Öt macska pusztult el, mert magára hagyta háziállatait egy budapesti nő

Állatkínzás gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.

2022. január 25., 17:22

Szerző:

Azzal gyanúsítanak egy budapesti nőt, hogy azért pusztult el öt macskája, mert költözéskor korábbi lakásában hagyta őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a 64 éves K. Ágnessel szemben, aki tavaly december 21-én a elköltözött, viszont korábbi, erzsébetvárosi lakásában hagyta hét macskáját. Az állatok közül közül öt elpusztult, a két életben maradt állatot pedig legyengült állapotban találták meg – írta a police.hu.

A szerencsétlen sorsú macskákról készült rendőrségi felvétel itt tekinthető meg.

A VII. kerületi önkormányzattól 2022. január 20-án érkezett bejelentést, hogy több macska tetemét találták meg az egyik házban. K. Ágnest a nyomozók 2022. január 21-én gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás bűntett gyanúja miatt, a nő elismerte a tettét. Vallomásában azzal védekezett, hogy nem volt kire bíznia az állatokat, befogásukra pedig nem volt mód, mivel elvadultak.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

 

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.