Hullócsillagok éjszakája: jönnek a Perseidák

És, ha már hullócsillagok, ne felejtsen el kívánni is.

2024. augusztus 7., 13:26

Szerző:

Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.

Így figyelheted meg őket

A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold éppen az első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak.

A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, és egészen augusztus végéig tart. A jelenség maximuma után azonban napról napra kisebb gyakorisággal látszanak majd a hullócsillagok.

A Perseidák megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló dupla észlelőestét is szervez a Hullócsillagok éjszakája elnevezésű rendezvényükön. Jelentkezni a csillagvizsgáló honlapján lehet.

(Képek: HANDOUT / ESA/EUCLID/EUCLID CONSORTIUM/NASA / AFP)

Tegnap 17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.

Tegnap 15:29

Magyarország 2020 óta nem változtatta meg az uniós joggal szembenálló menekültügyi törvényeit, amelyek az Európai Bíróság 80 milliárd forintos bírságot szabott ki rá. Az Európai Bizottság nem egyezkedik tovább, így 80 milliárd forintnyi összeget kell az országnak kifizetni.