Hatalmas meglepetést ígér a Teréz körúti robbantó apja
„Engedjenek már végre ki innen, ártatlan vagyok” – mondta a Teréz körúti robbantás miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt P. László (24) édesapjának telefonon, miután megtudta a Fővárosi Törvényszék döntését - írta a Blikk.
A 168 Óra is beszámolt róla, hogy a többszörös emberölési kísérletért és terrorcselekmény előkészítéséért elítélt férfi nem jelent meg az ítélethirdetésen és nem élt az utolsó szó jogával. Furcsa vallomásai és a tárgyalásokon tanúsított viselkedése miatt igazságügyi elmeszakértő vizsgálta, aki azonban beszámíthatónak találta P. Lászlót.

– Laci nem repesett éppen az örömtől, amikor megtudta, hogy bűnösnek találták, de igazság szerint számolt ezzel a lehetőséggel. Pontosan tudta, hogy ez a mostani tárgyalássorozat egy színjáték, ezért nem is vett régóta benne részt, elnémult. Nem véletlen, hogy a tárgyalásokra sem jött el – mondta P. László apja, id. Papp László.
Az apa közölte, hogy gőzerővel a másodfokú tárgyalásokra koncentrálnak.
– Ő és én is hiszek benne, hogy ott kiderül az igazság. Bevallom, olyan aduk vannak a kezünkben, amelyeknek a bíróságot is el kell gondolkodtatniuk, mielőtt végleges döntés születik a gyerekem sorsáról. Ezekről többet azonban jelenleg nem szeretnék elárulni. Legyen meglepetés mindenkinek" –
– fogalmazott P. László édesapja