Gyurcsány Ferenc is bíróságra mehet
Gyurcsány tanúként állhat az Egri Törvényszék elé egy perben.
Az Egri Törvényszék Gyurcsány Ferencet is beidézheti egy olyan perben, amely a helyi ellenzék és a Fidesz politikusai közt folyik – írja az Index.
A korábbi miniszterelnök tanúvallomására azért lehet szükség, mert Mirkóczki Ádám egri polgármester beperelte Oroján Sándort, a Fidesz egri frakcióvezetőjét. Mirkóczki a jó hírneve védelmében indította a pert, mert Oroján a a HírTV-ben azt állította, hogy rendszeresen egyeztet Gyurcsány Ferenccel.
Oroján egy Facebook-videóban mondta el, hogy az ügyben áprilisban Gyurcsány Ferenc is megérkezhet majd az Egri Törvényszékre, és hozzátette, hogy senkinek nem sérti a jó hírnevét az, ha bármely más párt vezetőjével egyeztet.
Mirkóczki Ádám korábban a Jobbik színeiben politizált, 2020 óta azonban független, Oroján a videóban azt is megemlítette, hogy a választásokon többek között Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció támogatásával indult.
(Fotó: Isza Ferenc / AFP)