Horváth Csaba: politikai nyomásra lép fel az ügyészség
Molnár Gyula „időzített” gyanúsítotti kihallgatása kapcsán az MSZP polgármesterjelöltje elmondta, Fideszes körökből már augusztus óta vannak információk arról, hogy az esélyes vagy éppen sikeres szocialista polgármestereket meg fogják támadni, és olyan köztörvényes bűnökkel akarják gyanúba keverni, amelyeknek a magyarázata hosszú hónapokat és éveket vesz igénybe. Azaz úgy sározzák be az adott politikust, hogy nem derül ki, teljesen vétlen az ügyben – mondta Horváth Csaba a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Nyilván politikai megrendelésre, politikai nyomásra lép fel az ügyészség – fogalmazott Horváth Csaba, aki furcsállja, hogy ezer nap után éppen a választások előtt négy nappal hívja kihallgatásra az ügyészség Újbuda polgármesterét.
Érdekes, hogy miután az MSZP kiállt amellett, hogy nem hagyja jelöltjeit levadászni, pláne nem azokat, akiket az ellenzéki sajtó is esélyes jelölteknek tart, ezek után az ügyészség is meggondolta magát, és áttette a meghallgatás időpontját hétfőre – mondta Horváth Csaba.
Az MSZP polgármesterjelöltje programjáról szólva elmondta: reprivatizálná a fővárosi parkolást. Horváth Csaba egységes kézbe, a főváros kezébe adná a budapesti parkoltatást, a parkolási bevételeket kizárólag a közlekedésbe forgatnák vissza, egységes parkolási díjakat és egységes szankcionálást vezetnének be, és a büntetést sem kerékbilinccsel kellene megoldani – vélte a szocialista jelölt a
Megbeszéljükben.