Gyurcsány: Több a zászló, de közös a tábor

Közös lesz az ország is – állapította meg a Demokratikus Koalíció elnöke. A volt kormányfő szerint ugyanis a demokratikus ellenzéknek van közös gondolata, és tud közösen cselekedni.

2021. április 17., 19:24

Szerző:

Nem az a kérdés Gyurcsány Ferenc szerint – sőt úgy véli, „ostoba” kérdés is lenne –, hogy „a mai ellenzéki pártokból mostanában lesz-e egy nagy közös párt”. Ehelyett viszont „időszerű és helyénvaló” a felvetés, hogy „van-e közös gondolat és cselekvés”.

A Demokratikus Koalíciót (DK) vezető volt kormányfő minderről Facebook-posztjában írt, melyet az atv.hu vett észre. Gyurcsány szerint a válasz az, hogy „itt van a közös, demokratikus, európai ellenzék. Több pártban, de közös programmal és akarattal”.

Gyurcsány a bejegyzését azzal zárta: „Több a zászló, de közös a tábor. Közös lesz az ország is.” A „zászlózás” amúgy utalás arra, hogy Orbán Viktor 2014 márciusában, a Fidesz választási nagygyűlésén azzal biztatta híveit: „Egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló! Csak a Fidesz!”

(Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)