Hogy kerül a honvédelmi miniszter óvodaátadásra?

2018. február 14., 17:55

Szerző:

Épp tegnap írtuk meg, hogy mozgalom indult azért, hogy a politikusok ne használják fel a gyerekeket kampányukhoz, máris itt a legújabb hír. Maga Simicskó István honvédelmi miniszter átadott egy felújított óvodát, amihez az óvodások asszisztálhattak, ezt pedig a miniszter Facebook-oldalán büszkén tudatta.

 

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány arra hívta fel a héten a figyelmet, hogy a politikusok sértik a gyerekek jogait azzal, hogy rendezvényeiken felhasználják a gyerekeket. Az Alapítvány arra hivatkozik, hogy a gyerekek nem közszereplők, és nem ők a politikai kampányok célcsoportjai. Ennek ellenére térdepeltetik őket szalmán felújított út átadásakor decemberben, vagy vigyázzállásban a dermesztő hidegben állítják be őket háttérnek alapkő letételekor.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a honvédelmi miniszter miért ad át óvodát. Mert kampány van, és Újbuda országgyűlési képviselőjeként volt jelen. Bejegyzésében azt írja, hogy „több mint 50 millió forintból korszerűsítettük a Napsugár Óvodát Őrmezőn”. Korszerűsítettük. Így, mi. A miniszter úr azt azért elfelejti megemlíteni, hogy nem az Orbán-kormány biztosította a felújítás költségeit, hanem teljes mértékben a gonosz Brüsszel. (Milyen szerencse, hogy nem sikerült megállítani.)

Az összesen 249,27 millió forint összértékű beruházást az önkormányzat a teljes egészében vissza nem térítendő, európai uniós támogatásból valósítja meg

– szúrta ki a 444 az Újbudai Önkormányzat közleményét.