Három embert ölt meg puszta kézzel egy rákóczifalvai férfi, mert szidalmazták az anyját
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy rákóczifalvai férfival szemben, aki két áldozatát ki is fosztotta – ám mint kiderült, nem utóbbi volt az indítéka a gyilkosságoknak.

A nyomozás során a rendőrség feltárta, hogy az egyébként erőszakos bűncselekmények miatt már elítélt, de felfüggesztett szabadságvesztését töltő férfi
azért támadt áldozataira, mert vitás szituációban ők szidalmazni kezdték az anyját.
Az első gyilkosságra 2017. december 23-án került sor, mikor egyik idősebb munkatársával italozás során vitatkozott össze, az áldozat pedig indulatból szidalmazta felmenőit. Ez elég volt a gyilkosnak ahhoz, hogy további szó nélkül nekiessen a férfinak és halálra verje puszta kézzel.
A másik két férfit 2018. február 19-én délelőtt ölte meg, ők a kertszomszédai voltak. Az áldozatok azért keveredtek vitába a férfival, mert az hívatlanul megjelent az otthonukban, és miközben szitkozódva kiutasították, ugyancsak megjegyzéseket tettek az anyjára. A férfi hasonlóan reagált: halálra verte őket. A vádirat szerint tartott attól, hogy szomszédai feljelentik – ezzel felfüggesztett büntetése miatt börtönbe került volna – ezért a már földön fekvő áldozatok mellkasát addig rúgta, amíg volt élet a testükben. A gyilkosság után élelmiszert, illatszert vett el az áldozataitól.
Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért büntetésül a vádlottra.