Harmincezer idős ember sorsát kell az egyházakra bízni, de Kásler Miklós minisztériumának fogalma sincs, hol tart az ügy

2018. december 27., 08:47

Szerző:

2017 februárjában jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint még abban az évben 8837, idén további 21 563 szociális férőhelynek kell egyházi fenntartásba kerülnie. Ennek ellenére sem az Orbán-kormány, sem az érintett intézményfenntartó egyházak nem árulják el, hogy csaknem két év alatt a magyar állam hány idősotthont, speciális ellátást kínáló gondozóházat vagy klubot adott át - derül ki a Népszava cikkéből.

Fotó: MTI/Kallos Bea

A lap az Emminek és az egyházaknak is elküldte a kérdéseit az ügyben, de érdemi választ senkitől nem kapott. Ami az egyházakat illeti, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azt állította, nem rendelkezik központi adatokkal, a görögkatolikusok „folyamatban lévő ügyekről” nem akartak tájékoztatást adni, a reformátusok pedig egyszerűen nem válaszoltak. Nem válaszolt Kásler Miklós tárcája, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem, a Népszavának csak egy minisztériumi munkatárs árulta el nem hivatalosan, hogy

fogalmuk sincs a számról.

Magyarországon jelenleg  56 ezer idős ember bentlakásos ellátásáról gondoskodnak állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézmények, és mindenhol hasonló káosz uralkodik az ügyben, a Népszava legalábbis több átadásra váró intézménytől is úgy értesült, hogy az egyházak nem kapnak megfelelő adatokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól (SzGyF), az állami szociális intézmények jelenlegi fenntartójától, hogy előkészíthessék az új szerződéseket a munkatársakkal és a gondozottakkal.