Hajnal Miklós: Ilyen arányú győzelemre nem számítottunk

A Momentum politikusa szerint az döntött Márki-Zay mellett, hogy neki már sikerült egy „fideszes fellegvárban” győznie a Fidesz jelöltje ellen.

2021. október 17., 21:03

Szerző:

– Talán ennyire pozitív és ennyire jó eredményre nem számítottunk. Bíztunk abban, hogy a nagy részvétel, hogy sok az új szavazó és online is többen szavaztak, mint az első fordulóban ezek mind azt segíthetik, hogy Márki-Zay Péter nyer, de arra talán egyikünk sem számított, hogy 60-40 százalékhoz közeli arányban – nyilatkozta a helyszínen lapunknak Hajnal Miklós, a Momentum országos elnökségének tagja, a budapesti 3-as számú választókerület képviselőjelöltje.

– Úgy láttuk, hogy vagy Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert fogjuk támogatni és majd ők eldöntik között. Néhány nap elteltével azt láttuk, hogy nem döntik el egymás között és a Momentum jobbnak látta, hogy ha kiáll. Az, hogy ő egy fideszes fellegvárban is le tudta győzni a Fideszt az egy olyan sztori, amire az országnak szüksége van. Abban bízunk, jövőre nagyon sok hasonló történetet fogunk tudni megírni. Ki lenne ebben nagyobb segítségünk, mint Márki-Zay Péter? – nyilatkozta Hajnal arról, hogy miért álltak Márki-Zay mögé. Mint ismeretes Karácsony Gergely a Momentum bejelentése után lépett vissza Márki-Zay javára az előválasztás második fordulójában.

Hajnal szerint a momentumosok elsöprő többséggel támogatták a döntést. – Más pártokban azért előfordult, hogy megoszlottak a második körös vélemények Márki-Zay Péter és Dobrev Klára támogatása között – nyilatkozta a párt elnökségi tagja.

– Nyilván okoztunk egymásnak sérüléseket az előválasztás során, de ezen túl lehet lépni, ezeket a sebeket be lehet gyógyítani. Meg lehet mutatni, hogy Magyarországon van vitakultúra, tudunk egymással vitázni és ha néha túlzásba is visszük, utána képesek vagyunk békejobbot nyújtani egymásnak – nyilatkozta lapunknak az előttük álló feladatokról Hajnal.

 

(Kiemelt kép: Budapest, 2017. október 23. Hajnal Miklós szóvivő a Momentum Mozgalom Magyarország felébred című ünnepi rendezvényén a belvárosi Szabadság téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án. MTI Fotó: Mónus Márton)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.