Kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon Vál közelében

2020. szeptember 5., 19:57

Szerző:

Hárman ki tudtak ugrani a kosárból, egy ember viszont nem.

Kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon szombat délután Vál és Kajászó között - erősítette meg az MTI értesülését a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, aki azonban a sérültek állapotáról nem adott tájékoztatást.

Szabó-Bisztricz Anett elmondta, a hőlégballon felszállás közben gyulladt ki.

Három ember ki tudott ugrani az emelkedő ballon kosarából, egy azonban nem. Őt a lezuhant hőlégballon közelében találták meg - mondta a szóvivő. (MTI)

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.