Hecc

– Ugyan. Nem lesz itt semmi baj. Ne parázz, Lajos. Ígér fűt-fát, de öt perc alatt elhasal – mondja a fásult-szomorkás nyugdíjas úr a szomszédjának.

A pincécske teremnek zsúfolt, választóbázisnak szűkös. De legalább meleg van. Elvek és ellenszenvek egy helyen.

– Miket beszélsz? – fészkelődik a nyugtalan társ. – Orbán mondta: magas a nyugdíjasok arányszáma.

– Ez ritkítana minket – morog a szomszéd, botját markolászva.

Az MSZP „kopottasabb bázisa” jött ide, riadozni. Természetesen Orbánról esik majd szó.

Mert a magyar politika origója húsz éve Orbán Viktor. Könyvtárakra menő szakirodalom hőse. Kende Péter két, bulváros hangütésű sztorigyűjteményt szentelt hősünknek. A példányok ünnepélyes dedikációja MSZP-pártkongresszusok bónuszprogramja volt. A Csak a narancs volt című nívós interjúgyűjteménynek Orbán a központi alakja. Önálló opust miniszterelnök korában szentelt magának. Az Arcmás Debreczeni második Orbán-pályaképe a kezdetektől napjainkig.

Mégsem ez ma „a” hír. A közérdeklődés tárgya Kuncze és Dávid „titkos találkozója”, állítólagos politikai egybekelése.

– Nem találkoztak, nem tárgyaltak, és nem indulnak együtt, ez hülyeség. Ott voltam végig Debrecenben – mondja egy képviselő a telefonban, pechünkre költségvetés közben érjük el. – Bocs, csak szavazok egyet, nyomok egy – mit is? – „igen” gombot. Hol tartottam? Szóval ez kamu. Sima lejáratás. Sejtheted, kiktől ered. Bizonyítani nem tudod. Megint „igen”.

Elköszönök. Előre a hazáért!

A kombattáns jobboldali (egykoron liberális) újság hatalmas címlapképpel dobta fel Debreczeni József könyvbemutatóját. Az egyflekkes szöveg a hírlapírói tömörítés remeke. A Dávid–Kucze-portré mellett, öles cím alatt (Debreczeni, Kuncze, Hack MDF-listás?) közölt tíz mondatban közös platformra kerül Dávid, Kuncze, Bokros, a „hitgyülis” Hack, „a Nemzetbiztonsági Hivatallal kapcsolatban álló” Political Capital volt igazgatója, Somogyi Zoltán. A könyvbemutatóról a „Gyurcsány Ferenc által elnökölt Táncsics Alapítvány” tulajdonában lévő Kapcsolat.hu internetes portál ad hírt. Így kerek a világ. Az Orbán szó s maga a könyvcím sajnos kimaradt. Nem futotta rá a terjedelem.

A fél sajtó a kis Pallasba tódult.

A jobboldal és „végvidéke”. Ők a műsor végére vártak. A nagy rohamra.

A heccre.

Ibolya asszony toalettje hószín, hószín a gyöngysor, a glaszékesztyű, a golyóstoll. A háttérben a hű Herényi. Kunczén királykék öltöny, decens nyakkendő. De ő már tréningmackóra vágyik. Némi mosolyt fakaszt, amikor a kiadó embere bejelenti: „És eljött Kuncze Gábor, a Klub Rádió munkatársa.”

MSZP-s politikus nincs itt egy szál sem.

– Onnan csak Gyurcsányt ismerem. Nem lett volna szerencsés, ha most eljön – rázza a fejét Debreczeni.

Ha valaki, ő aztán pesszimista. Az antalli közjogi szerkezetnek szerinte befellegzett. Kétharmaddal (ami már biztos) Orbán mindenre felhatalmazást kap majd. Politológusi ellenvéleményeket sorolunk: „Az alkotmánymódosítástól óvakodni fog. Csak magára rántaná a forró vizet, nem beszélve a törvényszerű csalódásról. Mert nem jön el a Kánaán.”

– Aki ezt mondja, bolond, vagy festi magát – mondja indulatosan Debreczeni. – Nem olvassák Stumpf, Török Gábor, Orbán elménckedésit? Öt perc alatt átrajzolja a választókerületek határát. Létrehozza a „felsőházat”, amelyet ő állít össze, érdemdús férfiakból. Hámori Józsefekből, Pálinkásokból, Professzorok Batthyány Köreiből, Mádl Feri bácsikból és főleg méltóságos püspökökből. Az elnök vétójogot adományozhat magának, amelyet a parlament kétharmaddal írhat csak felül. Folytassam?

Dávid Debreczenit méltatja, Kuncze a könyvet. Láthatóan olvasta is. Készült.

– Sokan mondják – állítja Kuncze –, hogy a szerzőnek „be van csípődve” Orbán Viktor. Hogy elfogult. Lehet. De minden állítást idézetekkel, tényekkel dokumentál... Én magam több miniszterelnököt ismerhettem. Antall az interpellációkra is beült. Horn nem volt jelen, de mindenről informálódott. Orbán bevezette a háromhetes ülésezési rendet, majd a kétéves költségvetést. A kormányt másfél havonta lehetett kérdőre vonni. Gyurcsány gyakran szólalt fel. Túl gyakran is. De jelen volt. És nem az utcán szónokolt.

A Pallas törzsközönsége nem fékezi érzelmeit: a Gyurcsány név hallatára tapsolni kezd.

– Nézzék – csitítja őket Kuncze. – A szerző jósol. Sötéten látja a jövőt. És mivel jósol, számon lehet rajta kérni. Kasszandra jóslatai igaznak bizonyultak, de nem hitt neki senki. Akadnak jósok, akik gyakran tévednek, mégis mindenki hisz nekik. Debreczeni a nagy megmérettetés előtt áll. Kivárjuk – tárja szét kezét Kuncze.

Méla csönd. Nyugdíjasaink kicsit lelombozódnak.

A vitavezető be is zárja a boltot.

– Kérdések? Jó. Köszönöm. Viszlát – mondja, mielőtt nyikkanhatnánk.

Dávid (és Herényi) kampányolni rohan. Ők még remélnek. Kuncze ráér, van idő. Meg is járja. Beélesített szupermobilokkal felszerelve a sajtó támadja le.

– Csak egy kérdésre, Kuncze úr.
– Csak egyre.
– Indul az MDF-listán?
– Nem.
– De tudja, miért kérdezem – bazsalyog a rámenős ifjonc.
– Egy kérdésről volt szó – morogja az exelnök, s a kávé felé oldalaz.

Máris egy szeplős hölgy állja útját.

– Indul az MDF-listán, Kuncze úr?
– Ki hozta össze ezt a csacsiságot? – kérdezzük az SZDSZ-es kültagoktól.

– Két verziónk van – mosolyognak. – Az Ibolyáék lökték ki a „hírt”, hogy „rajtuk legyen a világ szeme”. De a Fideszt sem lehet kifelejteni.

És valóban. Az elnök asszony kilenc tévét, nyolc rádiót is bebarangolt, hogy a pártvonalat erősítse: „hamis hír, intrika áldozata ő, a Magyar Demokrata Fórum az egyetlen megmaradt józan erő” a populista utcapártok közé ékelődve. Nyolc százalékra törnek, tagjaik száma nő, ármány nem foghat rajtuk.

– A megszokott mártírpóz. Általában bejön. S az Orbán-könyvről, láthatod, szó sem esik – mondják a deprimált liberálisok.

– Egy percig se gondolom – legyint Debreczeni –, hogy egy vaskos kötettel bármit is befolyásolhatok. Azt is elfogadom, hogy elfogult vagyok. Elfogult vagyok a rendszerváltás, az alkotmányos szerkezet védelmében. Ha úgy tetszik, Orbán ellen.

Fideszes ismerősünk egyértelműen fogalmaz: elkezdődött a kampány. Megjelennek a hírlapírók kreált hírei itt is, ott is. Elég szánalmas, alja módszer.

– Szerintünk – vetjük ellene – a jobboldali belvilágban célzott hír nem szokott megjelenni a „felső vezetés” jóváhagyása nélkül. „Kreatív” hírlapírók nincsenek.

Az Áder–Schmidt Mária-féle „összeesküvési ügyet”, a Magyar Nemzet „Horváth Zsolt”-cikkét említjük.

– Persze. Az provokáció volt. Az Ibolyára viszont „nincs vadászati tilalom”.

Kuncze a hírlapírók rohamát kivédte. A SZDSZ „házi keselyűi” elől nem menekülhet. Puritán, sápadt, szőke hölgyemény támadja meg, inkvizítor pózába feszülve.
– Átjátszottad a Kókának a pártod – mondja, s dacosan ajkába harap. – Ez volt a vég.
– Nézd... – mosolyog udvariasan Kuncze.
– Ki tette tönkre ezt a pártot, Gábor, ha nem a vezetői? – kérdi a lány fojtott indulattal, s majdhogy nyakkendőn nem ragadja Kunczét.
– A történelem, a válság, a rendszerváltás balsikere – próbálunk segíteni.
– Az, az. A történelem. Az volt – mosolyog kesernyésen Kuncze.
– Az sem szerencsés, hogy öt tucat liberális töredékszervezet alakult az SZDSZ romjain – morognak a békétlen hívek.
– Aha. Amíg főnök voltam, nem is tudtam, hogy egy matrjoskababának vagyok az elnöke – mondja Kuncze.

De ennek vége.

– S elérkezett a rendszerváltás vége is – mondja Debreczeni. – Az Orbán-könyvet meg kellett írni, hogy dokumentáljam, mi történt. Vele, a pártjával, a parlamenttel. És hamarosan mivelünk...