy még a szocialista fellegvárakban is a legerősebb embereit küldi csatába a jövő évi választáson. Talán furcsa ezzel párhuzamban említeni Németh Szilárd rezsibiztost, pedig a Fidesz-alelnök forrásaink szerint újrázhat, miután 2014-ben elbukta Csepelt. Nem indul viszont a másik „nagy vesztes”, Papcsák Ferenc, aki megmarad a jegybanki megbízatásánál, így a budapesti 8-as választókerületben Jelen Tamás, korábbi XI. kerületi alpolgármester száll harcba Zuglóban. Változás lehet a VII. kerületben is: forrásaink szerint nem kap újra esélyt Rónaszékiné Keresztes Monika, aki 2014-ben ötszáz szavazattal kikapott a várhatóan jövőre induló DK-s Oláh Lajostól.

Bajkai István

Rónaszékiné valójában már a nyár végén elbukta régi körzetét, a bulinegyed ügyében győzedelmeskedve, a rendrakás ígéretével Bajkai István került ugyanis a helyi pártszervezet élére. Pedig a fideszes alpolgármester inkább azzal került a hírekbe, hogy jogi ügyekben ő képviselte Orbán Ráhelt, közben pedig még milliárdos állami megbízásokra is szert tett ügyvédi irodájával. Most mégis elindulhat a kétesélyes egyéni választókerületben, vélhetően nem sokat kockáztatva a jelöltséggel.

Már 2014-ben sem sok eséllyel indult a Fidesz a XIII. kerületben, jelöltjük – az akkor másodszor próbálkozó – Szalay Péter végül 20 százalékkal maradt alul a szocialista Hiszékeny Dezsővel szemben. Szalay most már nem is indul, helyette Harrach Tamást jelöli a Fidesz-KDNP, aki jelenleg kerületi önkormányzati képviselő, s egyúttal Harrach Péter KDNP-frakcióvezető fia. Utóbbi egyébként – mint először a 24.hu megírta – 70. életévét betöltve többé nem lesz egyéni képviselő, Vácon jövőre már a szintén kereszténydemokrata Rétvári Bence indul, míg Harrachot listán viszi be a Fidesz a Házba. Fiának sincs sok esélye egyéniből bejutni, ahogyan György István kormánymegbízott is csupán az erodálódott ellenzékben bízhat. Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője, az egykori főpolgármester-helyettes ugyanis 2014-ben is elbukta Kőbányát. Persze Györgynek 2002-ben és 2006-ban sem sikerült hoznia a X. kerületet, amelyek polgármestere volt 1990 és 2002 között, azóta csak listákban bízhatott. Mindezek ellenére újrázhat a Fidesz jelöltjeként jövőre is.

Hasonlóképp „támadhat fel” a 10-es választókerület Fidesz-elnöke, Menczer Erzsébet, akinek 2014-ben szintén nem sikerült megtartania Óbudát, ahol 2006-ban is veszített már egyszer a baloldallal szemben. Menczer egy botrányon bukta el az előző kampányt: 2014 márciusában derült ki ugyanis, hogy az óbudai képviselő-testület önkormányzati lakást utalt ki fiának és menyasszonyának. Menczer ugyanakkor aktív kampányolásának, s a legfelsőbb szintű, főként Orbán Viktorral ápolt jó kapcsolatának hála ismét Fidesz-jelölt lehet.

Épp úgy, mint a XX. kerületben Földesi Gyula, aki 2006-hoz hasonlóan alul maradt Hiller Istvánnal szemben, ennek ellenére úgy tudjuk, a Fidesz ismét őt indítja a vesztes körzetben. Eközben a 2014-ben csakugyan elvesztett Újpesten óriási kampányt folytat a fideszes kerületi alpolgármester a jelöltségért. Februárban tette le hivatali esküjét a IV. kerületben Zsigmond Barna Pál, aki az elmúlt hat évben Magyarország csíkszeredai főkonzulja volt, ám vélhetően már év elején tudta, hogy a Fidesz jelöltjeként tovább is megy a 2018-as országgyűlési választásokon.

Vidéken mindössze két kormánypárti politikusnak nem sikerült győznie 2014-ben. A második miskolci választókerületben, ahol az egyik legkeményebb választási csata folyt, végül vereséget szenvedett a fideszes Sebestyén László, aki azzal került be a hírekbe, hogy a fia is nyert trafikkoncessziót helyben. A Borsod megyei 02-ben Orbán végül cserélt, így most Hubay György miskolci fideszes önkormányzati képviselő indulhat, míg az 01-es körzetben Csöbör Katalin újrázhat.

A másik bukott vidéki körzet Botka László fellegvára. Szegeden az ötszörös kenuvilágbajnok Bohács Zsolt maradt alul az MSZP-vel szemben 2014-ben. Ő nem is indul újra, s információink szerint más sem igen akarta vállalni. Hasonlóképp az utolsó percig bizonytalan a fővárosban a Belváros sorsa: Rogán Antal kiesésével a budapesti 01-es választókerületben Böröcz László alpolgármester neve is felmerült, ám ő éppúgy cáfolta, mint Dömötör Csaba, ugyanakkor információink szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkáráról készült közvélemény-kutatás a kerületben.

A listások, A-listások?

Ahogyan a 106 egyéni jelölt névsorára pecsét kerül, úgy alakul ki a Fidesz-KDNP pártszövetség országos listájának első tíz helye is. Persze a listát csupán február környékén véglegesíti a pártcsalád, ám a hagyományok szerint a november 12-én már miniszterelnök-jelöltté választott Fidesz-elnök, azaz Orbán Viktor vezeti majd azt. Őt követi a KDNP elnöke, a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt. Mögöttük kaphat helyet a Belvárosból először a Fidesz-frakció élére, majd 2015 októberében a Miniszterelnöki Kabinetirodához menekített Rogán Antal, aki már nem indul egyéniben. Ahogyan a 70. életévét betöltő, így korosztályos küszöböt lépő KDNP-s Harrach Péter sem. S bár egyes források állítják, Szijjártó Péter megméretné magát egyéniben – vélhetően szülővárosában, Győrben vagy lakhelyén, Dunakeszin –, úgy tudjuk, a végső álláspont az maradt, hogy a külügyminiszter listán szerepeljen majd, méghozzá szimbolikusan az elsők között. Már csak azért is, mert ha Lázár Jánost végül mégis „hazaengedi” Hódmezővásárhelyre Orbán, akkor az Index szerint Szijjártó lehet a kancellária vezetője a következő ciklusban. A forgatókönyvet a kormányoldal sem nem cáfolta, sem nem erősítette meg.

Fideszes kudarchelyszínnek számított 2014 után a kétharmadot elveszejtő két körzet: a Navracsics Tibor uniós biztosi kinevezése nyomán, valamint a Lasztovicza Jenő halála miatt kiírt időközi választások körzetei. Most a 168 Óra úgy értesült: Ovádi Péter elvállalta, így a választókerület Fidesz-elnökeként indul a veszprémi, és Fenyvesi Zoltán – a tapolcai Fidesz-vezető – a szintén 2014 után elbukott tapolcai körzetben.

Mengyi Roland

Azt januárban, majd a nyáron már az atv.hu és a Heti Válasz is megírta, hogy míg Mengyi Rolandot Tiszaújvároson semmiképp, addig Simonka Györgyöt Orosházán újrajelöli a Fidesz a kínos ügyei ellenére. Mára az is eldőlt, ki lesz Voldemort nagyúr utódja. Információink szerint Koncz Ferenc szerencsi polgármester szállhat ringbe a bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával eljárás alatt álló Mengyi helyén.

A Fidesz országos választmánya egyébként minden helyi csoport számára előírta, hogy még a november 12-i kongresszust megelőzően bonyolítsák le tisztújító üléseiket, s a Fidesz e választókerületi mozgásaiból már lehetett következtetni az esetleges jelöltcserékre is. Így például arra, hogy Kocsis Máté józsefvárosi polgármester – mint időközben bebizonyosodott – elindul egyéniben a budapesti 06-os számú választókerületben, azaz a VIII-IX. kerületben.

Ezzel szemben a korábbi híresztelések ellenére is kiskunfélegyházi jelölt maradt Lezsák Sándor, aki ugyan jövőre betölti 69. életévét, ám láthatóan hónapok óta keményen kampányol a Bács-Kiskun megyei 04-es körzetben.

Ahogyan szemmel látható volt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár feltűnése és térnyerése is a nyíregyházi politikában. Ő lesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 01-es választókerület egyéni indulója. A körzetet 2014-ben behúzó Petneházy Attila pedig vagy a színészkedés-önkormányzat tengelyre húzódik vissza, vagy valamilyen más ejtőernyős posztot kaphat.

A jelöltségekről nemcsak a 168 Óra birtokában lévő 106-os névsor, hanem az érintettek – a legtöbb esetben Facebook-egyenoldalon követhető – szereplései, választókerületi körútjai is árulkodnak. A legtöbb fideszes egyéni induló már hónapokkal ezelőtt megkezdte a kampányt.

Egyszerű képlet

A 106 egyéni jelölt súlya magas a jelenlegi választási rendszerben a 93 listás képviselői hellyel szemben. A mandátumszámítások alapján példásul a Fidesznek 19 százalékponttal kell megelőznie csupán a baloldalt és a Jobbikot ahhoz, hogy Orbán Viktor újra kedvére módosíthassa az alaptörvényt, azaz hogy kétharmadot szerezzen. Az abszolút többséghez 106-ból nagyjából 67-70 egyéni körzetet kell megnyerni, az ezzel járó, a győzteskompenzációt és a töredékszavazatokat jelentő pluszok, valamint a listás szavazatok bőven biztosíthatják ezt. A mostani kutatások szerint a Fidesz előnye a pártválasztók között minden cégnél 20 százalék fölött van.

A 106 körzet és a várható jelöltek

OEVK

Megye

Választókerület

Székhely

Jelölt neve

 

1

Bács-Kiskun

01

Kecskemét

Dr. Salacz László

 

2

Bács-Kiskun

02

Kecskemét

Dr. Zombor Gábor

 

3

Bács-Kiskun

03

Kalocsa

Font Sándor

 

4

Bács-Kiskun

04

Kiskunfélegyháza

Lezsák Sándor

elindul, utóda Csányi József

(de csak a következőnek)

5

Bács-Kiskun

05

Kiskunhalas

Bányai Gábor Elemér

 

6

Bács-Kiskun

06

Baja

Zsigó Róbert

 

7

Baranya

01

Pécs

Csizi Péter

 

8

Baranya

02

Pécs

Dr. Hoppál Péter

 

9

Baranya

03

Mohács

Dr. Hargitai János

 

10

Baranya

04

Szigetvár

Nagy Csaba

 

11

Békés

01

Békéscsaba

Hanó Miklós

De Herczeg Tamás, Erdős Norbert, Vantara Gyula is szóba jött

12

Békés

02

Békés

Dankó Béla

 

13

Békés

03

Gyula

Dr. Kovács József Dezső

 

14

Békés

04

Orosháza

Simonka György

 

15

Borsod-Abaúj-Zemplén

01

Miskolc

Csöbör Katalin

 

16

Borsod-Abaúj-Zemplén

02

Miskolc

Hubay György

 

17

Borsod-Abaúj-Zemplén

03

Ózd

Riz Gábor

 

18

Borsod-Abaúj-Zemplén

04

Kazincbarcika

Demeter Zoltán

 

19

Borsod-Abaúj-Zemplén

05

Sátoraljaújhely

Dr. Hörcsik Richárd

 

20

Borsod-Abaúj-Zemplén

06

Tiszaújváros

Koncz Ferenc

Mengyi Roland, azaz Voldemort nagyúr helyett

21

Borsod-Abaúj-Zemplén

07

Mezőkövesd

Tállai András

 

22

Budapest

01

V. ker.

?

Rogán antal helyett keresnek, Böröcz László nem, de Dömötör Csaba is tagadta

23

Budapest

02

XI. ker.

Dr. Simicskó István

 

24

Budapest

03

XII. ker.

Gulyás Gergely

 

25

Budapest

04

II. ker.

Varga Mihály

 

26

Budapest

05

VII. ker.

Bajkai István

Rónaszékiné Keresztes Monika helyett

27

Budapest

06

VIII. ker.

Kocsis Máté

Vas Imre helyett

28

Budapest

07

XIII. ker.

Harrach Tamás

 

29

Budapest

08

XIV. ker.

Jelen Tamás

Papcsák Ferenc helyett

30

Budapest

09

X. ker.

György István

talán

31

Budapest

10

III. ker.

Menczer Erzsébet

talán

32

Budapest

11

IV. ker.

Zsigmond Barna Pál

talán

33

Budapest

12

XV. ker.

László Tamás

 

34

Budapest

13

XVI. ker.

Szatmáry Kristóf

 

35

Budapest

14

XVII. ker.

Dunai Mónika

 

36

Budapest

15

XVIII. ker.

Kucsák László

 

37

Budapest

16

XX. ker.

Földesi Gyula

várhatóan

38

Budapest

17

XXI. ker.

Németh Szilárd

várhatóan

39

Budapest

18

XXII. ker.

Németh Zsolt

 

40

Csongrád

01

Szeged

?

nem ismert

41

Csongrád

02

Szeged

B. Nagy László

 

42

Csongrád

03

Szentes

Farkas Sándor

 

43

Csongrád

04

Hódmezővásárhely

Dr. Lázár János

 

44

Fejér

01

Székesfehérvár

Vargha Tamás János

várhatóan

45

Fejér

02

Székesfehérvár

Törő Gábor

 

46

Fejér

03

Bicske

Tessely Zoltán

 

47

Fejér

04

Dunaújváros

Dr. Galambos Dénes

 

48

Fejér

05

Sárbogárd

Varga Gábor

 

49

Győr-Moson-Sopron

01

Győr

Simon Róbert Balázs

 

50

Győr-Moson-Sopron

02

Győr

Kara Ákos

 

51

Győr-Moson-Sopron

03

Csorna

Gyopáros Alpár Ádám

 

52

Győr-Moson-Sopron

04

Sopron

Barcza Attila

várhatóan

53

Győr-Moson-Sopron

05

Mosonmagyaróvár

Dr. Nagy István

 

54

Hajdú-Bihar

01

Debrecen

Kósa Lajos

 

55

Hajdú-Bihar

02

Debrecen

Dr. Pósán László

 

56

Hajdú-Bihar

03

Debrecen

Tasó László

 

57

Hajdú-Bihar

04

Berettyóújfalu

Dr. Vitányi István

 

58

Hajdú-Bihar

05

Hajdúszoboszló

Bodó Sándor

 

59

Hajdú-Bihar

06

Hajdúböszörmény

Dr. Tiba István Csaba

 

60

Heves

01

Eger

Dr. Nyitrai Zsolt Péter

 

61

Heves

02

Gyöngyös

Horváth László Dezső

 

62

Heves

03

Hatvan

Szabó Zsolt

 

63

Jász-Nagykun-Szolnok

01

Szolnok

Dr. Bene Ildikó

 

64

Jász-Nagykun-Szolnok

02

Jászberény

Pócs János

 

65

Jász-Nagykun-Szolnok

03

Karcag

Dr. Fazekas Sándor

vagy Kovács Sándor (helyi önkormányzati képviselő)

66

Jász-Nagykun-Szolnok

04

Törökszentmiklós

Boldog István

 

67

Komárom-Esztergom

01

Tatabánya

Bencsik János

marad

68

Komárom-Esztergom

02

Esztergom

Dr. Völner Pál

 

69

Komárom-Esztergom

03

Komárom

Czunyiné dr. Bertalan Judit

 

70

Nógrád

01

Salgótarján

Becsó Zsolt

 

71

Nógrád

02

Balassagyarmat

Balla Mihály Tibor

 

72

Pest

01

Érd

Dr. Aradszki András

 

73

Pest

02

Budakeszi

Csenger-Zalán Zsolt

 

74

Pest

03

Szentendre

Hadházy Sándor

 

75

Pest

04

Vác

Rétvári Bence

 

76

Pest

05

Dunakeszi

Dr. Tuzson Bence

 

77

Pest

06

Gödöllő

Vécsey László József

 

78

Pest

07

Vecsés

Dr. Szűcs Lajos

 

79

Pest

08

Szigetszentmiklós

Bóna Zoltán

 

80

Pest

09

Nagykáta

Czerván György

 

81

Pest

10

Monor

Pogácsás Tibor

 

82

Pest

11

Dabas

Pánczél Károly

 

83

Pest

12

Cegléd

Földi László

 

84

Somogy

01

Kaposvár

Gelencsér Attila

 

85

Somogy

02

Barcs

Szászfalvi László

 

86

Somogy

03

Marcali

Móring József Attila

 

87

Somogy

04

Siófok

Witzmann Mihály

 

88

Szabolcs-Szatmár-Bereg

01

Nyíregyháza

Szabó Tünde sportállamtitkár

 

89

Szabolcs-Szatmár-Bereg

02

Nyíregyháza

Dr. Vinnai Győző

 

90

Szabolcs-Szatmár-Bereg

03

Kisvárda

Dr. Seszták Miklós

 

91

Szabolcs-Szatmár-Bereg

04

Vásárosnamény

Dr. Tilki Attila

 

92

Szabolcs-Szatmár-Bereg

05

Mátészalka

Kovács Sándor

 

93

Szabolcs-Szatmár-Bereg

06

Nyírbátor

Dr. Simon Miklós

 

94

Tolna

01

Szekszárd

Horváth István

alternatíva lett volna a Tolna Megyei Kormányhivatal vezetője, Horváth Kálmán, aki 2006-tól a szekszárdi közgyűlés Fidesz-KDNP-s tagja, 2009-től a szekszárdi Fidesz-csoport vezetője volt, de NEM

95

Tolna

02

Dombóvár

Potápi Árpád

 

96

Tolna

03

Paks

Hirt Ferenc

kérdéses, mert egyes források szerint nem ő, sőt: nincs jelölt

97

Vas

01

Szombathely

Dr. Hende Csaba

 

98

Vas

02

Sárvár

Ágh Péter

 

99

Vas

03

Körmend

V. Németh Zsolt

 

100

Veszprém

01

Veszprém

Ovádi Péter

 

101

Veszprém

02

Balatonfüred

Dr. Kontrát Károly

 

102

Veszprém

03

Tapolca

Fenyvesi Zoltán

 

103

Veszprém

04

Pápa

Dr. Kovács Zoltán

 

104

Zala

01

Zalaegerszeg

Vigh László

 

105

Zala

02

Keszthely

Manninger Jenő

 

106

Zala

03

Nagykanizsa

Cseresnyés Péter