Hétfőtől teljesen megváltozik a fővárosi parkolási rendszer

Teljesen megváltozik a parkolási rendszer Budapesten a Fővárosi Közgyűlés június 29-ei döntése által. 27 parkolási zóna helyett négy lesz.

2022. szeptember 2., 16:08

Szerző:

Hétfőtől drágul a parkolás Budapesten, ugyanis életbe lép a Fővárosi Közgyűlés június 29-ei döntése, ami szerint négy zónatípus lesz. Emiatt pedig drágább lesz a parkolás. A főváros belső részein hatszáz forintot kell fizetni óránként reggel 8 és este 10 óra között.

27 helyett 4

A négy zóna (A,B,C,D) közül az A-jelű lesz a legdrágább, ezekben 600 forintot kell fizetni óránként 8-22 óra között. A B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között. a C-zónában 8-18 óra között 300 forint/óra lesz a parkolás, míg a legolcsóbb, D-zónában pedig 200 forint lesz a parkolás díja óránként 8 és 18 óra között.

Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.

 

(Kiemelt kép forrása: budapest.hu)