Hadházy Ákos szerint az Országos Rendőr-főkapitányság is érintett a Microsoft korrupciós botrányában

2019. július 30., 15:00

Szerző:

Az ORFK, illetve a Belügyminisztérium cége, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. is vásárolt szoftvereket a Microsofttól csalással – jelentette be Hadházy Ákos független országgyűlési extra Korrupcióinfón az amerikai igazságügyi minisztérium jelentése alapján.

Microsoft-botrány lényege, hogy a magyar állami beszerzéseknél egy közvetítőláncon keresztül túlárazott szoftverliszenszeket adtak el, illetve kenőpénzeket is kifizettek. A közvetítő cégeknél 40 százalékos extraprofit keletkezett. Egy e-mail szerint mindezt a miniszterelnök beleegyezésével. A Microsoft Magyarország az amerikai hatóságoknak beismerte, hogy 2013-tól 2015-ig egy vezető tisztviselője és több alkalmazottja részt vett egy manipulált beszerzésekre és vesztegetésekre épülő ügyben. A cég peren kívüli egyezséget kötött az amerikai igazságügyi minisztériummal. A magyar ügyészségre is érkezett ugyan feljelentés az ügyben, azt azonban bűncselekmény gyanújának a hiányára hivatkozva elutasították.

– A Microsoft Magyarország jelenlegi vezetése is elismerte az amerikai vádakat, a Microsoft kifizet 8,8 millió dollárt (plusz a tőzsdefelügyelet ennél kétszer nagyobb büntetését, de abban más ügyek is benne vannak), vagyis senki nem mondhatja, hogy csak a rendszer ellenségei találták ki az egészet: ott áll feketén-fehéren a beismerő vallomás. A Magyar kormány és a magyar ügyészség mégis hallgat az egész botrányról. Végső soron érthető is, hiszen végtelenül kínos számára az egész – írta erről Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében.

Az amerikai minisztériumi jelentés két példát mutatott be, nevek nélkül.

Hadházy Ákos szerint mivel a szerződések időpontját és összegét megadták, némi utánajárással egyértelműen beazonosítható két résztvevő szervezet: az egyik a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt., a másik pedig az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). 

– A NISZ Zrt 5 millió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek listáján a működés sor alatt egyértelműen beazonosítható az amerikai jelentésben is szereplő szerződés. Ez azért nagyon durva, mert ez az állami cég (a tulajdonosi jogok gyakorlója a Belügyminisztérium) Magyarország egyik vezető informatikai társasága, 63 milliárdos forgalommal és 1600 alkalmazottal. Ők hangolják össze a több százmilliárdos KÖFOP-os fejlesztési programokat is – és mintegy mellékesen ők „számolták” a Soros-konzultációra érkezett válaszokat is

– állapította meg a  politikus.

Hozzátette, hogy talán ennél is bizarrabb az ORFK szerződése, amely viszont csak közvetett információk alapján beazonosítható, mivel a rendőr-főkapitányság honlapjáról pont annak az időszaknak a szerződései hiányoznak, amikor a Microsoft-beszerzés történhetett. A napi.hu korábbi cikke azonban leírja a szerződés adatait, ami egyértelműen megegyezik az amerikai igazságügy által közölt adatokkal.

– A közvetítő cég mindkét esetben a Humansoft Kft. volt, amely busás haszonra tett szert. Az amerikai igazságügy szerint persze nem csak ők tették zsebre a pénzt, hiszen abból korrupt kifizetéseket bonyolítottak. A Humansoft Kft. már több korrupcióinfó szereplője volt, eredetileg Szíjj László, majd Mészáros tulajdonolta. Érdekesség, hogy ez a cég idén januárban beolvadt az anyacégébe, a Mészáros-birodalomhoz tartozó 4IG-be, amely nemrég jelentette be, hogy megvásárolja a Telekomtól a legnagyobb halat az informatikai piacon, a T-Systems Zrt-t

– jegyezte meg a politikus.

Hadházy Ákos megemlítette, hogy a napi.hu információi szerint a NAV szoftverbeszerzéseit is vizsgálták.

A korrupciós ügyben az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálatot indított.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.