Hideg napok - hideg fejjel
Hetven éve, 1942. január 20-23-a között az előző évben visszafoglalt Bácskában magyar csendőri és katonai alakulatok egy, a partizánok ellen indított razziát megtorlásként kiterjesztettek Újvidék és környező települések polgári lakosságára. A „hideg napok” néven emlegetett vérengzésnek az akkori hivatalos magyar adatok szerint összesen mintegy 3340, túlnyomórészt ártatlan polgári áldozata volt. Zömében szerbek, több mint 700 zsidó, 700 nő, 300 idős férfi, 147 gyermek. A tragédia évfordulójával tudományos tanácskozáson foglalkoztak a Holocaust Emlékközpontban, hazai és vajdasági kutatók részvételével.
"Mérhetetlen gyalázat, gyáva, undorító, embertelen mészárlás” – idézte Bajcsy-Zsilinszky Endre akkori kijelentését Szita Szabolcs, az Emlékközpont ügyvezető igazgatója. A két évvel később a nyilasok által kivégzett Bajcsy-Zsilinszky már a történtek után felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar fegyveresek bűneiért egyszer a délvidéki magyaroknak nyújthatják be "a becstelenségek számláját".
„Az emlékezés kötelesség, a történelmi sebek elhallgatása csak károkat okoz” – mondotta Szita. Elutasította a nézetet, hogy ne beszéljenek a magyarok a múlt bűneiről, amikor szomszédaink a sajátjaikról hallgatnak. A múltat kinek-kinek magának kell feldogoznia. A magyar történészek szerb kollégáikkal közösen vesznek részt ebben a munkában, amely a Kárpát-medencei megbékélést szolgálja. A kutatóknak, a végrehajtó hatalom képviselőinek, de minden felelős gondolkodó magyarnak is felelőssége van ebben” – mutatott rá a történész.
Szita felidézte: az újvidéki vérengzésnek a szerbség mellett a zsidók is célpontjai voltak, holott a magyar bevonulást (akárcsak a többi visszacsatolt területen) a magyar identitását megőrzött zsidóságban sokan örömmel fogadták. Annál nagyobb volt csalódásuk, amikor azonnal kiterjesztették rájuk is a magyarországi zsidótörvényeket s zaklatás, fosztogatások, majd gyilkosság áldozatai lettek.
A történész szólt arról, hogy míg a budapesti kormány felhívta a közigazgatásnak a Délvidékre küldött embereit, a katonai vezetést, kezeljék megértéssel a helyi nem-magyar lakosságot, az érintettek nem vették figyelembe ezeket az irányelveket. Sőt: sok, az anyaországból érkezett „ejtőernyős” túlbuzgósággal akart bizonyítani. Amint a fennmaradt iratokból kitűnik, 1944 őszéig ezrével küldték Budapestre a bejelentéseket a „gyanús” szerbekről, zsidókról – túlnyomórészt minden alap nélkül.
Kárpótolták volna a szerbeket
A. Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem tanára szólt arról a nézetről, hogy a kormány tudatosan keltette a valósnál nagyobb partizán-veszély látszatát. A cél az volt, hogy ezzel elkerülhessék a német igény teljesítését: a délvidéki feladatokra hivatkozva ne kelljen még több egységet küldeni a keleti frontra. Míg ez a nézet nem bizonyított, tény, hogy utóbb a Kállay-kormány felülvizsgálta a kemény kéz politikáját és kétmillió pengős alapot hoztak létre a szerb áldozatok kártalanítására. Míg a zsidók kártalanításáról nem volt szó, a Sztójay-kormány azután azt a szerbek esetében is leállította.
Szakály Sándor egyetemi tanár vitatta az elterjedt nézetet, hogy a hideg napok főszereplője a csendőrség volt. Nézete szerint bár a történtek „nem jelentették a csendőrség legfényesebb lapját”, „Közép-Európa egyik legfelkészültebb rendvédelmi szervét arra készítették fel, hogy határozottan hajtsa végre a mindenkori parancsot”. A Bácskában csak mintegy 800-850 csendőr állomásozott. Azok közösen járőröztek a katonákkal, köztük a határvadászokkal – s az utóbbiak ruházata összetéveszthető volt a csendőrökével. Ezért sem lehetett bizonyítani a nemrég elhunyt Képíró Sándor csendőr-százados ügyében az általa vezetett egység fegyver-használatát.
Félbemaradt elszámoltatás és megtorlás
Mint ismeretes, többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre és Bethlen István követelésére Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök utóbb nyomozást rendelt el. A tömeggyilkosság ténye bebizonyosodott, s 1943. december 14-én a Honvéd Vezérkar Főnökének Bírósága megkezdte a vérengzés főbűnösei perének tárgyalását. Mivel a vádlottakat – élükön Feketehalmy-Czeydner Ferenc csendőr-altábornaggyal – nem tartóztatták le, azok 1944. január 15-én Németországba tudtak szökni, ezért a bíróság nem hozott ítéletet. A háború után a kiadott Szombathelyi Ferencet a jugoszláv bíróság háborús bűnösként halálra ítélte és 1946 végén kivégezték.
Délvidékre 1944-45-ben újra bevonultak a szerbek, és több hónapos irtó-hadjáratot kezdtek a viszonylagos többséget alkotó, többnyire ártatlan magyar polgári lakosság körében: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le, és földeltek el jeltelen tömegsírokban. Ez a megtorlás legkevesebb tízszer annyi magyart érintett, mint az 1942-es „hideg napok” áldozatainak száma.
2009-ben megkezdte működését a Borisz Tadics szerb elnök és Sólyom László köztársasági elnök által felállított Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes-bizottság. A cél, hogy a szerb és magyar történészek közösen feltárják az 1944–45-ös vajdasági történéseket.
Az évforduló alkalmából a Holocaust Emlékközpontban „Örök barátságtól a népbíróságig” címmel nyílt kamara-kiállítás és felavatták az épület udvarán a hideg napok áldozatainak emléktábláját
