Hogy mi van?

Azt állítja Schmidt Mária,
a Terror Háza Múzeum főigazgatója (a Népszabadságban az 1944-es német megszállásról), hogy „Magyarország ebben az összefüggésben áldozat. Mindannyian azok voltunk, mert egy idegen és mérhetetlenül erősebb hatalom megszállt minket, hogy hazánk emberi és anyagi erőforrásait saját nagyhatalmi céljainak szolgálatába állíthassa.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy Magyarország emberi és anyagi erőforrásait saját önszántából már 1941 nyarán a német nagyhatalmi (és persze a magyar revíziós) célok szolgálatába állította. A magyar kormányzat már csak ezért sem volt áldozat, vezetői közül pedig azok, akik a németek odaadó hívei voltak, végképp nem minősíthetők áldozatnak. Csak hogy világos legyen: vajon a nyilas parlament tagja, Nyirő József és a 14 évesen Auschwitzba hurcolt Kertész Imre egyaránt áldozat volt, tessék mondani?

Azt állítja Kövér László,
az Országgyűlés elnöke (a Magyar Hírlapnak azzal kapcsolatban, hogy a románok az arányosság elvére hivatkozva nem engedélyezték két új magyar konzulátus megnyitását), hogy az arányosság alapján a magyar külügynek nem is volna kapacitása konzuli irodák nyitására, összevetve a húszezres magyarországi román kisebbséget a másfél milliós erdélyi magyarsággal.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a 2011-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon nem 20, hanem 35 ezer ember vallotta magát román nemzetiségűnek, míg Erdélyben nem másfél millió, hanem 1 millió 238 ezer magyarnak. Ettől persze még lehetne több magyar konzulátus Romániában. Meg több pontosság a házelnökben.

Azt is állítja Kövér László
(ugyanott), hogy az RMDSZ-nek végre a sarkára kellene állnia „a Ponta-féle szociáldemokrata párttal szemben, amely már a hatalomra kerülését is annak köszönhette, hogy ismételten kijátszotta a magyarellenes kártyát”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Ponta nem játszotta ki a magyarellenes kártyát, annyira nem, hogy már 2012-ben, a választások után be akarta vonni a kormányba az RMDSZ-t, és ezt akkor csak a liberálisok akadályozták meg. Annál inkább kihasználta a Băsescu elnök elleni kártyát, valamint az előző kormány megszorításai miatti elégedetlenséget. Kövér viszont kedvére játszadozik a románellenes kártyával.

Azt állítja a Magyar Nemzet
vezércikke (a devizahitelekkel kapcsolatban tervezett intézkedésekről), hogy „nincs még egy olyan ország a világon, amelyik ilyen kesztyűs kézzel bánna a bankrendszerével”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy van, sőt a pénzügyi válság által sújtott országok nemcsak kesztyűs kézzel, hanem rengeteg pénzzel siettek a bankrendszer megmentésére. A felelőtlenül gazdálkodó ír bankokat például az ír kormány, valamint az Európai Unió és az IMF mintegy 150 milliárd euróval (a magyar GDP másfélszeresével) segítette ki, nehogy összeomoljanak, de a kormányok célja mindenütt az volt, hogy a bankok működőképesek maradjanak. Magyarországon ezzel szemben nem kellett állami pénz a bankok rendbetételére, cserébe viszont példátlan mértékben megadóztatták és korábbi gyakorlatukért egyéb módon is megbüntették őket, amitől aztán a bankrendszer évek óta veszteséges. Nem baj, kibírják, hiszen most majd jön egy selyemkesztyűs negyedik év is. Hátha belerokkannak.