Íme az adatok: az Orbán-éra nyertesei és vesztesei

A „jobban teljesítünk” szlogen és a mindent elsöprő rezsicsökkentési kampány roppant egyszerű üzenetek, és a jelek szerint sokak számára elegendők arra, hogy elvonják a figyelmet az ország tényleges helyzetéről. Egyebek között arról, hogy a Fidesz-kormány kezdettől fogva tudatosan a felső középosztályt igyekszik minden eszközzel támogatni, az erőforrásokat és jövedelmeket ennek megfelelően átcsoportosítani. Mivel a gazdasági növekedés négy év alatt még a két százalékot sem érte el, megtermelt többlet híján ez csak a többi réteg kárára történhet, a nagy többség tehát törvényszerűen vesztese Orbánék kormányzásának.

Ezt a hivatalos statisztikai adatok egyértelműen igazolják. A 2010-ben beígért egyszeri, általános és nagyarányú adócsökkentésből az egykulcsos SZJA valósult meg, amely a legfelső jövedelmi tized számára mintegy évi 500 milliárdos, a második decilisnek nagyjából százmilliárdos ajándékot adott, ezzel szemben a többi négyötöd ugyanennyi veszteséget szenvedett el. A legrosszabbul az adózók harmadát kitevő minimálbéresek jártak, akiknél a jóváírás megszüntetése miatt az adóterhek megduplázódtak. Pontosan az ellenkezője történt tehát, mint ami a fejlett országoknak a lakosság méltányos teherviselésére törekvő adórendszerét jellemzi: az alacsony jövedelműek adója nőtt, a jól keresőké pedig csökkent.

A adózás többi változása is ebbe az irányba mutat. Orbánék bevallottan a fogyasztási jellegű adókat helyezik előtérbe, amelyek meglehetősen jól kalkulálhatók ugyan, de a kisebb jövedelműeket érzékenyebben érintik: az ÁFA, a jövedéki adók emelése, a chipsadók stb. bevezetése az ő kiadásaikat nagyobb arányban növelik. Ennek ellensúlyozását szolgálnák a vagyonokra kivetett adók, a Fidesz ezek állami szintű alkalmazásáról azonban hallani sem akar, inkább átpasszolja a labdát az önkormányzatoknak. Közülük a gazdagabbak nincsenek annyira rászorulva erre a bevételre, mint a szegényebbek, azaz itt is az utóbbiak járnak rosszul.

Hasonló a helyzet a különadókkal és illetékekkel. Az új távközlési adó szintén lineáris, azaz mindenkinek egyformán kell fizetnie, anyagi helyzetétől függetlenül. A banki adók és tranzakciós illetékek ugyancsak a kisebb jövedelműeket sújtják jobban, mert a bankok – ahogy az MNB most közzétett jelentéséből kiderül – teljes mértékben áthárították azokat az ügyfelekre, főként a számlavezetési díjak drasztikus emelésével. Ez a havi néhány ezer forint félmilliós jövedelem esetén meg sem kottyan, de az átlagos 140 ezernél már nagyon is számít. Ne feledkezzünk meg a végtörlesztésről sem, amellyel sok százmilliárdot nyertek azok a tehetősek, akik egy összegben vissza tudták fizetni a devizahitelüket, miközben a törleszteni képtelen vagy nehezen tudó százezrek továbbra is szenvednek.

Ott van még a felsőoktatási tandíj is: ha egy gazdag család gyermeke nem fér be az ingyenes keretbe, nem jelent gondot, egy kis jövedelmű család azonban nehezen teremtheti elő az évi átlag 4-600 ezres tandíjat. Az agyonpropagált rezsicsökkentés szintén a felső rétegeknek biztosítja a legnagyobb megtakarítást, mivel ők az átlagosnál jóval több gázt, áramot, vizet fogyasztanak: egy 50-60 négyzetméteres lakásnál az alacsonyabb tarifák maximum negyedannyi költségcsökkenést hoznak, mint egy 200 négyzetméteres háznál. Egyértelmű, kik járnak ezzel is a legjobban.

Ha már a fogyasztásnál tartunk: a napokban hozta nyilvánosságra a KSH a tavalyi lakossági fogyasztási adatokat. Bármilyen meglepő, ezekből ugyancsak az derül ki, hogy egyre nagyobb a szakadék a társadalom felső és alsó ötöde között, a különbség immár négyszeres: az előbbi egy főre jutó havi kiadása átlag 127 ezer forint, az utóbbié csupán 35 ezer. Még elszomorítóbb, hogy reálértékben az előző évhez képest csak a felső ötöd fogyasztása növekedett, az alsó háromötödé viszont még nominálértékben is csökkent. Ez a fideszes kormányzás egészére igaz, mivel 2010-hez viszonyítva lényegében ugyanez a helyzet. A statisztika szerint a rezsicsökkentés tényleges pénzügyi hatása jelentéktelen volt: tavaly egy főre jutóan havonta csupán 671 forintot tett ki, ami az összesített átlag 67 ezer forintos fogyasztásnak mindössze egy (!) százaléka.

A jövedelmi és fogyasztási változások nyilvánvalóan egy irányba hatnak: a társadalmi különbségek gyorsulva növekednek. Egy nemrég ismertetett nemzetközi felmérés szerint a magyar lakosság harmada valamilyen formában már nélkülözni kényszerül, a hazai kutatások szerint 40 százalékra tehető a hátrányos helyzetűnek tekinthetők aránya. A legszegényebb egyötöd egyre kilátástalanabb helyzetben van, a felette lévő kétötöd pedig fokozatosan szakad le. A társadalom növekvő egzisztenciális és szociális szétszakadása az ország fejlődését veszélyezteti, és egyre távolodik a fejlett országokra jellemző társadalmi modelltől. Orbánék politikája – lásd a fenti tényeket – ezt a szomorú folyamatot tudatosan erősíti.