Gyűlölet és oltár

- Kutatásaikban arra kerestek választ: a hazai történelmi egyházak mit tettek az antiszemitizmus megfékezéséért a második világháború idején? Milyen felelősség terheli őket 600 ezer zsidó származású magyar állampolgár elpusztításáért? Úgy hiszem, ez még ma is nagyon kényes téma.

– Ez így van. Az egy éve tartó kutatásaink eredményéről nemrég konferenciát rendeztünk Budapesten, s noha keresztény egyházi vezetőket is meghívtunk, közülük senki sem jött el. Ez is jelzi: ez a téma „holt tér” a hazai társadalmi emlékezetben. A nagy egyházaink szerepét a holokausztban máig nem kutatták itthon. Mi is nehéz helyzetben voltunk, ugyanis az egyházak belső levelezéseihez szinte lehetetlen hozzáférni. Hozzáteszem, ez nemcsak nálunk van így. A konferenciánkon Karsai László történész elmondta, többször kérte a vatikáni könyvtártól: engedélyezzék, hogy betekinthessen a korszakkal kapcsolatos dokumentumokba. Eddig nem járt sikerrel.

– Vizsgálataikban előkerültek olyan adatok, amelyek új megvilágításba helyezik az egyházakat. Netán önt is megdöbbentették?

– Számomra talán az volt a legmegrázóbb, hogy az 1938–1939-es zsidótörvények után az egyházak valójában mennyire megnehezítették a zsidók kikeresztelkedését. Az izraelita egyház nem akarta tömegesen elveszíteni tagjait, ezért nem figyelmeztette őket a közelgő veszélyre. Sokak kilépését késleltették. A keresztény egyházak pedig ahelyett, hogy segítették volna az életmentést, a kikeresztelkedőknek előírták: hosszadalmas hitoktatásokon vegyenek részt. Még akkor is, amikor már indultak a vonatok Auschwitz felé. Összességében elmondható: nem az volt az igazi baj, amit az egyházak tettek, hanem az, amit nem tettek meg. Az egyházak főleg a mulasztásaikkal járultak hozzá a történelmi tragédiához.

– Önök Veszprémben, Óbudán, illetve a Felvidéken, Kassán és Dunaszerdahelyen kutattak. Minek az alapján választották ki a helyszíneket?

– Összehasonlító vizsgálatokat végeztünk hazai, illetve határon túli településeken. Olyan helyeken, ahol egykor a lakosság jelentős része zsidó volt, ám a deportálásokból alig néhányan tértek vissza. Annak idején, 1938-ban, az első bécsi döntés után a Felvidéket, a második bécsi döntés után Észak-Erdélyt visszacsatolták az anyaországhoz. Ezekben a térségekben tehát az államalakulatok változtak, de az egyházak nem. A helyi forrásokból kiderül: a magyar állami adminisztráció megjelenése előtt a kassai és a dunaszerdahelyi társadalom, de a keresztény felekezetek is jóval elfogadóbbak voltak a zsidósággal. De miután magyar fennhatóság alá kerültek, felerősödött a kirekesztés. Az ottani katolikus és református egyházaknak sem volt erejük az antiszemita magyar kormányzással szembeszállni. Itthon ugyanez volt a helyzet: az egyházak számára a keresztényi alapelveknél fontosabb volt a politikai hatalommal való együttműködés.

– Mi az, amit a honi egyházak elmulasztottak? Talán megfékezhették volna a náci eszmék terjedését? Lett volna ehhez elég társadalmi súlyuk?

– Maga a katolikus egyház definiálta önmagát úgy: nekik volt a legfontosabb közéleti szerepük a két világháború között. A zsidóüldözés nem a deportálásokkal kezdődött. Már Trianonért is a zsidóságot tették meg bűnbaknak, 1920-ban numerus clausussal korlátoztak minden kisebbséget, elsősorban a zsidókat, majd a zsidótörvények, a fokozódó gyűlölet vezetett el a holokausztig. Az egyházaknak ebben az időszakban kiemelkedő hatásuk volt az erkölcsre, az emberek viselkedésre. A vidéki településeken a pap volt a legtekintélyesebb személy. Lehetőségük lett volna arra, hogy figyelmeztessék a híveiket: a kirekesztés és az irigység nem keresztényi erény. Ugyanakkor a főpapságnak komoly politikai befolyása is volt, hiszen jelen voltak a parlament felsőházában. A második, 1939. évi zsidótörvényt is megszavazták, s ezzel híveiket felszabadították a gyűlölködés morális gátja alól.

– Másfelől azonban a keresztény egyházak zsidók mentésében is részt vettek.

– Kétségtelen, hogy akadtak nagyon tisztességes lelkészek, papok, akik életük kockáztatásával mentettek másokat. Ám ilyen pozitív példa elenyészően kevés volt. A többség némán asszisztált a zsidóüldözéshez, holott az auschwitzi jegyzőkönyv ismeretében már pontosan tudták, milyen sors vár a deportáltakra.

– A hazai egyházak és a hatalom összefonódása ma újra ismétlődik. Pedig a felekezetek morális példát mutathatnának, ha képesek volnának szembesülni a múltjukkal.

– A rendszerváltás után sokan azt hitték, az egyházaknak fontos szerepük lesz az ország erkölcsi megújulásában. Ehelyett vezető egyházaink újra a politika kegyeit keresték. Már az első Orbán-kormány idején szoros szövetséget kötöttek a hatalommal, majd 2010 után ez a feudális függőségi viszony szinte saját karikatúrájává vált. A jelenlegi kormány politikai eszközként használja az egyházakat, s ez már számukra is kínos. És most sem tiltakoznak a gyűlöletbeszéd ellen, csendben tudomásul veszik a rasszizmus és az antiszemitizmus erősödését. E „történelmi csend” ismétlődése is hozzájárul a szélsőjobb térnyeréséhez. Parlamenti párt lett a Jobbik, amelynek egyik vezetője ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész.

– Nem sokkal az önök konferenciája után nemzetközi kongresszust tartottak a Parlamentben a Zsidó élet és az antiszemitizmus a mai Európában címmel. Ezen a magyar kormány részéről Navracsics Tibor is felszólalt. Elismerte, hogy a holokausztért a magyar állam is felelős volt. Ám hozzátette: „A társadalom csak 1990-ben szembesülhetett azzal, hogy a magyar állam szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket.”

– Én is ott voltam ezen a rendezvényen, és megdöbbentett Navracsics kijelentése. Azt sugallta, a holokauszt elhallgatása is a kommunisták bűne volt, de íme, itt a Fidesz, amely szembenéz a múlttal. Miközben gőzerővel restaurálják a Horthy-kultuszt, Wass Albert és Nyirő József művei bekerültek a tantervbe. A szélsőjobbot a Fidesz szabadította ki a palackból.

– Jövőre lesz a magyar zsidóság deportálásának hetvenedik évfordulója. A kormány másfél milliárdot fordít holokausztmegemlékezésekre, a Józsefvárosban építik az elhurcolt zsidó gyerekek emlékhelyét. Vagy ez csak kampányfogás lenne? Szükségük van a „zsidó szavazatokra” is?

– A látványpolitizálás elsősorban a külföldnek szól. A Fidesz mutatni kívánja a világ felé: mennyire toleráns, európai gondolkodású. Miközben jól tudjuk: ez nincs így. A konferencián tényleg elhangzottak szép és értékes megszólalások, például Martonyi János külügyminiszter kimondta: a holokauszt a legsúlyosabb nemzeti tragédiánk. A jelen lévő hazai egyházi vezetők is a párbeszéd fontosságát hangsúlyozták, mondván: „Az antiszemitizmus bűn Isten és az emberiség ellen.” Egy dolog az, hogy mi hangzik el a parlamentben, és más az, hogy utána, a hétköznapokban mi történik. A rendezvény talán legfontosabb pillanatáról a magyar sajtó szinte hírt sem adott. Itt volt a görög külügyminiszter is, aki bejelentette: most tiltotta be náluk az Arany Hajnal nevű szélsőjobboldali görög pártot. Mostantól tehát nálunk sem lesz elég ünnepélyes szavakkal elutasítani a kirekesztést. Ha holnap a Fidesz újra gesztusokat tesz a szélsőjobb felé, s ha ehhez az egyházak némán asszisztálnak, csakis a gyűlölet erősödhet tovább.