Gyurcsány: fordulunk
A magyar parlament nagyobbik részének érdeke, hogy a szocialista önálló kormány véglegesítse programját - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Münchenben, az MTI kérdésére válaszolva.
Az Országgyűlés kedden 200 igen szavazattal, 142 ellenében elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénymódosító javaslatot, vagyis a kormányátalakítást. Ez volt a Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi kormány életében az első fontosabb parlamenti szavazás.
Bizonyos vagyok abban, hogy ameddig mi tudunk ajánlatot tenni Magyarországnak, merre menjen előre, ezt a parlament többsége támogatni fogja - fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: ez annál is inkább így van, mert nem világos, milyen ajánlata van az ellenzéknek.
Gyurcsány Ferenc megismételte korábbi álláspontját, amely szerint a 2008-as év trendforduló. Hozzátette: az általa vezetett kormány nehéz első két éven van túl, idén viszont a jövedelmek, a fogyasztás növekedésével számol. Megjegyezte: többlettel zár a tavalyi külkereskedelmi mérleg.
- Folytatjuk a közoktatás megújítását, a kutatásnak, a fejlesztésnek kiemelt szerepet szánunk a gazdaság dinamizálásában - hangsúlyozta a miniszterelnök.