Hátba szúrta testvérét, mert beleevett a levesbe
A vádlott férfi és testvére édesanyjukkal éltek annak lakásában Miskolcon. 2016. október 2-án a két férfi között már délelőtt szóváltás volt, mert a sértett pénzt kért anyjuktól, aki nem adott, mert tudta, hogy italra kell. A sértett elment otthonról, és pár óra múlva ittasan tért haza – olvasható az ügyészség honlapján.
Közben a vádlott levest főzött, amely még a tűzhelyen volt. A sértett beleevett a levesbe, amit a vádlott nehezményezett, majd a neki flegmán visszaszóló ikertestvérét egy csavarhúzóval nagy erővel hátba szúrta. A szúrás után a vádlott megijedt, és azonnal szólt az anyjuknak, hogy értesítsék a mentőket.
A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba a sértett férfit, a szúrás ugyanis a mellüregbe hatolt, sértette a tüdő felső lebenyét is.
A vádlottal szemben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.