Harsányi Levente és Szabó Győző a Petőfi Rádióban osztályozta a női melleket, a Médiatanács szerint szó sincs az emberi méltóság megsértéséről

A szoptatás volt műsor témája, így a testület szerint nem sértették meg a szoptató anyákat. Csak a határozat végére sikerült odaírni, hogy ízléstelen volt az egész.

2018. november 6., 19:20

Szerző: Molnár Richárd

Elképesztő, érveléssel mentette fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az állami Petőfi Rádió reggeli műsorát, a Talpra magyart a büntetés alól. A 168 Óra írta meg, hogy a műsor augusztus 16-i adásának két műsorvezetője, Harsányi Levente és Szabó Győző a nők melleit osztályozta hangos röhögés és olyan jelzők kíséretében, mint

„vizslafüle”, „kirabolt hátizsák” és „bevásárlószatyorba dobott vasgolyó”.

A csodálatos humort azonban a közszolgálati rádió egyik hallgatója nem értékelte kellőképpen, és bejelentést tett az NMHH-nál két tárgyban is. Álláspontja szerint Harsányiék produkciója egyrészt az emberi méltóságot sértő tartalom volt, másrészt a kiskorúakat is veszélyeztette. Besorolása (I. kategória) szerint a műsort korhatár nélkül lehetett hallgatni, ráadásul a nyári tanítási szünetben, ami a bejelentő szerint alkalmas lehetett a kiskorúak önképének és értékrendjének negatív befolyásolására.

A Médiatanács lapunk birtokába került, egy hónap után meghozott határozata emlékeztet, hogy az érintett műsor témája a nők szoptatása volt, a Szoptatás Világhetének (2018. augusztus 1-7.) apropóján. A műsorvezetők az adásban „az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozták, és a nyilvános szoptatással kapcsolatos különböző véleményekről beszélgettek”. A diskurzus résztvevői Harsányi és Szabó, valamint a betelefonálók és üzenetküldők voltak. Ennek során hangzottak el a női mellek formájára utaló kifejezések.

A Médiatanács szerint beszélgetés résztvevőinek többsége végül a „diszkrét szoptatás” mellett tette le a voksát. Ez értelmezésük szerint azt jelenti, hogy „ha a szoptatás nem kifejezetten figyelemfelkeltő módon történik, akkor nyilvános helyen is elfogadható és támogatandó”.

Önmagában az is érdekes, hogy Harsányiék szerint miért akarhatna egy nő figyelmet igényelni magának a nyilvános szoptatással, illetve hogyan lehet a nőknek „nem figyelemfelkeltő módon” a mellüket gyermekeik táplálására használni, és hogyan akadályozhatják meg, hogy bámulják őket.

De hogy azért kellene egyes nőknek diszkréten szoptatniuk, mert a Petőfi Rádió műsorvezetői szerint nincs szép mellük, az meglehetősen durván sérti a szoptató nők méltóságát.

Csakhogy a Médiatanács szerint erről szó sincs. A médiatörvényre hivatkozva a testület azt írta: „Az emberi méltóság sérelmére azon médiatartalom alkalmas, amely egyes közösségek másodrendűségét hirdet, arra utal, hogy azok tagjait nem illeti meg a minden emberre nézve egyenlő emberi méltóság, vagy a csoporthoz tartozó személyek emberi mivoltát kérdőjelezi meg, kizárólag azon az alapon, hogy az adott közösséghez tartoznak.” A testület szerint tehát Harsányiék nem követtek el törvénysértést.

De figyelemre méltó az is, ahogyan a Médiatanács a kiskorúak veszélyeztetésével kapcsolatos aggályokat söpörte le az asztalról. A testület felidézte, hogy az I. kategóriába, azaz a korhatár nélkül megtekinthető és meghallgatható besorolásba tartoznak azok a műsorszámok, „amelyek ugyan nem kifejezetten gyermekek számára készültek, de nem tartalmaznak ártalmas elemeket, amelyeket a 6 éven aluliak nem képesek megfelelően feldolgozni”. A Médiatanács álláspontja szerint a női mellformákról

a műsorban elhangzott kifejezéseket a 12, illetve a 6 éven aluliak feltehetőleg nem értették meg, nem társíthatták össze a női mellek képeivel,

de egyébként is kevéssé valószínűsíthető, hogy az elhangzott, esetlegesen bántó kifejezések ártalmas tartalomként feszültséget, frusztrációt okozzanak a mindennapjaikban.

Szabó Győző és Harsányi Levente

A testület sem a bejelentés alapján, sem hivatalból nem indított eljárást a Petőfi Rádió műsora és műsorvezetői ellen, de a határozat végén egy megejtő önellentmondással gyakorlatilag elismerte, hogy Harsányiék gusztustalanul viselkedtek. Bár törvényesen.

„Mindemellett a Médiatanács teljes mértékben egyetért azzal, hogy a műsorvezetők szóhasználata sértő, bántó és kifejezetten ízléstelen volt, a megnyilvánulások a közszolgálati médiaszolgáltatásban nem elfogadhatóak”

- áll a határozatban.

A testület ezért nyomatékosan felhívta a közrádiót arra, hogy a jövőben különös figyelmet fordítson arra, hogy a közszolgálatiság alapelvei és a jó ízlés keretei között maradjon a műsorszolgáltatásuk.

Erre valószínűleg óriási esély van, ha továbbra is Harsányi Levente és Szabó Győző marad a Talpra magyar! műsorvezetője. Harsányi például boltban fotózott női feneket posztolt a Petőfi Rádió hivatalos Facebook-oldalán, amelyet később eltávolítottak.

Ez nem akadályozta meg a „Mi kell a Nőnek?” című konferencia szervezőit, hogy az ELTE Társadalomtudományi Karán hirdessék meg rendezvényüket Harsányi, Szabó, valamint többek között Ganxta Zolee részvételével. Csakhogy miután az ELTE értesült az eseményről, az egyetem elhatárolódott a rendezvénytől, és felszólították a szervezőket, hogy az esemény helyszíneként ne az ELTE-t jelöljék meg.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.