Importördög – Soros alakját pedig mintha direkt épülő vagy már kiépült autokráciák ellenségének teremtették volna

Karácsony Gergely mondta, amikor Budapest megkapta Sorostól az egymillió eurót, hogy „jó lenne, ha ezt az adományt kicsinyes és méltatlan félremagyarázások helyett mindenki annak látná, ami: egy nagyvonalú és nemes gesztusnak, érdemi segítségnek”. Borítékolható volt, hogy nem mindenki látja majd annak.

Persze, tudjuk, hogy a magyar kormány azonnal ördögöt kiált, amint Sorost lát, bármit is tegyen Soros. És a fővárosnak juttatott pénzadomány csak újabb támadási felület. Nem tudom, hogy hány embert lehet még mindig megnyerni ezzel a kampánnyal Magyarországon.

Valószínűleg sokat. A hírek szerint, meg persze a kormányt ismerve, előbb felmérték, hogy lenne-e itthon igény arra, hogy Sorossal ijesztgessenek. Aztán a kampány zenitjén további felmérések igazolták: van ilyen igény, sajnos. Meglepődnék, ha ez változott volna.

Orbán autokráciát épít, és ahhoz köztudottan elengedhetetlen az ellenségkép. Soros alakját pedig mintha direkt épülő vagy már kiépült autokráciák ellenségének teremtették volna: ő egymaga képviseli mindazokat az értékeket, amelyektől ezek a vezetők irtóznak. A fideszes világkép szerint Orbán maga a magyar nemzet, vagyis aki ellene van, az a nemzet életére tör. Itt van tehát ez a magyar származású milliárdos, aki ezt a logikát követve veszélyezteti a nemzetet, és – micsoda szerencse ez nekik! - egyértelműen és közismerten zsidó. Persze csak Orbán értelmezésében. Soros a zsidóságáról sommásan csak annyit szokott mondani, hogy ő semmilyen törzshöz nem kíván tartozni. És ehhez a végsőkig tartja magát. Soha nem támogatta Izraelt, de még csak izraeli jótékonysági szervezeteket sem.

Most épp azzal tört a nemzet életére, hogy miközben a kormány szakmányban szívja ki a pénzt Budapestről és a kerületeiből járványkezelésre hivatkozva, ő valamennyit visszapótolt az elorozott összegből. A kormánypropaganda-kórus pedig már fújta is a szokásosat: azért segít Soros, hogy a járványt kihasználva befolyást vásároljon magának.

Pedig épp Magyarország kormánya használja ürügynek a vírust a saját hatalmának megerősítésére. Csakúgy, mint a török és az egyiptomi vezetés. Ki gondolta volna akár néhány évvel ezelőtt, hogy Magyarország egyszer majd egy lapra kerül Törökországgal?

Sokunknak itt Magyarországon csak tavaly esett le, amikor ide is befutott a Fox News történetét feldolgozó sorozat, hogy a sorosozás nem magyar találmány. A sorozat tanúsága szerint már Trump kampányépítése közben is állandóan előkerült a neve – persze negatív értelemben. Van az a városi legenda, hogy anno a néhai Finkelstein importálta a Soros-kampányt. Ha ez igaz, nem kellett sokat törnie magát: kész termékkel dolgozott.

Amerikában is démonizálják a populisták. Merthogy Soros ott is támogatja a demokratikus erőket, méghozzá eléggé tevékenyen. Kétségtelen, hogy beszállt a politikába, amikor anyagilag is támogatott demokrata szenátorokat. De hát Amerikában az elnök fertőtlenítőt injekciózna a koronavírusos betegek szervezetébe! Érthető a tettre sarkalló aggodalom.

Persze. Csakhogy sokszor félrebillent már ez a tettvágy, célt tévesztett Grúziában és Mianmarban is. Biztos, hogy egy „pénzügyi filantróp és filozófiai spekuláns” – ahogy saját magát meglehetősen eredeti módon definiálja az ön könyvében – egymaga megválthatja a világot?

Nekem se lennének jobb ötleteim a helyében. Soros elkötelezett ember, demokratikus, nyílt társadalmakat szeretne, ahol működnek a fékek és ellensúlyok, illetve ahol függetlenek a bíróságok. És ez igenis támogatható gondolat.

De veszélyes, sőt kontraproduktív is lehet egyedül nekimenni a világ autoriter hatalmainak.

Voltak kudarcos próbálkozások. Ahogy utalt rá, Grúziában például támogatta, sőt kijelenthető: hatalomra segítette Szaakasvilit, akiről kiderült, hogy elődjéhez, Sevardnadzéhoz képest semennyire sem jelent előrelépést, ami a demokratizálódást illeti. Grúzia nem lett nyitott, demokratikus társadalom. Mianmarban is beavatkozott, de nem tudta megelőzni a humanitárius katasztrófát. Oroszországban több mint egymilliárd dollárt költött el, de továbbra is diktatúra van, és Putyin minden eszközzel üldözi őt, és az alapítványait. De ugyanitt a Szovjetunió felbomlása után az orosz tudósok megsegítése viszont sikertörténet volt.

A küldetéstudata fogta meg, azért írt róla könyvet?

2009-ben keltette fel először az érdeklődésemet. Abban az évben anyagot gyűjtöttem egy másik könyvemhez arról, hogy húsz évvel a rendszerváltás után hogyan alkalmazkodtak a demokratikus viszonyokhoz a kelet-európaiak. Bejártam a térséget, szinte az összes kelet-európai országban megfordultam, nagyon sok emberrel beszélgettem. Soros neve mindenhol előkerült. Méltatták, amit a demokratizálódásért tett. Még azok is, akik amúgy kritikusak voltak a politikai szerepvállalását illetően.

Szereti az ellentmondásos figurákat?

Kasztner Rezsőre gondol?

Igen. A zsidómentőre, aki kollaborált a nácikkal, hogy még több zsidót menekíthessen ki a transzportokból. Azért írt Kasztner után Sorosról is könyvet, mert a kettősség érdekelte, amely mindkettőjük személyiségében megvan?

Kasztner jóval ellentmondásosabb személyiség volt, mint Soros. Ami érdekes talán kettejük összevetésében, az a szellemi hagyaték kérdése. Kasztnerre ma már nem emlékszünk, az meg majd eldől, hogy mi marad meg a jövőben a nyílt társadalom eszméjéből, amelynek az alapjait Soros több helyen is megteremtette. Mindenesetre tény, hogy sem Kasztner, sem Soros nem azért dolgozott, hogy nyomot hagyjon maga után a történelemben.

Nem?

Kasztner inkább elismerésre vágyott, Sorost a küldetéstudat hajtja. Egyszerűen hisz abban, hogy az eszmék, amelyeket képvisel, előrébb viszik a világot.

Kertész Imréről hosszabb cikket írt, amelyet azzal indított: a holokausztot nem lehet helyrehozni, megbosszulni, de még csak megérteni sem igazán. Ez a gondolat indította arra is, hogy korábbi karrierjét, a könyvkiadást feladva belevágjon a magyar holokauszt történetének megírásába?

Könyvemben, a Kasztner vonatában, valóban a történelmi háttéren van a fókusz. Máig nem tudom felfogni és nem tudom túltenni magam azon, ahogy a magyarok együttműködtek a nácikkal a vészkorszakban. Mit együttműködtek? Kezdeményeztek! Legalább háromszáz interjút készítettem túlélőkkel a könyv megírásához, és ez feketén-fehéren ott volt mindegyik vallomásban. Mindez alapvetően írta át a magyarságomhoz fűződő viszonyomat. Sokszor kívánom, hogy bárcsak ne pont Magyarországon történt volna ez. Ha zsidó lennék, ezek után biztosan nem tudnék ebben az országban élni. Mert ez feldolgozhatatlan. Örülök, hogy Kanadában élek.

Volt még mit átírni a magyarsághoz fűződő viszonyán? Hiszen az ön gyerekkora sem volt épp felhőtlen, mielőtt a család disszidált. Kisgyerekként megjárta a börtönt az édesanyjával, bombatalálat érte 56-ban a lakásukat. És mindemellett volt egy elvakultan nacionalista nagyapja, akinek a kritikátlan hazafiságával sosem tudott igazán mit kezdeni.

A gyerekkort valóban sosem törli az emlékezet. És igen, kavarognak bennem mindezek az érzések. De nagyon szeretem a magyarokat. Lenyűgözőnek találom a humorukat, ilyen humorérzékkel nem igazán találkozni máshol. És a költészet, az utánozhatatlan magyar költészet, olyan sincs máshol. Nem sok országot ismerek, amelyik így megbecsüli a költőit, hogy utcákat nevez el róluk, szobrokat állít nekik. Amíg élt, az édesanyám gyakran szavalt nekem magyarul magyar verseket. Adyt például nagyon szerette.