Idősektől lopott az álszerelő
A vádirat szerint a vádlott 2015 augusztusa és 2016 novembere között összesen 39 időskorú férfit, illetve nőt tévesztett meg úgy, hogy magát az egyik legnagyobb kábeltelevízió-szolgáltató cég alkalmazottjának adta ki, és így jutott be a sértettek lakásába.
Jellemzően hétköznap, munkaidőben csengetett be a sértettekhez, vagy a társasházak folyosóján szólította le őket. Arra hivatkozott, hogy ellenőriznie kell a szolgáltató készüléket vagy szerelési munkát kell végeznie. Ezután úgy tett, mintha megvizsgálná a beltéri egységeket, állítana, szerelne azon valamit, illetve eközben több esetben a központtal való telefonbeszélgetést is színlelt. A sértettek figyelmét eközben rendszerint úgy terelte el, hogy kávét, vizet vagy valamilyen szerszámot kért, majd a sértett távollétét kihasználva ékszereket, készpénzt tulajdonított el, volt olyan időskorú, akinek konkrétan a nyugdíját vitte el.
A bűncselekmény-sorozatnak a vád szerint 39 sértettje van, közülük a legidősebb áldozat 94 éves volt az elkövetés idején. Tőlük a vádlott összesen több mint 6,5 millió forint értékben tulajdonított el ékszereket és készpénzt.
A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van, vele szemben a kerületi ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő vádlott esetében – 11 évig terjedő szabadságvesztés.