Horváth Csaba: nemigen emlékszünk már
Több olyan nagyberuházás volt az elmúlt húsz évben Budapesten, amelyre büszkén emlékszik vissza Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje. Az InfoRádió Aréna című műsorában ezek közül kiemelte a csepeli szennyvíztisztítót, amelynek köszönhetően már nem ömlik tisztítatlanul víz a Dunába Budapesten.
Az elmúlt húsz évben olyan fejlesztések történtek a fővárosban, amelyekre nemigen emlékszünk már - hívta föl a figyelmet Horváth Csaba. A főpolgármester-jelölt ezek közül a nagykörúti vízfőnyomócső cseréjét és ugyanitt a villamosvágány átépítését említette.
Ezek a munkálatok több évig akadályozták a közlekedést, ugyanakkor a város számos más pontján cseréltek csaknem száz éves vezetékeket is. Korábban viszont arról szóltak a híradások, hogy éppen melyik kerületben tört föl a víz és okozott szökőkutat, vagy balesetet a csőtörés - emlékeztetett a szocialista politikus, aki szerint a városnak ezeket a régi, infrastrukturális adósságait is teljesíteni kellett.
Amire azonban Horváth Csaba a legbüszkébb, azok a szennyvízelvezetésnek és -tisztításnak az általa forradalminak nevezett lépései. Szerinte azzal, hogy megvalósult Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházásaként a csepeli szennyvíztisztító, ismét élő folyó lett a Dunából. És ezt már a budapestiek is érzékelhették - jegyezte meg a főpolgármester jelölt.
Ebben egyébként még számos lehetőség rejlik a közösségi közlekedés számára is, mert a hajó gyors összeköttetést jelenthet a fővárosiaknak a hidak érintése nélkül - vélekedett Horváth Csaba az
InfoRádióban.