Hiller: Újjá kell építeni a magyar baloldalt

Hiller István szerint a magyar baloldal nem értette és nem dolgozta fel jól azokat a változásokat, melyeket az elmúlt fél évtizedben a társadalom sokkszerűen megélt – adta hírül a Népszava.hu a honlapján megjelentetett interjújában.

– Az MSZP egy héttel ezelőtti választmányi ülése után önt bácsinak kell szólítani?

– Miért kellene?

– Úgy tudom, az elnökség egyik tagja, Harangozó Tamás úgy reagált az elhangzottakra, hogy a bácsik és a nénik kritizáltak.

– Akkor is kritizáltam, amikor olyan korú voltam, mint Harangozó Tamás és azt kívánom mindannyiunknak, hogy amikor valóban idősebb leszek, még mindig lehessek kritikus. Kötelezőnek tekintem azt az értelmiségi attitűdöt, hogy valaki legyen kreatív és kritikus. Az utóbbi ahhoz kell, hogy tovább tudjon menni, kreativitás nélkül pedig alkalmatlan az ilyen fajta munkára.

– Ön elég különleges helyzetben van, mert egy sokat vesztett párt egyéniben győztes képviselője.

– Valóban, és a győzelmemre büszke is vagyok. Meg arra, hogy a munkatársaim milyen elképesztő színvonalú és mennyiségű munkát végeztek. Megnyertük a helyi választást Pesterzsébeten és Kispesten, nem is paraszthajszálnyi különbséggel. Durván ezer szavazattal előztem meg vetélytársamat. Negyedszer indultam, harmadszor nyertem és mindig szükségesnek tartottam, hogy egyéniben is elinduljak. Akkor is, amikor ezt majdhogynem tiltotta a pártom.

– Ez mikor volt?

– 2005-ben, amikor a szocialista párt elnöke voltam és külön felhatalmazást kellett kérnem a választmánytól. Formális szavazás volt róla, hogy indulhassak egyéniben, mert a párt elnöke a budapesti illetve az országos lista biztos bejutó helyén szerepel, rá az országos kampányban van szükség és nem kell, hogy kitegye magát egy választókerület megpróbáltatásainak. De felmentést kértem, indultam és nyertem.

– A győztes pozíciójából könnyebb kritizálni?

– Az egyéni győzelem feltétlenül teremt hitelességi bázist. Nekem 2010 óta nincs országos tisztségem, mert nem vállaltam. Azt gondoltam, az a tisztségem, hogy nincs tisztségem. A kérdés az volt, ha vannak gondolataim – tisztség nélkül –, vajon érdekli-e a pártomat, a közvéleményt, önöket. Mivel itt beszélgetünk, úgy vélem, kiálltam a próbát.

– De vajon a pártját is érdekli, amit mond?

– Igen. A kampányban olyan sok helyre hívtak, hogy nem is tudtam mindenhová elmenni. Hetente egy-két vidéki utat vállaltam, Békéstől Nógrádig nagyon sok helyen jártam. Felteszem, azért hívtak, mert kíváncsiak voltak arra, hogyan gondolkodom. Nem ajánlgattam magam. Egyedül mentem, én vezettem az autómat. Ez persze fárasztó volt, de megfogadtam, nem figyelek rá.

– És utólag megérte? Hiszen ön győzött, de a baloldali pártszövetség elég súlyos kudarcot vallott.

– Így van, de nem lehet úgy kezdeni egy vetélkedést, hogy csak akkor indulok, ha megnyerem. Azzal a hittel kell menni, hogy nyerni kell. Már nagyon szívesen felajánlanám valakinek azt a címemet, hogy én vagyok a szocialista párt legutóbbi győztes elnöke. Nem szívesen mondok le egyébként korábban megszerzett titulusokról, de ezt már átadnám Mesterházy Attilának.

– Bizonyára elgondolkodott a kudarc okain is.

– Igen, de őszintén szólva az első néhány nap az egyéni győzelem örömében telt. Hiszen egy olyan országban értünk el sikert, ahol a Fidesz kétharmados parlamenti többséget szerzett. Az első napokban ezért azoknak mondtam köszönetet, akik támogattak. Most jön az elemzés időszaka. Először azt néztük meg, hogyan sikerült helyben győzni. És persze elemezni kell az országos vereség okait. Igaza van annak, aki a külső körülményekre hivatkozik, vagyis a választási törvényre, a csekély média megjelenési lehetőségeinkre, vagy arra, hogy úgymond lejtett a pálya. Aki azonban itt megáll, az védekezik és nem akarja igazából a baloldal újjáépítését. Én akarom, ezért mélyebbre kell menni. Úgy gondolom, a magyar baloldal nem értette és nem dolgozta fel jól azokat a változásokat, melyeket az elmúlt fél évtizedben a magyar társadalom sokkszerűen megélt. Annak a rengeteg embernek, aki a hétköznapi életében érzi az elszegényedést, legalábbis egy része biztosan a baloldal, a szocialista párt szavazóihoz tartozott. Ők ugyan utálják a jelenlegi kormányt, mégsem a baloldalt választották, hanem a szélsőjobboldalt.

Ezek az emberek maguk nem szélsőségesek, de a helyzetük az. Ezért egy baloldali pártnak értenie kell azt a baloldali gondolatot, hogy a legelesettebbeken kell segíteni, és nem csak úgy általában. Nem lehet kárhoztatni az úgynevezett bal-liberális oldalt, amiért védte a demokráciát, a demokratikus alapjogokat, és kiállt értük. Csak éppenséggel tudni kell, hol mondjuk. Annak az embernek, akinek nem jut tűzifára, hiába beszélünk az emberi jogokról, de vele is meg kell értetnünk magunkat. Alapvető kérdésekkel kell ütköztetnünk magunkat és a kritika, az önkritika sem maradhat el. Az önkritika pedig nem önmarcangolás. Nincs szükség arra, hogy valaki egy adott pillanatban hamut szórjon a fejére, aztán, amikor elmúlt az a pillanat, leszórja és menjen tovább. Az önkritikának azért van helye, mert segít az előrelépésben, hogy megértsd, miben tévedtél. Enélkül nem megy, de csak kritikával és csak önkritikával sem fog menni. Föl kell dolgoznunk azt, ami az elmúlt öt évben történt, de közben megy az idő és azzal is haladni kell, ezért én igenis a magyar baloldal újjáépítéséről beszélek és arról, hogy a szocialista pártnak megkerülhetetlen szerepe van ebben.