Igény volt rá

– Hova, hova? – kérdezi mosolyogva az akadémiai kapuőr.
– Hóman – mondjuk velősen.
– Hóman! – csettint az őr elismerően, mint valami rafinált ínyencségre. – Második emelet, balra. Ahol a tömeget látja.

A Veritas ászai is gyülekeznek, Szakály történész-alapító összefont karral, komoran áll, mint egy brit romboló, ha lőni kezdik. Elöl Kovács M. Mária (CEU), a numerus clausus szakértője, és tiszteletét teszi a minden iránt fogékony Vágó István (DK, elnökségi tag). A jogász kollégák (Hoffmann Tamás, Hollán Miklós) szerintünk taktikai okból vannak itt, hogy a tudományosságot képviseljék. A történet lényege merő politika. 1946-ban elítéltek valakit valamiért (a Szovjetunióval beálló hadiállapot megszavazásáért), amit nehéz a terhére róni. Miközben fel sem emlegették nyomasztóbb intézkedéseit, a zsidótörvények előkészítését célzó kíméletlen kirohanásait, rendelkezéseit, a nyilas csonka parlamentben való kollaboráns részvételét. Ez kétségtelen ellentmondás. Kiváló jogi terep ahhoz, hogy a szobormániás Hóman-fanok felállítsák nehéztüzérségüket.

Ami a jogi rehabilitációt illeti, arra a professzornak két évtizede jó esélye volt. Az Alkotmánybíróság 1994-ben megsemmisítette a világháború után született népbírósági törvény még hatályos rendelkezéseit. De a jogi megsemmisítés és a köztéri megistenülés között van különbség. Az egyik egy poros akta lezárása. A másik egy kíméletlen uszító arcátlan felmagasztalása.

Indulásakor Hóman a sors kegyeltje volt. Pedigréje kiváló: tekintélyes família, klasszika-filológus apa, a fiú latinból, németből színjeles, sportban, nyelvekben, női körökben sikeres. Indulásként az Egyetemi Könyvtár igazgatója, nagy ívű bölcsészpálya várományosa, a társaság kedvence. A világháború alatt még liberális, üdvözli a forradalmakat. A kommün elbizonytalanítja ugyan, ám egyetemi óráit mindvégig megtartja, és nem fosztják meg a katedrától, mint Babitsot.

A jövendő kurzustörténész, Hóman a bethleni időkben maga is „reformkonzervatív”, pályája követi az idők változásait. Ami tragikus, hogy mindezt nagy intuícióval, tehetségesen teszi. Tekintélyét megalapozó művei, A magyar városok az Árpádok korában (1908) és a Magyar pénztörténet 1000–1325 (1916) a korai években megszületnek. Oktat a Pázmányon, 1929-ben akadémiai tag. És záporoznak az elismerések: Corvin-koszorú (1930), Corvin-lánc (1935). Az Egyetemi Könyvtár után az OSZK igazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, 1933 és ’45 között pedig az MTA igazgatója.

Ekkor, negyvenhét évesen, váratlanul a politika felé fordul. Gömbös „csáklyásaival” és fajvédőivel menetelve 1932-ben vállal vallás- és közoktatásügyi miniszterséget az egymást követő öt magyar kormányban. Gömbös, Darányi, Teleki, Bárdossy és Kállay alatt miniszter, Imrédy alatt tárca nélküli miniszter. Külpolitikában Hóman a feltétel nélküli kollaboráció híve. A „Németország védőbástyája” metafora jelzi gerinces álláspontját, mivel meg kell őrizni belpolitikai mozgásterünket. A mozgástérhez pedig Hómannál szorosan hozzátartozik a „nemzettesttől idegen”, abba önkényesen beékelődő zsidóság kiszorítása, az aktív fajvédelem harcos politikája, a zsidótörvények előkészítése.

Ujváry Gábor (Veritas) a vitában ezt érdekesen magyarázza:
– Hómant ezek az ügyek kevéssé foglalkoztatták. Más dolgok foglalkoztatták.

A teremben hördülés. Az érvelés nem túl talpraesett. Ujváry Hómant kiváló kultúrpolitikusnak tartja, akinek „voltak eredményei”, bár a nagypolitikában akadtak gondjai. Maga a holokauszt, a zsidótörvények felemlegetése, mellyel a politika útvesztőiben bolyongó derék professzort bizgatják, nem a magyar fejlődés szerves következményei. Kívülről nyomták ránk, amit Ujváry egy 1943-as Veesenmayer-jelentéssel igazol. Hitler későbbi teljhatalmú megbízottja ebben felpanaszolja Ribbentrop külügyminiszternek, hogy azért nincs Magyarországon „haladás”, mert a magyarok nem elég antiszemiták.

Ungváry nem hagyhatja ki a magas labdát.

– Biztos, hogy jól látta ezt Veesenmayer, Gábor? A személyes véleményed érdekel! Csak pártból sorolhatunk ötvenet, amely a korszakban fasiszta, nemzetiszocialista jelzővel született. Mert volt rá igény.

De a lényeg a kultúrpolitika, amelyet Ungváry nem lát olyan sikeresnek, mint Ujváry (és a Veritas). Nem lehet jó kultúrpolitika, melyben a felsőoktatás „a hülyék gyűjtőhelye lesz”. Nem lehet jó a kultúrpolitika, melyben a keresztény hallgatók egy részét elégséges érdemjeggyel, sőt pótérettségivel is felveszik, míg a zsidó hallgatók csak jelessel juthatnak be.

Ujváry ingatja a fejét. Szavait kiragadják, félremagyarázzák. A magyar zsidóság kilátásai, életesélyei szerinte egész a végjátékig, március 19-ig jobbak voltak nálunk, mint Európában bárhol.

– Kamenyec-Podolszkot leszámítva – vág közbe Ungváry, aki szerint Hóman ügyében fel kell tenni a kérdést: mikor kezdődik maga a holokauszt?

– Akkor, amikor az áldozatokat a vagonokba terelik, vagy akkor, amikor egy döntéshozó évekig nem mérlegeli tetteinek és szavainak következményeit?

Lassan cihelődünk. A frontok nem mozdultak. A Veritasnak nem sok játéktere volt: a Horthy-korszak védelmében Hómantól indítottak, csak épp a miniszter őszinte ember volt, nyíltan fogalmazott.

Az utolsó fényképeken hatvankilós embert látunk, aki gyakran ingázott a cella és a rabkórház között. Hóman nem értette, hol rontotta el. Ami a „zsidó problematikát” illeti, az apologéták szerint Hóman végig joviális úr maradt, akinek akadtak kedvezményezettjei. A rabbiképző tetejének javítására állami pénzt adott. Fehérvár fejlődését támogatta, körmeneteken látjuk talpig díszmagyarban, akadémiai díszülésen, ápolt bajusszal, szmokingban, német főtisztek mellett fehér ballonban. Ez is Hóman, az is Hóman.

A végére összezavarodott, Sopronba, Szálasi után vágtatott, és futott is tovább, Bécs felé. Végül leszállt az amerikai gép, amely Budapestre hozta.

Hóman a tárgyaláson nem tagadta – nehéz lett volna –, hogy megszavazta a zsidótörvényeket. Szerinte „a politika szabályai” szerint járt el. Ott és akkor „az Európában (akkoriban) szokásos, kisebbségekkel szemben követett álláspontot (normát) képviselte”. A norma pedig a deportálás volt.

Hegedüs Géza mesélte a rádió Pagodájában: évfolyamtársával Hóman kávéházi asztalánál ültek a harmincas évek közepén. A politikáról értekezett, dicsősége csúcsán járt.

– Professzor úr – kérdezte a két riadt egyetemista. – És az antiszemitizmus? Ahhoz mit szól?

– Antiszemitizmus? – tűnődött el Hóman. – A század legnagyobb üzlete. Lehet, hogy beszállok.