A hiányzó ellátás pótlására huszonöt faluban indított rendelést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Huszonöt faluban indított eddig telemedicina szolgáltatáson alapuló hibrid orvosi ellátást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a helyben hiányzó egészségügyi ellátás pótlására vagy kiegészítésére.

2023. július 10., 18:15

Szerző:

 

Az ország 300 legszegényebb településének felemelését célzó, kormányzati Felzárkózó települések program részeként telemedicina szolgáltatáson alapuló rendelést indítottak és térségi központokat létesítettek.

Hozzátették: a kormányzati program részeként a szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Programjában már nyolc teljes értékű mozgó orvosi rendelő állt munkába a hiányzó ellátás pótlására, négy további jármű pedig olyan településeket látogat, ahol van ugyan orvosi rendelő, de a körzet egy ideje betöltetlen.

Ezenfelül öt térségi központot is kialakítottak – Hiricsen, Zalakomárban, Litkén, Nyírkátán és Szalonnán –, melyek a környező településeken szervezik a rendeléseket, összegyűjtik a pácienseket és előkészítő szűréseket is végeznek – emelték ki.

A tájékoztatás szerint a márciusi indulás óta huszonöt településre jutottak el a mozgó orvosi rendelők és ezerkétszáz beteget láttak el, további kétezer embernek pedig tanácsot adtak vagy megszervezték a betegútját.

A rendeléseken a helyben tartózkodó egészségügyi asszisztens eszközös vizsgálatokat végez, mialatt az orvos – aki közben egy másik településen tartózkodik – online, valós idejű rendelésen látja el a beteget.

A modern eszközök segítségével az asszisztens helyezi rá például a fonendoszkópot a páciens mellkasára, de a szív- vagy tüdőhangot az orvos is hallja saját készülékén, miközben videokapcsolaton keresztül látja a beteget.

A mozgó rendelőkben lehetőség van fül- és torokvizsgálatra, egyszerűbb laborvizsgálatokra, valamint digitális EKG készítésére is, az orvos pedig felírhatja a gyógyszert, kiállíthatja a beutalót vagy szakorvoshoz küldheti a pácienst.

Hangsúlyozták: az eddigi ellátások során több alkalommal találtak már sürgős beavatkozást igénylő betegségeket, diagnosztizáltak egyebek mellett kétoldali tüdőgyulladást, skarlátot, előrehaladott cukorbetegséget is.

A következő hónapokban a térségi központok környékén egyre nagyobb sugarú körökben bővül majd a programba bevont települések száma – jelezte a szeretetszolgálat.

(Kiemelt képünk: Kaposmérő, 2012. november 25. Balgaspuszta utcája Kaposmérő külterületén, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) orvoscsoportja általános kivizsgálást tartott a helyi, többségében roma származású lakosok számára 2012. november 24-én. MTI Fotó: Kallos Bea)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.