Százmilliós kártérítésre számíthatnak a Hableány magyar legénységének hozzátartozói, az első forintokat már meg is kapták

2019. november 7., 14:00

Szerző:

Akár százmillió forintos összeget is fizethet a Hableányt üzemeltető cég a dunai hajóbalesetben elhunyt két magyar munkavállaló hozzátartozóinak - tudta meg a 168 Óra. A Viking Sigyn szállodahajó által mindössze hét másodperc alatt elsüllyesztett sétahajó kétfős személyzete egyértelműen munkahelyi balesetet szenvedett, ebben a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. sértetti képviselői is egyetértenek.

Pethő János, az elhunyt matróz családjának jogi képviselője, Magyar György a 168 Órának azt mondta, hogy kapcsolatba lépett a Panoráma Deck Kft.-vel is. - Egyértelmű, hogy munkahelyi balesetről van szó, ezért a munkáltatónak vagy a biztosítónak kellene fizetnie kártérítést. A munkáltató cég azonban mintha húzná az időt, és a svájci székhelyű Viking River Cruises AG nevű vállalatra mutogatnak. Szeretnénk, ha végre elkezdődhetnének a peren kívüli tárgyalások, de ha ez nem történik meg, akkor perelni fogunk – nyilatkozta az ügyvéd.

A folyamat tehát kétlépcsős: a jogszabályok szerint a Hableányt üzemeltető cég köteles kártérítést fizetni a munkahelyi balesetért, párhuzamosan a cég pedig kérheti a balesetet ténylegesen okozó Viking Sigyn üzemeltetőjétől a kártérítési összeg megtérítését.

Fotó: Merész Márton

Magyar György hozzátette, hogy a Viking szállodahajót üzemeltető svájci vállalkozás cégcsoportjába tartozó

Viking Hungary Kft.-t is megkeresték, de a „magyar Viking” részéről semmiféle együttérzést nem tapasztaltak, teljesen elzárkóztak az együttműködéstől és az érdekeltek közötti közvetítéstől.

Sógor Zsolt, a Hableány tulajdonosát, a Panoráma Deck Kft.-t képviselő ügyvéd a 168 Órának azt mondta, a kártérítést természetesen szeretnék kifizetni, ráadásul a szokásosnál nagyobb, akár százmilliós összeget. A cég jelenlegi anyagi helyzete azonban érthetően nem a legjobb, de egy bizonyos összeget már elküldtek az elhunytak családjának. Az összeget aztán majd áthárítják a Sigyn üzemeltetőjére. - A kétfős személyzet esetében hat hozzátartozóról beszélünk, akiknek a Személyhajósok Szövetsége egyébként már összegyűjtött pár millió forintot. Azt mi sem vitatjuk, hogy munkahelyi baleset történt, ez egyértelmű - mondta az ügyvéd.

A Panoráma Deck Kft. kárigénye nagyságrendekkel nagyobb, mintegy másfél-kétmilliárd forint a Viking River Sruisesszel szemben.

Sógor kedden a Magyar Nemzetnek azt mondta: az elsüllyesztett Hableány értéke százmillió forint, a cég ugyanakkor a 22 éve felépített brandjét veszítette el a baleset miatt.

A forgalmuk minimum negyven százalékkal visszaesett a május 29-i tragédia óta, a 13 hajójukból öt-hat hajót ki kellett állítani a forgalomból, mert az utazási irodák június óta nem szerződnek száz fő alatti hajóra.

A jogi képviselő azt is elmondta, hogy a katasztrófa előtt a második legtöbb magyarországi turistát adó ország Dél-Korea volt Németország mögött, de a baleset miatt jóval kevesebb távol-keleti vendég érkezik, és ők sem akarnak sétahajózni.