Időjárás: vasárnapra öt megyére is riasztást adtak ki

Vasárnap szeles, esős, változékony lesz az időjárás, és akár nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.

2025. március 23., 08:14

Szerző:

Az elmúlt napokban igazán szeszélyes volt az időjárás. A hét elején még jobbára élvezhettünk a napsütést, azonban a hétvége felé haladva egyre hűvösebbé vált az idő, gyakrabban jelentek meg felhők az égen. A hét utolsó napja is hasonlóan alakul a HungaroMet előrejelzése szerint.

Szeles, esős lesz az időjárás

Vasárnap hajnalban adott ki a HungaroMet figyelmeztetést öt vármegyére. A nap folyamán a Dunántúlon heves eső, zivatar várható, emiatt adták ki a figyelmeztetést. Ez érinti Zala, Veszprém, Somogy, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyéket. Ezeken a területeken az elsődleges veszélyforrás a villámlás lehet, ám előfordulhatnak heves széllökések, és akár jégeső is.

Ezen a napon az ország nyugati felén már a reggel is borult idővel indul, majd a zártabb felhőzet és a csapadékzóna halad északkelet felé. Ez északnyugaton és délkeleten is okozhat esőt, záport. A délután folyamán nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet, akár még a nap is kisüthet pár órára. Ugyanakkor a keleti, északkeleti országrészben marad a felhős, borult idő. A délies szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon nagy területen megerősödik, néhol északnyugaton viharos lökések is előfordulhatnak. A napi maximumok 14 és 21 fok között alakulnak, de a borult, esős tájakon ettől hidegebb is lehet.

Hétfőn átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, azonban emellett erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Sok helyen várható eső, zápor vagy zivatar. Helyenként jelentősebb mennyiségű csapadék is hullhat. A déli, délnyugati szelet időnként élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A Dunántúlon és a tartósan csapadékos tájakon csak 10 fok körül alakul a napi maximum, a délkeleti országrészben akár 20 fokig is melegedhet az idő.

Kedden már megszűnik a tartós csapadék, napközben átmenetileg nagyobb területen válik szakadozottá, és több helyen kisüthet a nap hosszabb vagy rövidebb időre. Ugyanakkor számíthatunk záporra, zivatarra. A légmozgás nyugodt lesz, csak kevés helyen élénkülhet meg az északkeleti, keleti szél. A hajnali órákban 4-11 fok várható, a napi maximumok pedig 14-20 fok között alakulnak.

A szerdai napon nagyrészt felhős vagy borult idő valószínű, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Délről pedig ismét megnövekszik a csapadék előfordulásának az esélye. Felélénkülhet az északias szél, amit helyenként élénk széllökések kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 19 fok között valószínű.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Pixabay)