Gyurcsány kemény volt az ügyészséggel

Gyurcsány kiosztotta az ügyészeket - Hivatali visszaéléssel meggyanúsította Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben zajló büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.

2011. október 3., 21:32

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint "Gyurcsány Ferenc a gyanúsításközléssel szemben panaszt jelentett be, majd rövid, személyeskedéstől sem mentes nyilatkozatot tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését".

Kijelentette, kérdésekre nem hajlandó válaszolni, megtagadva így a további vallomástételt. A gyanúsított észrevételt, indítványt nem tett - tájékoztatott a főügyész.

A volt kormányfő a kihallgatás után beszédet mondott: az élet rendje, hogy a politikus óvják az elesetteket, de ez most egy pillanatra megfordult és a politikust védték meg az emberek, amit hálásan köszönök - kezdte. Mint mondta: nem sikerült megvédeni a köztársaságot, bár azt hitték korábban, hogy az elkötelezettségük ehhez elegendő lesz. A jobboldal és annak radikális része rátört az országra – tette hozzá. A volt kormányfő szerint a „mi hibánk, hogy vesztettünk, a mi bűnünk is, hogy pöffeszkedhetnek, akik most pöffeszkednek”. Felszólított, hogy a harcot addig kell folytatni, amíg a demokraták nem lesznek többségben.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a gyanúsítás ellen panasszal élt, de a „panaszt Polt Péter fogja elbírálni” - fogalmazott. Hozzátette, hogy az ügyészeknek elmondta: szerinte megszegték az az esküjüket, hogy pártatlanul a jog talaján állnak és ehelyett egy „ocsmány koncepciós” pernek a részesei. Hangsúlyozta, hogy el fog jönni az az idő, amikor nem fog mögöttük állni a védelmező erő és akkor a jog le fog sújtani rájuk. „Szégyelljék magukat!” - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Ígéretet tett arra, hogy az eljárás minden percében gyanúsítani fogja a vádhatóságot és az ellene eljárókat azzal, hogy eladták a magyar demokrácia alapján, az alkotmányosságot és a jogállamiságot - írta a

Klubrádió honlapja.

Gyurcsány Ferenc közölte, pár órán belül közzéteszik az ügyészségi gyanúsítás teljes és pontos szövegét, valamit a kihallgatásról készült videófelvételt is.