Hevesi Kriszta: Egyre inkább a felnőttfilmes színésznők megjelenése válik követendő példává

Sokan azt hihetik, jól ismerik Hevesi Krisztát, aki szinte minden nap megjelenik valamilyen online, vagy televíziós platformon, ahol szakértőként szól hozzá különböző párkapcsolati témákhoz. A közvetlenségéből fakadó ismerősség azonban csak illúzió, a szexuálpszichológus ugyanis csak keveset oszt meg saját magáról és a magánéletéről. Többek között ennek okairól, a kereskedelmi műsorokban való szerepléséről, a szakmai hitelességről és az Instagramon sugárzott képéről beszélgettünk. Azt is elárulta a 168-nak, pszichológusként analizálja-e a környezetét munkaidőn kívül.

Önről kifejezetten keveset lehet tudni, nem oszt meg sokat a magánéletéről. Mi ennek az oka?

Azt szeretném, hogy a nyilvánosságban az életem szakmai részére figyeljenek. Ráadásul mindenbe bele lehet kötni. Ha például tudják egy szexuálpszichológusról, hogy monogám párkapcsolatban él, akkor kétségbe vonják a poligámia és poliamória témájához való hozzáértését. Ugyanez fordítva is igaz. Ezért nem akarom annyira kiteregetni a magánéletemet. Mondhatnám azt is: attól, hogy egy orvos dohányzik, még lehet nagyon jó szakember. Nem célom semmilyen értékítélet közvetítése és ezzel mások esetleges megbántása. Nem én vagyok az etalon, mindenkinek a saját megoldásában és a saját életében kell boldognak lennie. Rengeteg jó és rossz megoldás létezik. Sem a monogámiát, sem a poligámiát nem ítélem el, függetlenül attól, hogy nagyon tisztelem, amikor egy pár kitart egymás mellett és ellen tud állni a kísértésnek. Nem szeretném, hogy a szakmaiságomba beleszóljon a saját életem, és emiatt ne tudjak valaki számára megfelelő megoldást nyújtani.

Miért választotta a szexuálpszichológiai hivatást?

Ez teljesen véletlenül történt. Amikor bekerültem az ELTE Pszichológiai Intézetébe hallgatóként, klinikusnak készültem, de nagyon örülök, hogy végül a szexuálpszichológia területén kötöttem ki. Ha azt mondom: pszichológus, mindenkinek Sigmund Freud jut eszébe. Freud a szexualitást elméletében középpontba helyezte, a libidó fogalma a mai napig elevenen él a köztudatban. Ennek dacára a pszichológiai képzésekben arányaiban kevés szó esik a szexualitásról, csak a többi tárgyban morzsákban elhintve. PhD-sként elindíthattam egy önként választható olvasószemináriumot, ezek általában hat-nyolc fős részvételi aránnyal futnak. Meghirdettük, és nagyon rövid idő alatt jelentkezett rá százhatvankét hallgató. Megriadtam, hogy sehova nem fog beférni ennyi ember, de az egyetemen minden követ megmozgattak, hiszen ha a hallgatókat valami ennyire érdekli, azt nem szabad tőlük megvonni. Az első órákon PhD-sként ekkora létszám mellett eleinte borzasztóan izgultam, sokkal félénkebben viselkedtem. Most sokszor mondják, milyen természetesen beszélek a szexualitásról, de ez a gördülékenység több mint tíz év munkája. Először nekem is nehezemre esett bizonyos szavakat ekkora közönség előtt kimondani. Pedig orvosi fogalmakról beszélünk, ilyen például a maszturbáció kifejezés.

A szakmai karrierje felívelése mellett a médiában is viszonylag hamar ismertté vált. Hogyan keveredett ebbe bele?

Nagyon sokat köszönhetek a hallgatóimnak, akik közül később sokan kerültek be a média birodalmába, és amikor szükség volt szakértőre, engem hívtak. Ők ajánlottak be, sőt az első kiadói megkeresést is nekik köszönhetem. Szinte mindent nekik köszönhetek. Ahogy mondtam, nagy létszámú volt ez a bizonyos óra. Röviddel rá rögtön megszületett az igény a második kurzusra is. Az egyetem nemcsak pszichológus hallgatóknak, hanem minden kar számára, így a pedagógusoknak és óvónőképzősőknek is lehetővé tette a részvételt. Ez nagyon fontos, mivel ők lesznek később azok, akik találkoznak a fiatalokkal, akik felé a gyerekek a kérdéseiket intézik, illetve a szexuális felvilágosítást végzik. Azt gondolhatjuk, óvodás korban még nincs szó a szexről. Sajnos a pornófilmek olyan szinten begyűrűztek, hogy sokszor már az oviban is el kell magyarázni a gyereknek egy-két dolgot, pláne, amikor utánozni akarják a látottakat játék formájában, például az orális intimitást vagy a saját maguknak való örömszerzést társaik jelenlétében. A szexuális érés, kibontakozás egy természetes folyamat az ember életében, azonban ezekre az első kis szárnypróbálgatásokra a pedagógusok, óvónők, szülők reakciója komoly sérülékenységi forrást jelent. Főleg a későbbi, a felnőttkori intimitásra. Összefoglalva, ezért örülök annyira a médiaszerepléseknek, mivel így nagyon sok emberhez eljuthatnak fontos információk. 

Fotó: Dimény András / 168.hu

Szóval így indult.

Igen. Az első televíziós megszólalásaim után viszonylag hamar állandó szakértővé váltam több témában is. De az sok időbe tellett, mire az emberek nevet is tudtak kötni hozzám.

A legtöbbször a médiában szakmai témákkal kapcsolatban szerepel. Vannak azonban kereskedelmi TV-s szórakoztatóműsorok is, amelyekbe elmegy, most például a TV2-n hamarosan induló Dancing with the Stars. Ez hogyan összeegyeztethető a szakmai közegével?

A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorba anno azért mentem például, mivel akkor jött ki a könyvem, és rá kellett jönnöm, hogy ha nem vagyok ismert, szinte eladhatatlan. Még nem tudták a nevemet összekötni az arcommal és a könyvvel, és az üzletek leghátsó polcainak legalján lehetett csak megtalálni. Tudtam, nagyjából mit kell majd a dzsungelben tenni: ügyesnek lenni, túlélni és nem kiborulni. Úgy gondoltam, ezt abszolút tudom hozni. Semmilyen kínos helyzetbe nem kerültem a műsorban, viszont nagyon sokat köszönhetek neki. Ráadásul életemben először eljutottam Afrikába, ez is mérvadó volt. Tény azonban, voltak olyan felkérések, amelyekről utólag tudom, vagy már a helyszínen láttam, hogy nem kellett volna elvállalnom.

Előfordult, hogy bizonyos szervezők nem voltak korrektek?

Igen. Borzasztóan etikátlanul viselkedett egy cég egyszer egy előadásomnál, amit a tudtom nélkül felvettek, és azóta is a saját reklámjukként használják. De az ilyen eset ritka, inkább jó tapasztalataim vannak a szervezőkkel és a közönséggel, nagyon szeretem ezeket a meghívásokat. Ahogy sokszor a szórakoztató műsorokat is csupán örömből vállalom, hiszen a pszichológus is ember. A Nicsak, ki vagyok? című műsort például rettenetesen szerettem. Imádtam pók lenni, s minden epizódját végig nevettem nézőként is.

A táncos műsort is élvezetből vállalta most?

A tánc számomra minden: örömforrás, ünnep, testedzés, másokhoz kapcsolódás, kommunikáció és még sokáig sorolhatnám, így boldogan vállaltam. Imádok táncolni, s remélem sokan kedvet kapnak ehhez a gyönyörű táncsporthoz a műsor nyomán.  Bízom benne, hogy nem leszek botlábú.

Tehát ha van egy műsor, ami örömet okoz és vállalhatónak érzi, akkor nem első sorban az jut eszébe, hogy ez milyen szakmai megítélést hozhat magával.

Így van. Nehéz lenne meghatározni, hogy mit szabad tenni, mitől szakmai valaki, milyen sportot űzhet, milyen fürdőruhát vehet, milyen hajszíne lehet egy szakértőnek. A hivatásom mellett ember is vagyok, léteznek másik életterületek is a számomra. Nagyon szeretek élni, és nem szeretném ezeket feladni.

Mitől hiteles egy szakember?

Ezt nagyon nehéz meghatározni, s mindenki maga dönti el, hogy számára ki az. Köszönöm az ELTE PPK-nak, mert létrejöhetett a szakképzésünk, ahol újabb és újabb szexuálpszichológusokat képzünk, és egyre növekszik a szakma népszerűsége. Így a kliensek a pszichológus kiválasztásánál megtalálhatják a számukra szimpatikus személyt. Nekem ebben is sokat segített a média. Akik problémájukkal fordulnak hozzám, már tudják, milyen vagyok, és nem kell azokat a bizonyos, feszengős, ismerkedős első köröket lefutni. Imádok szexuálpszichológus lenni, mert az élet egy fontos területét, a párkapcsolatokat segíthetem. Ahogy Freud mondta: a mentális egészség két pillére, hogy az ember tudjon szeretni és tud dolgozni. Szívügyem ez a téma.

Az kiderült, milyen előnye származott eddig a médiaszereplésekből. Volt-e valaha olyan, amikor emiatt hátrányba került a hivatásában?

Leginkább a szövegkörnyezetből kiragadott mondatokkal van bajom, amikor úgy idéznek tőlem, hogy teljesen más értelmet nyer a mondandóm. Viszont nagyon boldog vagyok, amikor a kollégáim és a volt tanáraim azt mondják, szeretik a szakmai nyilatkozataimat. Igyekszem kerülni a szélsőséges megfogalmazásokat, a fekete-fehér kijelentéseket. Emberek vagyunk, sokfélék, számtalan jó és rossz megoldás létezik. Sokszor sorsfordító események határozzák meg, milyenné válunk később. Nem ítélek addig, amíg nem ismerem valaki múltját, de utána meg pláne nem. Természetes, hogy én is kapok kritikákat, jöhet ez a szakmából és a laikus közönségtől egyaránt.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Ezekre mit reagál?

Általában nem szoktam felvenni a kesztyűt, az időmbe sem fér bele a győzködés. Elfogadom, hogy valakinek más az értékítélete és a prioritása. Biztos van olyan kolléga, akinek túl populáris vagyok. Nagyon tudom tisztelni azokat, akik például egy pszichiátrián dolgoznak, és abszolút nem a társadalom szeme előtt végzik a munkájukat. Ezért is nem szeretek ilyenkor visszaütni. Megértem, hogy sokkal nehezebb lehet, ha nincs meg ez a fajta társadalmi vagy anyagi elismertsége egy kollégának, miközben rengeteget dolgozik. Bonyolult helyzet.

Nem annyira köztudott, hogy az ön férje az ismert zenész, Hevesi Tamás. Miért nem szerepelnek soha közösen?

Teljesen más szakmában tevékenykedünk, nem akarjuk összemosni a dolgokat és furcsán keresztezni egymás útját.

A szakmájából adódóan számon kérik önt az emberek a párkapcsolatáról?

Pont ezért nem akarok a pulpituson élni. Gyűlölöm a pletykákat, a trollkodást. Meghallok valamennyit, de lépek is tovább. Nincs időm ezekbe belemenni. Nem az a célom, hogy magamról egy tökéletes képet felépítsek. Inkább teszem a dolgom, foglalkozom a szakdolgozóimmal az egyetemen és a hallgatóimmal, a kliensekkel, a könyv- és cikkírással magyar és angol nyelven, a Youtube-csatornámmal, a Facebook-oldalammal, azokkal a dolgokkal, amivel másoknak adni tudok. Nem ragadok bele abba, ha támadások érnek. Persze nem esik jól. Az ellenben szívmelengető, amikor odajönnek hozzám azzal, hogy mennyit segített egy-egy videóm. Ez a célom valójában. A Youtube-csatornát kifejezetten ezért hoztam létre, hogy úgy kapjanak választ a kérdésekre, hogy ne kelljen kérdezni, mivel tudom, hogy ilyen témában nehéz. És legfőképpen azért, hogy végül ne legyen rám szükség. Eredetileg webolalt szertetem volna, de a Youtube-bal jobban el tudok jutni a mai kor emberéhez, kiemelten a fiatalokhoz, akiknek erre leginkább szükségük van.  

Sokat beszél arról, hogy az Instagram milyen mértékben befolyásolja a szexuális életet és a párkapcsolatot. Az is egy külön téma, hogy a nők gyakran késztetést éreznek arra, hogy mindent megosszanak és kirakjanak magukról ezen a platformon. Mit akarnak elérni ezzel?

Sokan már ebbe születtek bele, ezen nőnek fel. A fiatalok számára egyre inkább a felnőttfilmes színésznők megjelenése, stílusa és öltözködése válik követendő példává. Már egy sima zenei videoklipben is megjelennek ezek az attribútumok, így például a latex, a nyakörv, a korbács és emellett az explicit, szájnyalogató erotika és »termékenységi tánc«. Konkrétan a pornó kellékeit és mimikáit emelik át. A fiatalok emellett azt tanulják, hogy folyamatosan dokumentálniuk kell az életüket. Ennek egy részét kirakják a közösségi oldalakra, sokat pedig csak küldözgetnek egymás között. A huszonéveseknél, akiknek nincs ennyire a vérében ez az attitűd, megfigyelhető egyfajta elkeseredettség. Azt látják, hogy azok érvényesülnek, akik ezen a téren bevállalósak. Miközben építjük az online világban létrehozott másodlagos identitásunkat, virtuális arculatunkat, közben elsorvadhatnak a szociális képességeink és a kapcsolataink. Már szinte egy fesztiválon sem tudunk ismerkedni, mert ott is inkább a társkereső alkalmazásokat vesszük elő. Amikor valaki megpróbál nem így élni, azt tapasztalja, hogy sajnos erre van szükség, és kénytelen beállni a sorba.

Mi a helyzet a mai irreális szépségideállal?

Sok árnyalata van annak, hogy valaki mennyire változtatja, vagy szépíti meg magát és a róla alkotott képet az Instagramon. Sokan ezen a platformon egy alternatív életet élnek, ahol megélhetik azt, amik lenni szeretnének. Akár egy idegen bőrébe bújhatnak, annak a képeit posztolhatják naponta, vagy a sajátjukat retusálhatják túl egy szépségideálként kikiáltott kaptafára. Amikor egy serdülő nem érzi eléggé a fiúk érdeklődését, akkor először megpróbál a közösségi oldalon a saját természetes arcával szerepelni. Viszont azt tapasztalhatja, hogy ez nem elég, így egyre inkább ő is beáll a sorba. Számtalan esetben ha meglátsz valakit a való életben, köszönőviszonyban sincs az Instagramon felépített képével. De Instagramon népszerűnek lenni olyan, mint gazdagnak lenni Monopolyban.

Az Instagramon ön is népszerű, méghozzá kifejezetten, és ön se riad vissza a szexi képek közzétételétől. Mi ezzel a célja?

Az én életemben is megvolt ennek a maga evolúciója. A legelső képemen például a macskám szerepelt. Azonban nagyrészt olyan életet élek az Instagramon, mint a valóságban is. Amikor nyaralni megyek, és kiteszek egy fotót, olyankor természetesen fürdőruhában vagyok. A tükör előtt állva is behúzom a hasamat, mint a fényképezésnél, ennyi füllentés van a dologban, de szerintem ez még nem főbenjáró bűn. Vannak pózerkodásaim, ezt sem tagadom, de gyerekkoromban a balett révén megtanultam, milyen póz számít sikkesnek. Egy nő nem áll be a kamera elé kisterpeszben, görnyedt háttal. Ezen kívül az is mérvadó, hogy ma már adott esetben a szakmai érvényesülésbe is beleszól az Instagramon szerzett népszerűség. Múzeumok is rendelkeznek például közösségi média profillal, így szereznek még több látogatót. Látható, milyen típusú képekkel lehet mostanában népszerűvé válni, ezeket a bevált formákat én is alkalmazom, de közben azért a saját életem villanóképeit osztom meg. Tény, mostanra ebben egyfajta előremenekülés is megfigyelhető, hiszen már a műsoroknál és megkereséseknél is sokat számít az online jelenlét. A megfelelő követőszám mára szinte a társadalmi szeretettség, elfogadottság – tegyük hozzá, torz – mutatójává is vált. Ha belegondolunk, a közösségi média kommunikáció azonban például egy fodrásznál, vagy sminkesnél is ugyanúgy fontos, mivel segíti az ügyfélkör építését.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Ilyen szempontból mennyire tudatos az ön által közvetített külső megjelenés?

Ez nem a szakmámból fakad, hanem belőlem. Így érzem jól magam. Ez nem egy munkaruha, hanem a személyiségem kivetülése. Az lenne a hazugság, ha az elvárások kedvéért mást mutatnék. Ha nem szexuálpszichológus lennék, valószínűleg akkor is így néznék ki. Egyébként szakemberként sem érzem disszonánsnak. Ellenkező esetben változtatnék rajta.

A társadalomban gyakran megjelenik az a sztereotípia a pszichológusokkal kapcsolatban, miszerint mindig analizálják a környezetüket. Most leplezzük le a valóságot. Ez igaz, és amennyiben igen, ön csinálja-e?

Teljesen kiszorítani nem tudom a hivatásomat,  de csak akkor lép életbe a szakember funkció, amikor valami nagyon erősen negatív megnyilvánulással találkozom. Csak úgy az utcán sétálva nem jut eszembe. Munkán kívül szögre akasztom a pszichológus énemet. Amikor az emberek riadtan azt kérdezik tőlem, hogy én a veséjükbe látok-e, akkor annyit szoktam válaszolni, elütve egy poénnal: csak pénzért.

Van olyan történet, páciens, aki valami miatt nagyon megmaradt önben, és nagy hatással volt önre?

Nagyon sok babaszületésről értesítő SMS-t kapok olyan pároktól, ahol korábban nem volt jelen a szexuális élet. Amikor látom, hogy már a második gyerek érkezik, akkor sejthetően sikerült megoldani a problémát. Korábban egy vaginizmustól szenvedő lányt kezeltem, aki képtelen volt az együttlétre. Egy évre rá küldte nekem a hírt, hogy gyermeke született. Ilyenkor megnyugszik a lelkem. Máskor egy huszonéves srác keresett fel azzal, hogy egy tizennégy éves korában kapott rossz mondat miatt mostanáig próbálta kibírni szex nélkül. Elképesztően tanulságos volt a számomra, hogy egyetlen mondat mennyire belénk tud égni, és milyen stigmát, szégyent és problémát generál. Neki ezután a teljes serdülőkora a párkapcsolatok kerülésével telt. Ez a példa azért égett belém, mert tudatosította, hogy mennyire fontos a tájékoztatás. Segítenünk kell, és ehhez egy megfelelő platformra is szükség van, legyen az az írott vagy elektronikus média, vagy akár a közösségi média. A Youtube-videóimmal például pont az ilyen eseteket szeretném megelőzni. Azt érzem, hogy szükség van rá a mai káoszos információtömegben.

(Kiemelt kép: Dr. Hevesi Krisztina egészségfejlesztő szakpszichológus, egyetemi oktató 2021. július 20-án.  Fotó: Dimény András / 168.hu)