Íme a válasz, miért vágatja ki a Fidesz a fákat Budapest egyik leghangulatosabb utcájában
Mint tegnap megírtuk, az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére az V. kerületi fideszes többség úgy döntött, hogy az utca felújítása előtt kivágják az összes fát, egészségeset és beteget, jó állapotúakat és kevésbé jó karban lévőket, átültethetőeket egyaránt.
A Főkert és az V. kerületi önkormányzat illetékesei ma a helyszínen tartott sajtótájékoztatón próbáltak választ adni fasorral kapcsolatos kérdésekre, – írja az Index.
Szaller Vilmos, a Főkert faállomány-szakértője szerint a 27 darab nyugati ostorfa túlnyomó része (23 db) az elmúlt években felnyurgult, statikailag bizonytalanná vált. A szűk, sötét Semmelweis utcában megkezdődött a fototropizmus miatti elhajlás, azaz
a fák elindultak az utca középpontja, a fény felé, veszélyesen megdőlve.
Tovább csökkentette a biztonságot, hogy a járda alatt közműépítéskor elvágták jó párnak a gyökerét is. Sok a beteg és sérült fa a fasorban.
A négy fiatalabb ostorfán is megjelentek a sérülések, de alapvetően az új öntözőrendszer kiépítése miatt kell menniük. Mivel nem lehet átültetni őket, (mert a gyökérzetük átfonta a közműveket), ezeket is ki kell vágni.
De miért hagyták, hogy idáig jusson a helyzet?
A válasz: az elmúlt 30 évben nem volt jellemző, hogy a budapesti önkormányzatok sok pénzt áldoztak volna a fákra. Sőt, nem figyeltek a környezetükre. Közműépítésnél jellemzően átvágják az útban levő gyökereket, a parkolóhelyeket úgy alakítják ki, hogy a gépkocsik folyamatosan felsértik a fák kérgét, nincs a kutyák vizelete ellen védelem, nem jellemző az öntözőrendszer, a felszíni öntözés nem jut el a gyökérzetig.
Az utcába 35 Cleveland fajtájú korai juhar érkezik, ennek a fajtának a törzse jobban bírja a szűk, magas utcákat. Mint Szaller mondta, a mostani fasor 10 év alatt ketyegő bomba lenne, az újak viszont addigra megnőnek, és komoly fasort alkotnak. Az új fasor beépített öntözőrendszert kap, és védőrácsot a kutyák és az autók ellen. A tarvágást legkésőbb március végén-május elején végzik el.
Hogy miért fű alatt készítették elő a fakivágást, arra Szaller így válaszolt: a kerületi városüzemeltetési cég vezetője szerint még nincs jogerős engedélyük, addig nem akarták elkezdeni a tájékoztatást sem. A kivágásig három fórumot is terveznek.