Hogyan épül a hidrogénfalu Borsodban?
Hidrogénfalut építenek Borsodban. Ez a mondat első ránézésre talán egy science-fiction regénybe kívánkozna, de az ügy teljességgel komoly: a projekt megvalósítási fázisba lépett. Szélturbinák, biogáz-telepek szomszédságában csoportosulnak majd a megújuló forrásokból gazdálkodó házak. A BÜKK MAK LEADER nevet viselő, Bükkaranyoson székelő civil szervezet zöldenergiás település építésébe fogott...
„Egy teljesen új falumodellt szeretnénk kialakítani Bükkaranyos és Emőd között,” mondta el a 168ora.hu megkeresésére Vas Lajos, a civilszervezet szakreferense. „A falu specialitása, hogy energiából önellátó lesz, azaz minden család meg fogja termelni magának megújuló forrásokból a szükséges elektromos- és hőenergiát.”
A projekt számára kijelölt 33, egyenként hat-hétezer négyzetméter területű úgynevezett kisbirtok mindegyikére egy-egy család fog betelepülni a jövőben. Ezek a lelkes öko-pionírok azután teljességgel a megújuló energiaforrásokra alapoznák életüket. Ennek keretében például egy szenzációs magyar találmánnyal, napelemes cseréppel fednék be házaik tetőszerkezetét.
A napelemes cserép a világ 185 országában élvez szabadalmi jogokat. Az új eljárásnak köszönhetően egységnyi felületen, 10-40%-kal több energiát termel, mivel még borús időben is képes áramot fejleszteni. A napelemes cserép súlya körülbelül egyharmada a hagyományosénak. A kivitelezést tekintve fajlagosan akár 20%-kal is olcsóbb lehet egy ház teljes tetőszerkezetének napelemes cseréppel történő megépítése, mintha a már ismert napkollektorokat helyeznének a tetőre – olvasható a projekt sajtóközleményében.
Vas Lajos elmondta: közösségi erőműveket is terveznek, amelyek besegítenek majd a kollektív energiatermelésbe.
A fölösen megtermelt energiát ugyanakkor tárolni kell. De Magyarországon az energiatárolás problematikája még nincs tökéletesen megoldva.
„Az egyik lehetséges megoldás a hidrogén. A fölös energiával a vizet elektrolízis révén hidrogénre és oxigénre bontanánk. A kinyert hidrogént komprimált állapotban, tüzelőanyag-cellákban tárolnánk.. Ha újra szükség van energiára, akkor a hidrogént elégetve energia szabadul fel, de végtermékként csak víz keletkezik.”
A megoldás tökéletesen környezetbarát.
Az energiafölösleget elméletileg el is lehetne adni, de ez több szempontból sem lenne kifizetődő. Vas Lajos szerint azért nem éri meg úgymond bedobni a közösbe megtermelt pluszáramot, mert bizonytalan az átvételi ára. Ezen felül, ha a közösség önellátásra akar berendezkedni, akkor muszáj tartalékokat képeznie.
Mit jelent az, hogy a projekt a megvalósítás fázisába lépett?
Jelenleg a felparcellázott telkek várják az érdeklődőket, amelyek méretüknél fogva gazdálkodásra is alkalmasak. A falu főutcáját már megépítették. Elkészült egy völgyzáró-gátas tó, amely öntözésben és ivóvízellátásban is hasznosítható lesz. Nyolc telek már gazdára is talált.
„A lakókon múlik, mikorra fogják felépíteni házaikat, és mint projektgazdákon, szintén rajtuk áll, mikorra építik ki a hálózatot, hogy a falu beköltözhető legyen,” mondta Vas Lajos, hozzátéve: egyúttal az is a céljuk, hogy mindenféle tudást, ami a megújuló energiaforrásokkal és más, korszerű technikákkal kapcsolatos, a térségbe vonzzanak.