Ilyen idő lesz holnap

A várható időjárás csütörtök estig.

2013. október 30., 16:29

A nyugati és az északi országrészben is szakadozik, csökken a felhőzet, kezdetben ott még egy-egy gyenge zápor előfordulhat. Éjszaka az Északi-középhegység völgyeiben és a Duna-Tisza közén foltokban köd képződik. Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően napos időre számíthatunk, de délnyugaton, délen lehetnek erősebben felhős területek is, azonban csapadék ott sem valószínű. Az északi, északnyugati szél a középső tájakon is mérséklődik, csütörtökön már inkább csak a Tiszántúlon élénkül meg az északkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 18 fok között várható.

15:58

A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.

09:00

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.