Három pucér férfi kergetett egy diákot Győrben

2018. február 9., 12:25

Szerző:

Szerda este hét óra körül edzés után indult haza Győrben egy hetedikes fiú. Észrevett három pucér férfit, akik elindultak feléje, aztán kergetni kezdték a diákot – számol be a történtekről a Kisalföld.

A fiú úgy megijedt, hogy hazáig futott. Apja jelentette az esetet a rendőrségnek.

Az apa elmondása szerint a fiút másfél óra alatt sikerült megnyugtatniuk, de most edzésre sem akar menni, annyira megrázták a történtek.

Az apa szerint lehetséges, hogy a férfiak részegek voltak, vagy valamilyen kábítószert fogyasztottak. A hőmérséklet ugyanis 0 fok körül volt, hó volt a környéken. Normális ember nem mászkál pucéran közterületen, ilyen körülmények között.

A megyei rendőr-főkapitányság megerősítette a portálnak, hogy az üggyel kapcsolatban 2018. február 7-én érkezett bejelentés. A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul megjelentek a helyszínen, ahol adatgyűjtést végeztek. A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálatot folytat.