Gyurcsány világossá tette: esze ágában sincs távozni a politikából

Ha ellépünk a DK ellen szőtt állítólagos összeesküvés körül alaposan összekevert tényektől, feltételezésektől és értelmezésektől, úgy találhatjuk: az ellenzéki világ nem sokat haladt előre, amióta a Demokratikus Koalíció kivált az MSZP-ből. A legfőbb téma még mindig az, hogy Gyurcsánnyal vagy Gyurcsány nélkül jutnak-e többre.

A Medián felmérései szerint a DK el­­utasítottsága alapítása óta többnyire (jócskán) 40 százalék feletti. A negatív szimpátialistán csak az MSZP előzi meg – amelynek azonban a támogatói is többen vannak. A volt miniszterelnök országosan az egyik legismertebb, hívei által lényegében egyöntetűen támogatott pártvezető, ám a DK-n kívüli választók kedveltségi rangsorában az utolsó helyekre szorul. Gyurcsány és a DK egyek, a párt támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb feletti, sőt a 2014-es euró­­pai parlamenti választáson az ellenzék számára kulcsfontosságú Budapesten megelőzte az MSZP-t. Csakhogy a személye iránti ellenszenv lezárni látszik a demokrata ellenzék terjeszkedésének útjait. Vagy legalábbis az ellenzéki vetélytársak egy része azt reméli, Gyurcsánytól távolodva sikeresebbek lehetnek.

A róka fogta csuka helyzetben a DK saját több százezres szavazótáborára hi­­vatkozik, amely nemcsak hogy ragaszkodik Gyurcsányhoz, de úgy érzi, elidegeníthetetlen joga pártelnökére, kedvenc politikusára voksolni a választásokon. A Gyurcsánytól szabadulni akarók viszont azt a reménybeli egymillió szavazót emlegetik, akik a Gyurcsány által jelképezett múltra nem hajlandók még akkor sem szavazni, ha ezzel közvetve Orbánt tartják hatalmon. Ebben a patthelyzetben várja a Jobbikon kívül az LMP is, hogy a mindenkivel elégedetlenek majd egyszer őt választják. A több irányú elégedetlenséget igyekszik meglovagolni a párttá alakuló Momentum Mozgalom, erre törekszik az Együtt is.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szövetségtelenül

Bokros Lajos nyíltan, a DK csak utalásszerűen beszél arról, hogy szerintük Botka László felbukkanása óta leálltak az ellenzéki egyeztetések. Az MSZP miniszterelnök-jelöltségére felkért szegedi polgármester, aki a Medián legfrissebb mérése szerint Szél Bernadett után a második legnépszerűbb ellenzéki politikus, az egységes programon kívül közös egyéni jelölteket és listát, valamint Gyurcsány Ferenc háttérbe vonulását szabta indulása feltéte­­léül, továbbá nem tartana előválasztást sem. Amint azt az Együtt új elnöke, Juhász Péter összefoglalta: a DK nem mond le Gyurcsányról, a PM nem mond le az előválasztásról, az Együtt pedig nem akar közös listát a „2010 előtti” pártokkal.

Más kérdés, mennyire reális Juhásznak az az elképzelése, hogy pártja az LMP-vel, a Momentummal, illetve a PM-mel közös listát állítana, miközben az egyéni jelöltekről az MSZP-vel és a DK-val is megállapodna.

A DK nem foglal állást a lista, a kormányfőjelölt és az előválasztás ügyében, amivel saját rugalmasságát kívánja jelezni, egyúttal pedig hagyja, hogy a többiek egymást tartsák sakkban versengő elképzeléseikkel. Bár a DK azért arra módot talált, hogy a Liberálisokat eltanácsolja az összellenzéki tárgyalástól.

Miniszterelnök-jelöltnek jelentkezett Bokros Lajos, aki beugró közös jelöltként egyesítette a demokrata ellenzéki szavazatokat a főpolgármester-választáson, ám az MDF kiesett a parlamentből, amikor a kormányfőjelöltje volt. Lattmann Tamás, aki szintén miniszterelnökségre aspirál, deklarálta, hogy nem szerepelne pártlistán, és pártpolitizálás nélküli kormányt képzel el. Az MSZP elnöksége támogatja Botka Lászlót, de a pártelnök korábban arra utalt, hogy Botkának enyhítenie kellene feltételeit az előválasztással kapcsolatban, Molnár Zsolt pedig a Magyar Időknek úgy nyilatkozott: az MSZP és a DK alkotják a magot, amely körül az ellenzéki együttműködést megszervezhető, a DK-tól pedig elválaszthatatlan Gyurcsány Ferenc személye.

Gyurcsány Ferenc, aki egykor szívesen jellemezte magát hosszútávfutóként, jelentős személyes teljesítményként könyvelheti el, hogy 2009-es lemondását követően nem csupán a színen maradt, de az MSZP-t elhagyva életre hívott egy ténylegesen megkerülhetetlen új politikai erőt. A DK relatív pozíciója erősödött is 2014 után: míg korábban kérdés volt, hogy a „nagyok”, Mesterházy és Bajnai nem hagyják-e ki a választási együttműködésből, addig mára a DK a második legerősebb szervezet az önmaga felszeletelésében komoly erényeket csillogtató demokrata oldalon.

A MSZP-platformból lett párt neve azt a törekvést szimbolizálta, hogy Gyur­­csány Ferenc zászlaja alatt majd összegyűlnek a baloldali, liberális és konzervatív demokraták, mindazok, akik az Orbán-rendszer és a szélsőjobboldal ellen küzdenek. A volt miniszterelnök pontosan érzékelte, hogy 2010-es földindulás alkalmat kínál a Fidesz-ellenes pólus újraértelmezésére. A különféle ideológiát magukénak valló demokraták gyűjtőpártjaként, ha nem is egy lépésben, de az ellenzék vezető szerepére pályázott, s feltehetően erről az ambíció­­ról máig sem mondott le. Ehhez járult még a párt magyar viszonylatban, az erőforrásokhoz és adottságokhoz mérten profi megszervezése. Bár a pártelnök szerint egyetlen gemkapcsot sem akartak elhozni az MSZP-ből, a szocialista frakcióból kilépő képviselők közösbe adott tiszteletdíja nélkül mozdulni se tudtak volna – amiért az MSZP-ben minimum vegyes érzelmekkel gondolnak rájuk. A DK hamar kitűnt nemegyszer ellentmondásos, mégis újító akcióival, legyen szó a pártvezetők éhségsztrájkjáról, beköltözésükről miskolci panellakásokba vagy a DK által többször is megszervezett Országház körüli élőláncról. A párttal kapcsolatos ellenzéken belüli véleményeket erősen polarizálják a tőle hivatalosan független, de vele szorosan szimpatizáló blogok, amelyek érzékeny szeizmográfként regisztrálják a DK-t és vezetőjét érő vélt vagy valós sérelmeket. Nemegyszer megdöbbentő stílusban, nem éppen az összefogás szellemében torolják meg a bírálatokat – egyszers­­mind megfontolásra késztetve a további bírálatra készülőket, hogy vajon ki akarják-e tenni magukat a rájuk zúduló frontális támadásnak. A DK Orbán legádázabb, legszókimondóbb ellenfelének pozícióját stoppolta le magának, és nehezen tűri, ha birtokon belüliségét kétségbe vonják. Gyurcsány hívei a mai napig úgy érzik, Orbán retteg tőle, és egyedül őt tartja veszélyes ellenfélnek, holott a kormányoldal inkább a politikai rossz alapértékeként kezeli. És akkor még nem is szóltunk a Gyurcsány által tudatosan használt celebfaktorról, amivel más ellenzéki politikusok alig rendelkeznek, hiába is írnának, mondjuk, szakácskönyvet. Ha Gyurcsányt sokan nem is szeretik, rengetegen kíváncsiak rá.

A DK jól felépített stratégiája mindazonáltal mégsem vált be: a Gyurcsány-párthoz egyáltalán nem özönlöttek az Orbán-ellenes demokraták. A megalakulás pillanatnyi felvillanását követően a párt támogatottsága két éven át alig pislákolt. Bajnai Gordon 2012 őszi visszatérése egyenesen politikai végveszélybe sodorta a DK-t, mivel ő olyan erényeket látszott megjeleníteni, amelyekre a DK épített volna: egy Orbánhoz képest jobb miniszterelnök, kormányzati kompetencia, a demokratikus ideológiai irányzatok egyesítése.

Paradox módon mégis Bajnai „hozta vissza” a versenybe Gyurcsányt, kétféleképpen is. Egyrészt a kormány érdekében eljáró CÖF plakátokon hirdette 2012–2013 fordulóján, hogy a két volt miniszterelnök „együtt tette tönkre az országot”, holott Bajnai éppen leválni szeretett volna elődjéről. Másrészt az MSZP és az akkor még Együtt 2014 nevű formáció harca az ellenzék vezető szerepéért, valamint taktikázásuk részeként a kisebb pártok bemozgatása ilyen-olyan tárgyalásszerűségekre, helyzetbe hozta a DK-t is. Majd aztán, amikor 2013 augusztusában Mesterházy és Bajnai megegyeztek a külön listás, koordinált egyéni jelöltállításos választási szövetségről, akkor a DK a teljes összefogás érvrendszerébe ágyazva követelte, hogy vegyék be a szövetségbe. Gyurcsány akkori nyilatkozata szerint a választási sikerhez választókerületenként egyetlen ellenzéki induló, valamint közös lista és közös miniszterelnök-jelölt szükséges, márpedig ezeknek a Bajnai–Mesterházy-paktum nem felelt meg. Gyurcsány még azt is megkockáztatta, hogy egy harmadik potenciális miniszterelnök-jelölt lehetőségére célozgasson, igaz, a jelölt 2013 októberében ígért megnevezése azóta sem történt meg. Az viszont egyértelműen a pártelnök politikai sikere volt, hogy az összefogás jelszavával kis mértékben növelte pártja támogatottságát, miközben az MSZP és az Együtt nem tudott előbbre lépni. Végül 2014 elején a DK-t a Liberálisokkal együtt bevonták a közös listaállításba, habár nehéz eldönteni, hogy ebben a győzelmi esélyek így remélt fokozásának vagy a vereség utáni hibáztatási versenyre való rákészülésnek volt-e nagyobb szerepe.

A közös lista dolga azonban továbbra is a demokrata ellenzéki tábor egyik fő kérdése maradt. A játszmába 2013 őszén a közös lista követelésével visszatérő, sőt 2014 nyarán egységes demokrata pártot vizionáló, igaz, annak időszerűtlenségét nem tagadó Gyurcsány 2017 elején már arról beszél: a külön vagy közös lista nem stratégiai kérdés. Pártjának más vezetői pedig technikai kérdésként aposztrofálják azt, amit a DK valaha a győzelem egyik feltételének nevezett. A csendben végrehajtott fordulat tükrözi azt a változást, hogy a DK a demokrata táborban ma már csak az MSZP-vel versenyez. A párt önbizalmát növelte az EP-választás és az MSZP szüntelen belső krízise. Gyurcsány Ferenc elkötelezett hívei közül, legalábbis a közösségi oldalakon szerzett benyomások alapján, éppen a pártelnököt ért kritikák miatt egyre többen óhajtják a külön listát, s most ugyanolyan vehemenciával állnak e verzió mellé, mint ahogyan korábban a közös lista mellett törtek lándzsát. E hangulatváltozás továbblendítése, egyúttal igazolása állhatott annak a hátterében, hogy Gyurcsány az évértékelő előtt úgy döntött: ügyet csinál Lengyel László semmiről sem határozó asztali beszélgetéseiből. Egy dühös telefonhívás helyett nyilvános ajtócsapkodással jelezte, hogy ha a többiek nagyon nem akarják őt, neki már nincs akkora szüksége rájuk, mint négy évvel ezelőtt. Történik ez egy olyan helyzetben, amikor Botka László fellépése elvileg ismét az MSZP felé billenthetné az erőviszonyokat meg amikor a Momentum Mozgalom párttá alakulása az egész ellenzéki pártstruktúrát kérdőjelezi meg – még nem tudjuk, milyen sikerrel –, vagyis ismét kihívások érik a harctól soha meg nem ijedő Gyurcsány hadállásait.

A DK nem megy bele szövetségbe elnöke nélkül, aki azt mondja: a gyur­­csá­­nyozás az ellenzéki egységet gyengíti, tehát végső soron Orbánt segíti. Csakhogy ennek a visszatükrözése éppen annyira igaz Gyurcsány ellenfelei számára, amennyiben ugyanis Gyurcsány miatt nem jönnek a demokrata ellenzékhez az elégedetlen szavazók tömegei, akkor Orbánt nem lehet leváltani. Senki sem elég erős, hogy ezt a patthelyzetet meghaladja. Egy év múlva választás.

Vihar a csésze körül

Nehéz kibogozni, egészen pontosan mi volt az a sérelem, ami a DK elnökét az ellenzéki társpártok kemény kritikájára sarkallta évértékelő beszédében. A Lengyel Lászlóhoz beszélgetni összejáró politikusok nyilvános megszólalásai nemigen utalnak egy DK háta mögötti megegyezés létezésére, éppen ellenkezőleg. A bűnbaknak beállított Lengyel beszélgetéseinek feltehetően korántsincs akkora tétjük, ami az ennyire heves nyilvános bírálatot alátámasztaná. A különbeszélgetések sem ritkák, valamint az egymásnak okozott sérelmek sem egyoldalúak az ellenzéki szervezetek viszonyában. A beszéd utáni nyilatkozatok egyikében például Gyurcsány azt mondta, rendszeresen egyeztet Bokros Lajossal. Majtényi László államfővé jelöléséről pedig azt állította: csak taktika volt a civilek felkérő levele, a háttérben a pártok rég megegyeztek a köztársaságielnök-jelöltről. Ezt Majtényi nyilvánosan cáfolta.

A DK-ban a megtámadtatás érzete azon alapul, hogy a szóban forgó beszélgetésekre nem a DK elnökét, hanem egyik alelnökét, Niedermüller Pétert invitálták, olyan résztvevők körébe, akiknek többségéről köztudott, hogy nem kívánnak Gyurcsány Ferenccel szövetségre lépni. Ezt értelmezte Gyurcsány bomlasztási kísérletként, amivel szemben pártja érthető módon összezárt. A pártelnök elébe ment annak, hogy a többieknek akár csak kedvük támadjon a háta mögött megegyezni. Más kérdés, hogy ugyanezt nem érhette-e volna el néhány – netán kissé emelt hangú – telefonhívással: a viták személyes tisztázása megszokott elintézési módja a régi ismeretségeket és a beszélő viszonyt többé-kevésbé fenntartó demokrata pártvezetők és véleményformálók közötti konfliktusoknak. A DK-évadnyitóra vendégként várt Molnár Zsoltot is telefonon tájékoztatták Gyurcsány munkatársai, hogy vihar készül, inkább mégse jöjjön.

Felmerülhet az is, hogy mivel a sérelmezett beszélgetések résztvevői közül Lengyel, Szigetvári Viktor, Botka László és Hadházy Ákos nyilvánosan is kritizálják Gyurcsányt, mi értelme lett volna titokban összeesküdniük. Az Együtt és az LMP aligha foglalkozik Gyurcsány leválasztásának tervével, mert egyikük listán, a másikuk meg sehogyan sem működne együtt a DK-val. Zavarja a tisztánlátást, hogy miközben Gyurcsány több nyilatkozatban azt állította, Lengyel László titoktartásra kérte Niedermüllert – ami alátámasztaná a titkos összeesküvés vádját –, az érintett az ATV-nek adott interjújában ilyet nem mondott. Ellenben azt igen, hogy a Lengyellel folytatott második kávézása végén közölte: tájékoztatni fogja a DK elnökségét, ami az ő helyzetében magától értetődő. Ugyanakkor az „összeesküvéssel” kapcsolatos „dokumentum”, amit Lengyel ígért Niedermüllernek, sohasem érkezett meg.