Hatmilliárdért épít futballakadémiát Szombathelyen Mészáros Lőrinc

2019. április 18., 09:29

Szerző:

5 milliárd 907 millió forintért tervezi meg és építi fel a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrumot Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Építőipari Zrt – írja a 24.hu.

A közbeszerzési összegzés szerint a ZÁÉV-en kívül csak a Tiborcz Isván üzlettársaként számon tartott  Paár Attila cége, a West Hungária Bau Kft. adott be ajánlatot 6,1 milliárd forintos árral.

A futballakadémia egy 6000 négyzetméteres főépületből, öt füves és egy műfüves pályából fog állni. A központi épület földszintjén többek között tantermeket, öltözőket, étkezőt, az üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségeket és orvosi részleget, a három emeleten pedig tantermeket, kollégiumot, irodákat, tárgyalókat, gépészeti helyiséget és gondnoki lakást tartalmazott.

A  ZÁÉV az egyik leggyorsabban növekvő építőipari vállalkozás, forgalma 2016-ban 15 milliárdnál, 2017-ben már 35 milliárdnál tartott, 2018-ra pedig 50 milliárdos árbevételt célzott meg. A cég építi meg (egyebek mellett) a becsült összeg  duplájáért, 4,7 milliárdért az UTE  jégcsarnokát, a zalaegerszegi uszodát az eredetileg saccolt 5,5 milliárd helyett 8,8  milliárdért, a Néprajzi Múzeumot pedig 26 milliárdért.

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.