Helyesbítés
A Szálasi naplója című írásunkba tévedésből került be a mondat, amely szerint 1944 végén már Szálasinak is látnia kellett, hogy a németek és szövetségeseik elveszítették a háborút, és ez befolyásolhatta zsidópolitikáját. Valójában Karsai László történész így kívánt fogalmazni: „Szálasi még 1945 tavaszán is meg volt arról győződve, hogy a tengelyhatalmak meg fogják nyerni a háborút, tehát az esetleges felelősségre vonástól való félelem a zsidópolitikájának alakulásában nem játszhatott szerepet.”
Paranoiás volt
A Szálasi naplójáról szóló, egyébként nagyon érdekes és tanulságos cikkben szerzőjük pszichopatának nevezi Szálasi Ferencet.
Herskovits Eszter ezzel abba a már-már általánossá vált hibába esik, hogy azt hiszi: a pszichopata és az elmebeteg ugyanaz. Holott a pszichopátia (a Magyar Nagylexikon szerint) „a betegség határát súroló, hangsúlyos jellemvonások...” – ezzel szemben Szálasi egyértelműen paranoiában szenvedett, azaz elmebeteg volt.
Boros Oszkár
Budapest