Időjárás: autómosást ne tervezzen, kiadták a narancssárga figyelmeztetést

Az időjárás ezúttal a természetnek kedvez.

2025. május 4., 16:28

Szerző:

Az elmúlt hetek szárazsága után az időjárás egyre csapadékosabbá válik, ami örvendetes, hiszen a mondás is úgy tartja: a májusi eső aranyat ér. Ugyanakkor a heves zivatarokra érdemes mindenkinek felkészülnie – derült ki a HungaroMet időjárás-előrejelzéséből.

Az egyébként is borús idő még szomorúbbá válik, hiszen egy Ausztria felől érkező hidegfront, pontosabban szupercella hatására vasárnap estére még inkább megvastagszik a felhőzet, és éjszaka rengeteg helyen kell számolni esővel. A záporok és zivatarok ekkor kevésbé jellemzőek, ugyanakkor az ország nyugati felében heves széllökésekre lehet számítani. Emellett a hőmérséklet is jelentősen csökken, hiszen éjszaka már csak 9 és 15 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, ami a korábbi napok hősége után komoly hőkülönbség.

Az időjárás csapadékos marad egész héten

Május második hetében jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani. Hétfőn napközben ugyan még csak tavaszi eső lesz jellemző az ország nagy részén, ám később a déli országrészben heves zivatarok és felhőszakadások alakulhatnak ki, amelyeket erős széllökések kísérhetnek. Ennek ellenére a hőmérséklet így sem hűl le jelentős mértékben, hiszen 19 és 25 Celsius-fok közötti értékekre lehet számítani.

A HungaroMet arra figyelmeztetett, hogy hétfőn jelentős hőkülönbségek alakulhatnak ki az ország egyes területei között, kedden azonban már mindenhol lehűlés várható. Ahogyan arról a 168.hu is beszámolt, az időjárás miatt már vasárnapra is figyelmeztetést adtak ki, hiszen sok helyen heves esőzés alakulhat ki, de ekkor még az ország déli tájain kedvezőbb időjárással lehetett számolni. Mostanra azonban már sok helyen citromsárga riasztás van érvényben, Baranya vármegyében pedig a zivatarok és a szeles időjárás miatt narancssárga figyelmeztetést adtak ki.

Kedden a hidegfront már az egész országban érezteti majd a hatását, és az előrejelzések szerint az esős, borult idő uralja majd az egész hetet, így a szabadtéri programokat most érdemes elhalasztani.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)