Inkasszózta az Államkincstár a főváros számláját, feljelentést tettek
Ismeretlen tettes ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz a fővárosi önkormányzat.
„A szolidaritási hozzájárulás vitatott mértéke miatt indult perhez kapcsolódóan elrendelt azonnali jogvédelem ellenére a Magyar Államkincstár 5,6 milliárd forint értékben inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett” – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen.
Elmondta, az államkincstár két hónapon át betartotta a bírósági döntést, azonban novemberben két hónapnyi nettó befizetés összegét „leemelte”. „Megítélésünk szerint ez teljesen ellentétes az azonnali jogvédelemről szóló bírósági döntéssel” – idézi a főpolgármester-helyettest a Népszava.
Kiemelte, a bíróság által elrendelt azonnali jogvédelem arról szól, hogy annak hatálya alatt nem lehet érvényesíteni az inkasszót, de ezt megtették. „Ez olyan súlyos beavatkozás volt ebbe az ügybe”, hogy ezért a fővárosi önkormányzat feljelentést tesz – mondta Kiss Ambrus.
A főváros jelenetős megtakarításokat ért el az energiafelhasználásban, de az elszálló árak miatt így is drasztikusan nőttek a számlaösszegek. A főváros intézményeinek gázfogyasztása után 7,6 milliárddal többet kellett fizetni az elmúlt egy évben, mint előtte – emlékeztet a lap.
(Kiemelt kép: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes háttérbeszélgetést tart a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésének előterjesztéseiről, aktuális kérdésekről 2021. augusztus 27-én. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)