Így tapos Zrínyi zubbonyán a festékes pofájú vadkan

Benyomások alapján egy átlagos FeHoVa több embert vonz a Hungexpo területére, mint a nagyszabású, 77 milliárd összköltségű (igaz, a hivatalos kommunikáció szerint ennek mintegy négyötödét a Hungexpo fejlesztése tette ki) „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás”. Az első – és egyből hétvégi – napon forrásaink szerint mindössze 1400-1500 vendég tette tiszteletét a kőbányai vásárvárosban. Viszonyításképpen: a Hungexpo korábbi közleményei szerint egyébként az évi rendes FeHoVa kiállítások 50-60 ezres látogatottságot szoktak hozni 10 nap alatt. Igaz, látogatásunk óta Bors Richárd, a rendezvény szakmai igazgatója hatalmas sikerről számolt be, egész konkrétan azt nyilatkozta a közrádiónak, hogy három nap alatt, a vidéki eseményekkel együtt 650 ezer látogatója volt a rendezvénynek. Hozzátette: a nyitó hétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet a Hungexpóra. Az esemény hivatalos Facebook-oldala eközben arról számol be, hogy keddig összesen 38 ezer iskolás jelentkezett a kiállítás meglátogatására, melyből hétfőn háromezer diák látogatott el tanulmányi kirándulás formájában a világkiállítás budapesti helyszínére.

Hogy a három vidéki helyszínre – melyek a hatvani Grassalkovich-kastélyban működő Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum aktualizált kiállítása, a keszthelyi Festetics-kastélyban található Helikon Kastélymúzeum kötelékében működő tárlat és a vásárosnaményi Hunor Hotelben található vadászati kiállítás – hogyan voltak eszerint több, mint hússzor annyian kíváncsiak, mint a központi rendezvényre, az legalább akkora kérdés, mint az, hogy hol volt az a legalább 15 ezer ember vasárnap, mert mindebből semmit nem lehetett észrevenni. Természetesen nem feltételezzük, hogy a szakmai igazgató lódítana, így a vásárosnaményi Hunor Hotel felé számoljanak a kecskeméti repülőnaphoz hasonló tömegjelenetekkel és káosszal. Biztos, ami biztos.

Fotó: Merész Márton / 168.hu

(A képre kattintva galéria nyílik)

A kiállítás második napján, egy napsütéses vasárnapi reggel egy határozottan újautó-illatot árasztó és szokatlanul tiszta elektromos busszal közelítettük meg a helyszínt. Ezekkel ingyenesen lehet utazni, a város több pontjáról indulnak, a legsűrűbb – 7-10 percenként – a Stadionoktól induló körjárat. Az újságírók a tájékoztató szerint a B-kapunál léphettek be a kiállítás területére, amivel az az egyetlen gond, hogy a Hungexpón az épületeket jelölik betűvel, a kapukat viszont római számmal. B-kapu egyszerűen nem létezik. Éppen ezért az elsőnél szálltunk le kollégámmal és naná, hogy az onnan legtávolabbi kapu volt a nyerő. Igaz, ezt még véletlenül sem a sajtóinformáció feliratú pultnál tudtuk meg, mert ott csak olyan szemmel néztek ránk, melyre egy kitömött őzsuta (Capreolus capreolus) is büszke lenne.

A bejutás nehézségei után már késésben voltunk a kapunyitással egy időben kezdődő magyar kutyafajták bemutatójáról – ha már megígértük a gyereknek – és a pontos helyszín megtalálását is nehezítette, hogy a program mindössze annyit árult el róla, hogy: „Hungexpo”. Igaz, hiába is kerestük volna, mert a bemutató elmaradt. Egész pontosan a MEOESz egy-egy tenyésztője, fejenként egy-két kutyával nyilatkozott egyet valamelyik tévécsatornának, majd egy darabig téblábolt a közelben, hogy az összesen két-három érdeklődő család kisebb tagjai azért legalább megsimogathassák a kutyákat (Canis familiaris).

És itt álljunk megy egy pillanatra. 1971-ben nem csak vadászati világkiállítást rendeztek hazánkban, de azzal összefüggésben és egy időben az első kutya-világkiállítást is. Ahogy az egész grandiózus rendezvény a konszolidálódó Kádár-rendszer kirakata volt, úgy az azt megelőző években az addig úri, polgári hobbinak tartott kutyatenyésztés is szabad utat, mi több, támogatást kapott. Jó példa erre, hogy a magyar agár és az erdélyi kopó megmentése, újratenyésztése az 1960-as években állami támogatással kezdődött. Ennek a folyamatnak volt része a Kutya folyóirat újbóli kiadása és a vadászati világkiállítással egy időben tartott nemzetközi kutyakiállítás is. Ehhez képest idén az amúgy tömegeket vonzó kutyás, vadászkutyás programok még úgy is szegényesek, ha hozzácsapjuk, hogy a látogatók megtekinthetik Kovács Zoltán államtitkárt drótszőrű magyar vizslája társaságában. Magyarország egyébként ez évben Európa kutyakiállítást is rendez. Decemberben.

Fotó: Merész Márton / 168.hu

(A képre kattintva galéria nyílik)

Forrásaink szerint kimondottan látványos és érdekes volt a lovas- és lovasagarász bemutató a szomszédos Kincsem park területén, ahová nem éppen méltó módon, egy, a porba lefektetett műanyag lapokból álló, kerítéssel elválasztott folyosón lehetett eljutni. Igaz, hiába. Hiszen a meghirdetett időponthoz képest fél-egy órával korábbra tették, így mindenki lekéste a lovakat (Equus caballus). Mi is. Az ezután kezdődő 15-20 perces agarász bemutató viszont egészen pontosan abból állt, hogy az Országos Agarász Egylet 4-5 indiszponált agara nem kergette a műnyulat. A felemásra sikerült fellépést végül a lovas agarászatot bemutató hölgy mentette meg, aki nem tagja az egyesületnek. Az ő magyar agarai adtak ízelítőt az agarak futásából, egészen addig, amíg egy éppen nem indított agár be nem futott a pályára, de nem ám a műnyúlért, hanem hogy a bemutatót széttrollkodja az egyik versenyző eb futtában történő elkaszálásával. Az ilyen baleset nem csak autóversenyen nem vicces.

A kiállítás egyik érdekes része a hagyományos vadászati módokat – egyben a vadászat történetét is – bemutató, kvázi történeti kiállítás, ahol megismerkedhetünk a solymászat, az agarászat, a vadászíjászat, sőt, az elöltöltős fegyverekkel űzött vadászat rejtelmeivel is. A bejáratnál egy életnagyságú, ámde mozdulatlan honfoglaló vitéz fogad bennünket, de szerencsére ez még nem a taxidermia-kiállítás része. Innen kanyaroghatunk tovább a történeti korokra osztott és egy-egy hagyományos vadászati módot bemutató kiállításon egészen a terem végében álló barokk papundeklikastélyig, ahol végre régi fegyvereket is láthatunk a vitrinekben. E téren sajnos elég gyenge a felhozatal, jóval több míves, régi vadászfegyverre számítana az ember ennyi pénzből.

Fotó: Merész Márton / 168.hu

„Egy a Természettel” - a Vadászati és Természeti Világkiállítás. 2021. szeptember 26. Fotó: Merész Márton

Hasonló, iskoláscsoportokra célzott, ismeretterjesztő része a vadászati kiállításnak a magyarországi vizes élőhelyeket bemutató pavilon. Ez egyben az egyetlen olyan része a rendezvénynek, ahol nem merül fel a kínzó kérdés az emberben, hogy „mi került ezen a fotelon hétezer-kétszáz forintba?” Az óriási akváriumokban hatalmas és lenyűgöző vizák (Huso huso) úszkálnak – melyeket épp a kiállításhoz kötődően telepítenek vissza a Dunába. – Apa nézd! Cápa (Selachimorfa sp.)! – kiállt fel az egyik kisgyerek a halak láttára, mi pedig inkább nem mondjuk meg neki, hogy valójában kifejlett kaviárt lát. A makettek, diorámák, kifüggesztetett ismeretterjesztő anyagok a Természettudományi Múzeumot idézik. Valójában ott is lenne a helyük.

Az élő állatok után ideje áttérni a holtakra is. A trófeakiállítás – legyünk őszinték – unalmas. Ha egy gímtrófeát láttál, láttad az összeset. Legfeljebb a deformálódott agancsú őztrófeák csempésznek néha izgalmat a terembe, de értelmetlennek azért így sem neveznénk ezt a részt. Erre akkor jön rá az ember, amikor egyszer csak megjelenik egy ember bajor stílusú vadászzakóban és kísérőjéhez fordulva így szól: „Megmutatom a bakomat!” Ez a rész tehát a dicsekvésről szól. Biztos remek képeket lehet készíteni arról, hogy valaki megáll a sok-sok folyóméternyi, több sorba rendezett trófea előtt és rámutat a felülről harmadik kiállítási tárgyra – amelyet fél óra alatt talált meg elsőre –, amely ugyan pont olyan, mint a mellette lévő, de az övé.

Fotó: Merész Márton / 168.hu

„Egy a Természettel” - a Vadászati és Természeti Világkiállítás. 2021. szeptember 26. Fotó: Merész Márton

Megütközést leginkább a taxidermia kiállítás kelthet. Sajnos a preparátorversenyt nem úgy kell elképzelni, hogy időre kell csíkos bűzösborzot (Mephitis mephitis) nyúzni, kizárólag a már elkészült és díjazott műveket állítják ki. Bár a felsorakoztatott művek többsége semennyire nem rí ki egy szokványos természettudományi kiállításból, némely alkotás azonban arról tanúskodik, hogy a preparátornak is van ám művészi vénája. Az életképek – mint a kukaborogatás közben megörökített fekete medve (Ursus americanus) – néhol morbidnak tűnnek, de a kitömött jegesmedvekölyök (Ursus maritimus) sem látszik a legszerencsésebb választásnak egy vadászatot népszerűsíteni hivatott kiállításon. Meglepő és semennyire sem mulatságos a kitömött panda (Ailuropoda melanoleuca), amelyet alighanem utólag láttak el egy A4-es papírlapra nyomtatott disclaimerrel attól tartva, hogy hozzáláncolják magukat a WWF aktivistái. Ennek tanúsága szerint ez a panda ugyanis hamisítvány. Két fekete medve adta a bőrét ahhoz, hogy a megosztó mű megszülethessen. Pislogásra késztető alkotás még így is akad. Az élet körforgását jelképező, a jin-jang szimbólumot ábrázoló talapzatra álmodott, két – középen elfűrészelt – őzbakból összeállított Ianus-őz egyik fele téli, másik nyári bundában látható. Kimérát szerencsére senki nem preparált oroszlánból (Panthera leo), kecskéből (Capra aegagrus hircus) és kígyóból (Serpentes sp.).

Fotó: Merész Márton / 168.hu

(A képre kattintva galéria nyílik)

Még Kádár János és Leonyid Brezsnyev is ki van függesztve a falra. Igaz, nem trófea, hanem egy óriási fénykép formájában, méghozzá a Központi Magyar Kiállítás pavilonjában. Az elsőre kicsit meghökkentő képre az ad magyarázatot, hogy a már említett 1971-es vadászati világkiállítás megnyitóján készült. A teremben az újkori magyar vadászat történetét ismerhetjük meg. A mérföldköveket egy-egy híres magyar vadász, vadászíró szobra jeleníti meg, hogy végül megérkezzünk Kádár alá, aki ugyanúgy nem kapott szobrot, mint korunk jeles, vadászatot kedvelő államférfiúi. Szerencsére. Zrínyi Miklós szellemét a Jan Thomas festményéről ismert piros zubbonya is megidézi, mivel az kiterítve fekszik a terem padlóján, miközben egy fahulladékból összecsavarozott vadkanszobor (Sus scrofa) tipor rajta vérpirosra mázolt agyarakkal és pofával. A költő-hadvezér halálát kissé gyermeteg módon ábrázoló és nem kevésbé morbid installáció az egyike a kiállítás területén szétszórt műalkotásoknak, amelyeket hol fából, hol hullajtott agancsból fogott össze a képzelet és a hatlapfejű csavar. Mindenképp javukra írandó, hogy legalább nem köztéren állnak.

Fotó: Merész Márton / 168.hu

(A képre kattintva galéria nyílik)

Kimondottan kedves és hasznos része a vadászati világkiállításnak – alighanem ezért dugták el jól – az Erdővarázs névre keresztelt gyerekfoglalkoztató, ahol az erdészetek fából és más természetes anyagokból készült játékokkal ismertetik meg az erdőket és az erdőgazdálkodást a derékig érő látogatókkal, miközben a szüleik elheveredhetnek a napvitorlával árnyékolt, babzsákokkal beszórt központi emelvényen. Megtudhatjuk például, hogy ehető a húsos som (Cornus mas), az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és a vadrózsa (Rosa canina) termése, azaz a csipkebogyó is, de a kecskerágó (Euonymus europaeus) termésétől – nevével ellentétben – még a kecskék is felfordulnak.

Egy nem kicsit túlárazott, erdei-mezei ismeretterjesztő kiállítást sikerült összehoznia a szervezőknek (Homo cf. sapiens), ahol a gagyi megoldásoktól az értékesebb részekig megtalálható minden. Már, ha elfelejtjük a semmire sem használható kiállítási térképet és semennyire nem hiszünk a bemutatók napi programban meghirdetett kezdési időpontjainak.

(Kiemelt kép: „Egy a Természettel” - a Vadászati és Természeti Világkiállítás, 2021. szeptember 26-án, Budapesten. Fotó: Merész Márton / 168.hu)