Három halott egy szolnoki balesetben

2017. november 25., 07:39

Szerző:

Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze nem sokkal háromnegyed hat előtt a 4-es út 99. kilométerénél, a Szent István hídnál - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel. S. Tóth Anikó elmondta, a karambolban a kisbusz utasai közül hárman meghaltak, két elhunytat a szolnoki tűzoltók feszítővágóval emeltek ki a járműből. Az első információk szerint nyolcan könnyebben, négyen súlyosan megsérültek.

Kardos József, a megyei mentőszolgálat vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy tíznél többen sérültek meg a balesetben. A Ford Transit előzés közben frontálisan ütközött össze a nagyobb busszal, amelybe aztán hátulról belecsapódott egy személygépkocsi. Utóbbiban senki nem sérült meg - közölte Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A balesetet szenvedett kisbusz román, a nagyobb jármű magyar rendszámú - jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.

A rendőrök az érintett útszakaszt lezárták, a helyszínelés alatt forgalomirányításra és terelésre kell számítani.