Házkutatás

Amikor a parlamentben felhangzottak a baljós „ötödik hadoszlop, idegen hatalmak aknamunkája” szóképek, már sejthető volt, az Ökotárs Alapítvány és civil társai sok jóra nem számíthatnak. Mégis mindenkit meglepett, amikor a verbális offenzívával szinte egy időben a Szerb utcában leparkolt a nemzeti nyomozók konvoja. Pedig a helyszínt már napok óta figyelték, a szomszédos utcában kihelyezték a megállni tilos táblát. Negyvenhárman jöttek az NNI-től, hoztak hét készenléti rendőrt, „agyleszívásra” alkalmas számítógépeket. Kezdődhetett a kutakodás.

– Ki lepődött meg? Ez folyik már négy éve – bosszankodik Fleck Zoltán jogszociológus. – Az ellenzék semmit sem tanult. Csak ezt a sápítozást halljuk: „Nahát, ezt aztán tényleg nem gondoltuk volna.” „Hol késel, Európa?” Nem akarok gonoszkodni, de legalább a baloldal tanulhatna múltjának tragikus mozzanataiból. Tanulmányozhatná, hogyan eszkalálódik az állami erőszak. Hogyan lesz a jog mezébe bújtatott állami önkény a mindennapok természetes része? Azt hisszük, a régi rendszerben nem volt házkutatási parancs, ügyész, bíró, ügyvéd, fellebbezés, másodfok? Nem volt minden lepapírozva?
Tulajdonképpen máig tisztázatlan, mi után kutattak a Szerb utcában. Hogy mi volt a gyanúsítás alapja.

– Igyekezniük kell, az eljárásnak karaktert kell kapnia. Nem bízhatnak abban, „majd csak kisül belőle valami”. Különben a bíróságon szétporlik az ügy, ahogy az eddigi monstre perek zöme is – mondja Hack Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Büntetőeljárás-jogi Tanszékének vezetője.
Legalább három „gyanú” van forgalomban, három állami szervezet dolgozik az Ökotárs-ügyön. Iparkodik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), a rendőrség és a NAV. A múlt héten kiderült, utóbbi a Kehi kérésére felfüggeszti a norvég forrásokat kezelő hazai civilek – a Kárpátok Alapítvány, az Ökotárs, a DemNet és az Autonómia Alapítvány – adószámát. A tiltott párttámogatás gyanúja után jött a hűtlen kezelés, bár nem tudni, mit kezeltek hűtlenül. S akkor még ott a Kehi által erőltetett „tiltott pénzintézeti tevékenység”. E három megoldást tendereztetik. A rendőrség meg dolgozik.

A házkutatás kényes eljárás. A legalapvetőbb emberi és állampolgári jogok körül forog. A törvényes állami erőszak legközvetlenebb formái közé tartozik, amikor a hatalom gyakorlatilag belép a szobádba. A tulajdon szentsége éppúgy sérelmet szenved, mint a személyes szuverenitás. Házkutatás bárki ellen elrendelhető. Utasíthat, engedélyt adhat rá bíró, ügyész, dönthet róla a rendőrség is. Nem kell hozzá bírói engedély, mint az Egyesült Államokban, ahol a hatóságnak kell meggyőznie a bírót az eljárás indokoltságáról, és ez nem formalitás. Magyarországon vészhelyzet, terrortámadás, bombaveszély esetén a rendőr is dönthet úgy, hogy papír nélkül rád töri az ajtót. Ügyészi engedély például csak akkor kell a házkutatáshoz, ha közjegyzőnél, egészségügyi intézményben vagy ügyvédi irodában matatnak. És tisztázatlan, mit jelent a szükséges és arányos fellépés.

– Azt, hogy huszonnyolcan mennek rád, vagy ötvennyolcan, tulajdonképpen nem szabályozza semmi – mondja Zamecsnik Péter ügyvéd.

Hack Péter tanszékvezető azt kérdezi: ha az Ökotársnál valóban olyan bűncselekmény történt, amely sürgős és koncentrált fellépést követelt, akkor idáig mire vártak?

– Valóban olyan ostobák az Ökotársnál, hogy hetekig nem tüntetik el a terhelő bizonyítékokat, ha csakugyan törvényt szegtek? Kriminalisztikailag nehezen indokolható, mit kerestek több hét után negyvenen az irodákban – véli Hack.
Kacziba Antal nyugalmazott dandártábornok azt mondja, normál esetben két nyomozót alkalmaztak egy átlagos pesti lakás átkutatásához. Egyet, aki kutat, s egyet, aki a háziakat figyeli.

– De ők ketten egymást is figyelték, nehogy eltűnjön valami. Emberből vagyunk, ugyebár... – teszi hozzá epésen Kacziba, aki 1996-ig volt az ORFK bűnügyi főigazgatója.

Úgy látszik, az Ökotársé nem „normál eset”. A kutatást azonnal kiterjesztették az igazgató, Móra Veronika otthoni laptopjára is, blokkolták a mobilforgalmat, több helyre ki- és átrobogtak, pénztárcába is belestek. Foltányi Zsuzsanna, az Ökotárs társelnöke hiába hívott volna ügyvédet, elvették a telefonját.

A „házkutatás érdekeltje” bárki lehet, nem csak a gyanúsított. A törvény ezért alkalmazza a szemérmes „érdekelt” kifejezést. Házkutatás tartható tanúnál, rokonnál, ismerősnél, áldozatnál. De térben is kiterjeszthető padlásra, pincére, kertre, nyaralóra, családi autóra. Kereshetnek „feltételezett elkövetőt”, bűnténymaradványt, okiratot, tárgyi bizonyítékot, mindent. A lakás tulajdonosának nem kell jelen lennie. Ilyenkor elég a hatósági tanú, lehetőleg egy „baráti indulatú” szomszéd.

– Amikor a házkutatás „érdekeltje” közli, hogy mindent odaad, amit csak kérnek, és meg is teszi, az ügyet le lehetne zárni – magyarázza Bárándy Péter ügyvéd. – Csakhogy az akció folytatható, ha „további körülmények” merülnek fel.

És láss csodát, felmerülnek. Most is így volt. Az egyik kifogás utóbb az lett, hogy az alapítvány nem tette közzé honlapján a nyertes pályázók mellett a vesztesek listáját, ami a világon sehol sem szokás. Így aztán az irodában közönséges irathalászat folyt, hátha horogra akad valami. A törvény ugyanis még azt sem írja elő, hogy házkutatást tartani „csak célhoz kötötten lehet”.

– A cél amúgy világos – mondja Zamecsnik Péter. – Semmiképp sem veszíthetnek. Addig kavarnak, míg nem találnak valamit.
De a korábbi rendőri gyakorlat is ez volt: vittek mindent, amit a helyszínen találtak. Jól jöhet az még.

– Abban, hogy idáig jutottunk, több egymást követő kormány felelőssége benne van – mondja Hack Péter. – A ’94-ben elfogadott rendőrségi törvénnyel indult a rendpárti buzgalom. Azóta folyamatosan könnyítették a hatóságok dolgát. Ha most azt kérdezi, jogszerűen zajlott-e mindaz, ami a Szerb utcában történt, azt kell mondanom: igen. A lehetőség adott volt, és előbb-utóbb jött egy kormány (történetesen a mostani), amely élt vele. Senki sem szabja meg, hány embert, mekkora erőt kell alkalmazni egy házkutatáshoz. Senki sem korlátozza őket abban, milyen holmit vihetnek magukkal. Más kérdés, hogy az igazságszolgáltatás iránti bizalmat mennyiben erősíti a Szerb utcai erődemonstráció. Azt a bizalmat, amelyre egy normális életfeltételeket teremteni akaró állam úgy vigyáz, mint a szeme fényére. Azt a bizalmat, amely kizárólagos feltétele annak, hogy a bűnözés elleni küzdelem valódi társadalmi támogatást kapjon.

– A papírok rendben voltak – reagál Fleck Zoltán jogszociológus. – Ha azt akarták elérni, hogy értsünk a szóból, s jól az eszünkbe véssük, ki az úr a háznál, jó munkát végeztek. Az egész ország láthatta, erősek. Szinte csak sajtómeghívót nem küldtek szét.
Emlékezetes kép a magyar filmtörténetből Eperjes Károly nagyjelenete. Az Eldorádó című filmben apróra rágja és lenyeli a provokációból kitett ötvendolláros bankjegyet, a hoppon maradt házkutató legnagyobb rémületére.

– Jöhet a koholt bizonyítékok kora. Megjelenhet a gépeden egy dehonesztáló adat, találhatnak a fiókban félig szívott jointokat. De beérhetik perecskékkel is – mondja Fleck.

Bárándy Péter szerint azonban nem csak a civilek, a rendőrség helyzete is aggasztó:

– A rendőr nem hülye. Látja, mire használják fel. A mai rendőrségben még van tartás. Közbizalmat és szimpátiát akar. Egy idő után átbillen ez is. Ha nem bírja gyomorral, örökre elhagyja a pályát. Örökre, mert ez nem munka, hanem szerelem. Akiből pedig kiszerettünk egyszer, ahhoz nem tudunk többé visszatérni. Aki viszont bírja gyomorral, élni fog a korlátlan hatalommal.

És akadhat, aki még élvezi is.