Hajdúsági fenyőfa lesz idén az ország karácsonyfája
A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúszoboszlóról érkezik majd Budapestre az a fenyőfa, amelyet az idén az ország karácsonyfájának választottak.
Azt írták, a fenyőfát 1983-ban ültette tulajdonosa, a fa ez alatt a negyven év alatt több mint 24 méter magasra nőtt, törzsátmérője 80 centiméter, a súlya pedig több mint öt tonna.
Az Országgyűlés Sajtóirodájának közleménye szerint az ország karácsonyfájára, amelyet hagyományosan minden évben a Parlament előtt állítanak fel, már az év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához.
A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfa helyszíni vizsgálata után döntöttek arról, melyiket állítják fel a Kossuth Lajos téren – ismertették.
A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és az arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a szakembereknek olyan technikai szempontokat is figyelembe kellett venniük, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye, valamint az utaztatás viszontagságainak – kivágás, emelés, rögzítés – elviselése.Mindezen tényezők együttes mérlegelésével esett idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára.
A fa kivágásának, szállításának és feldíszítésének időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást – olvasható a parlamenti sajtóiroda közleményében.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pásztor Csaba/168.hu)