Horn Gábor: A listás helyeket is az előválasztás eredményének alapján osszák el

A Republikon Intézet elnöke szerint az ellenzéki pártok között továbbra is kérdés, hogy biztosítanak-e lehetőséget a határon túli magyarok szavazására az előválasztáson.

2021. február 24., 12:32

Szerző:

A járványügyi adatokat figyelembe véve nagyon valószínű, hogy augusztus vége előtt nem lehet elkezdeni az előválasztást – mondta Horn Gábor a Keljfeljancsiban. Szerinte azt már biztosan tudni, hogy a hat ellenzéki párt március 15-ig lefekteti az előválasztás végső menetrendjét, október 23-ig pedig bejelenti a közös miniszterelnök-jelöltet és a 106 egyéni jelöltet. 

Kiemelte: a DK nem támogatja jelenleg az online szavazást, aminek az is lehet az oka Horn szerint, hogy drága és hosszú folyamat lenne létrehozni az online szavazási rendszert. A szakértő szerint ebben a kérdésben még zajlik a pártok közötti egyeztetés. Az online szavazás lehetőséget adna arra is, hogy a határon túli és a külföldön élő magyarok is szavazzanak, azonban ezt sem támogatja minden párt. Horn fontosnak nevezte azt is, hogy a szavazóknak, egy esetleges online szavazáson előre, személyesen kelljen regisztrálniuk, ezzel ugyanis ki lehetne szűrni a csalások egy részét, valamint a választás meghekkelését is.

Horn szerint a zuglói konfliktus egy rosszul időzített előjáték, mégis fontos és tanulságos esete az ellenzéki pártok együttműködésének. A Republikon Intézet elnöke szerint a vita nem vet árnyékot az ellenzéki előválasztásra, inkább a két jelölt megítélésére gyakorolhat negatív hatást.

Hangsúlyozta: ha már a miniszterelnök-jelölti előválasztásnál kétfordulós szavazás mellett döntöttek, célszerű lett volna ezt az egyéni jelöltek kiválasztásánál is megtenni. Horn Gábor szerint kicsi a különbség a pártok között – a közvélemény-kutatások alapján nem lehet szétosztani a helyeket a listán, így azt javasolja, az előválasztás eredményei alapján dőljön el a listás helyek megoszlása is.

A teljes adás az alábbi linken tekinthető meg.

(Kiemelt kép: MTI | Mohai Balázs)