Hogy mi van?

Azt állítja kövér lászló,
az Országgyűlés elnöke (Thury György várkapitány halálának 445. évfordulóján, Orosztonyban), hogy napjainkban a végvidékeket ütközőzónának nevezik, a végvárakat nemzetállamoknak, az ellenálló védők pedig a nemzetek, amelyek védik a hitüket, a kultúrájukat, a családjukat. Mint mondta: „A végvárak alatt sereglő új ostromlók nem hisznek se Istenben, se hazában, csak a pénzben és a profitban és az ebből eredő hatalomban.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy Magyarország nem végvár és nem is ostromolja senki. Még a menekültek sem, akikkel szemben a várat kerítéssel védelmezzük. A se Istenben, se hazában, csak a pénzben és profitban hívő ostromlók pedig nem a vár alatt gyülekeznek, hanem már rég bent vannak a várban. Úgy hívják őket, hogy oligarchák. Mellesleg maga a várkapitány nevezte ki őket.

Azt állítja kövér lászló,
(ugyanott), hogy a kanizsai várból kitörő Thury Györgyöt a törökök nem túlerejükkel, hanem cselvetéssel tudták legyőzni.

Ezzel szemben a tény az,
hogy természetesen a túlerejükkel győzték le a híres végvári vitézt. Portyázó törökök ugyanis pusztítani kezdték a Kanizsa környéki falvakat, mire Thury rajtuk ütött, ők viszont maguk után csalták Orosztonyba, ahol többszörös török túlerő zárult be körülötte. Hát így. Ha már emlékezünk, akkor nem árt, ha pontosan.

Azt állítja kövér lászló,
című kormánypárti napilapban Megyeri Dávid (a Gróf Teleki Pál becsülete és az üresen hagyott szék című cikkében), hogy Teleki unokája, a pár éve hazaköltözött, azóta elhunyt Teleki Géza „apjától tudta: Teleki Pál nem volt antiszemita, voltak zsidó származású munkatársai, barátai, akiket az egész család magyarnak tekintett”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy ettől még a tragikus sorsú miniszterelnök antiszemita volt. Nemcsak azért, mert sok antiszemita szokott azzal védekezni, hogy neki zsidó barátai is vannak, hanem azért, mert első miniszterelnöksége alatt fogadta el a magyar parlament a világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, a numerus clausust; második miniszterelnöksége alatt vezették be a második zsidótörvényt; részt vett a harmadik, fajvédelmi zsidótörvény előkészítésében; és még erőszakos megoldásokat (mint például a kitelepítés) is támogatott. Szóval „Teleki Pál antiszemitizmusa kétségtelen tény”. Nem én írom, hanem a balliberális beállítottsággal nem vádolható történész, Gyurgyák János. Neki talán elhiszi a Magyar Idők.

Azt állítja kövér lászló,
(ugyanott, Teleki Pál miniszterelnök öngyilkosságának 75. évfordulója alkalmából), hogy „szokás felróni neki a második miniszterelnöksége kezdetén elfogadott, 1939-es, második zsidótörvényt is. Ám még ellenségei is tisztában vannak azzal, hogy ezt elődje, a Hitler-imádóvá vált – s emiatt megbuktatott – Imrédy Béla terjesztette be.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy bár Imrédy terjesztette be a törvényt, Teleki nemcsak tagja volt az Imrédy-kormánynak, hanem vallás- és közoktatási miniszterként jórészt ő fogalmazta meg a törvény indoklását is. És bár a törvénnyel szemben még konzervatív politikusok és a keresztény egyházak is fölléptek, valamint enyhítéseket javasoltak a felsőházban, Teleki határozott ellenállása miatt ezeket kénytelenek voltak visszavonni. Ezzel még talán Teleki mai hívei is tisztában vannak. Ha nem, lehet korrigálni.