Hol vagy szabad, ha nem a vásznad előtt?
Hogy lehet megélni tisztán az alkotásból, ha nem állnak sorban a galériások a kapuban? Hogy lehet forintosítani a tehetséget és a kitartást? Mivel Guggenheimek viszonylag ritkán köszörülik a torkukat a hátunk mögött, a feladat egyáltalán nem egyszerű.
Pólók, 3D-képek, festő performance-ok, gyerekszobák, kocsmák, irodák és nappalik – bárhol és bármit fest Gyulai Attila, aki tizenhárom év gályázás után döntött úgy, hogy rendes polgári foglalkozás helyett inkább alkotni fog. Már a suliban is jól rajzolt, de ez inkább az osztálytársak szórakoztatásában merült ki. Nem is a képzőre ment, textilipari technikumban tanult, utána pedig – egyebek mellett a szektor halódása miatt – mindenféle munkát elvállalt. Épített pavilont a BNV-n, aztán egy bababörzén felfestette dekoráció gyanánt Vukot és barátait a falra, ami hozott néhány megrendelést. A babaszobák után jöttek az éttermek, pizzériák Szantorinivel és Firenzével.
Tudta, hogy sosem megy vissza „nyolctól fél ötig embernek”. A szabadságnak ugyanakkor ára van, néha csak egy zsíros kenyér jut mellé. És fél évig élt zsíros kenyéren, mire beindult a bolt. Budapestről a Veszprém melletti Nemesvámosra költözött, egy olyan faluba, ahol minden utca Kossuth Lajos utca, alig lehet megtalálni a házat a Kossuthról elnevezett főútról leágazó kis Kossuth-sikátorok egyikében. A műhely a garázsból lett kialakítva, nem is fér el más a felszerelés és állvány mellett, csak egy bőrkanapé, egy hatalmas agávé és egy brutális méretű bohóccipő.
A klasszikus megrendelések mellett pólókat fest egyedi igényekhez igazodva, emellett 3D-s képeket is alkot – a padlóra kell festeni, és bizonyos irányból nézve térbeli hatása van a képeknek. „Ezek amellett, hogy jól néznek ki, elég jó reklámozási felületek akár egy boltnak, rendezvénynek” – magyarázza. Rendezvényeken pedig színes-szagos előadásként úgynevezett paint jam performance-okat csinál. „Egyszer láttam egy ilyet – mondja. – Állt a fickó a vászon előtt és széles, teátrális mozdulatokkal festett valami felismerhetetlent, a végén lefújta az egészet arannyal, megfordította és ott volt Mozart. Mindenki el volt ájulva, én meg azt mondtam magamban, ezt én is meg tudom csinálni. Megnéztem pár videót, végiggondoltam, hogy kéne csinálni, és ment.”
Fotó: Dimény András / 168.hu
A tavalyi év elég jól alakult, jöttek a megrendelések, fogytak a pólók, rendezvényeken, kisebb fesztiválokon lehetett dolgozni. Amikor nem, akkor meg mindig épp beesett valami komolyabb megbízás. Ehhez képest az idén nem ennyire egyszerű a helyzet, begyűrűzött a COVID hatása. Szerencsére egy-egy nagyobb munka, egy pub, egy iroda vagy akár az Országos Levéltár is ad olyan megbízást, amiből el lehet lenni egy ideig.
És akkor ez most művészet nagy M-mel? Valójában tök mindegy. Amit a megrendelő kér, az készül el. Ha valaki Frida Kahlót kér a kandalló fölé zöld színben, akkor azt kap. Ha a család szuperhősként akarja viszontlátni magát a képen, akkor apa és anya repülni fog piros szerkóban. Ugyanez igaz a falfestésekre is. Kubista motívumok és hiperrealista képek egyaránt kikerülnek Gyulai keze alól, a megrendelő szava a mérvadó. Két megbízás között pedig dolgozik azon, hogy egyre inkább művész és egyre kevésbé iparos legyen. Mert az nyilvánvaló, hogy ha egy iparos helyett egy művész fest fel egy képet a falra, az egy nullával többet jelent.
Ezért a nulláért ugyanakkor meg kell küzdeni. Ennek érdekében Gyulai tizenkilencre lapot húzott. Annak ellenére, hogy most kicsit nehezebb, bizonyos megrendelésekből kevesebb van, fel tudott venni egy embert, aki mindent megcsinál, ami nem a gyártás. „Nekem semmi más dolgom nincs, mint csinálni a munkákat, ha az ajtó alatt betolják a kaját, az nagyjából elég is.” A cél egyértelműen az, hogy bekerüljön a véráramba, megismerjék a nevét, és számon tartsák. Hogy a dekorból műtárgy váljon. Kapcsolat és jó referencia kell, és ez a kettő valamelyest együtt jár. Jelenleg két helyen is láthatók a képei. A három héten át tartó Garten Balaton rendezvénysorozat művészeti vásárán két képe is bekerült a katalógusba, amelyben a legnagyobb név Wahorn András és drMáriás, emellett a balatonfüredi Gyetvai-villa és borház is 14 Gyulai-képpel díszítette a falait.
Fotó: Dimény András / 168.hu
A váltás része volt az is, hogy a korábbi, nehezen megjegyezhető nevet – Exquizite – elhagyta, és immár saját nevén mutatja be munkáit, és ajánlja szolgáltatásait. Szerinte ez transzparensebb, valójában sokkal nagyobb teret ad saját, lehengerlő és minden teret betöltő személyiségének. Minden mozdulatával és lépésével önmagát brandeli és építi, ezért különösen jól állnak neki a show-k és a legkülönfélébb műsorok, ahol beszélhet magáról, az alkotásról és az alkotáshoz való viszonyáról. Azzal együtt, hogy rendkívül szuggesztív személyiség – elmehetne akár szektavezérnek is –, egészen pontosan látja a piaci rést, ahol neki helye van. Ezért a munkákat is úgy optimalizálja, hogy az a lehető leghatékonyabb eredményt hozza. A jövőben így háttérbe szorulnak majd az olyan munkák, mint a pólógyártás, ami túl sok energiát vesz el, de cserébe túl keveset hoz. Egy pólót nem lehet adott ár felett eladni, így viszont nem igazán éri meg. Inkább marketingcélokra tartja meg, annak végül is elég jó. Ezzel együtt előtérbe kerül mindaz, ami növelheti a munkája értékét. Kiállítások ugyanúgy, mint nagyobb volumenű, nagy értékű megrendelések. Aztán majd kiderül, bejön-e a számítása.
A cikk a 168 Óra 31. számában jelent meg.
(Kiemelt kép: Gyulai Attila. Fotó: Dimény András / 168.hu)
